Tabuk nélkül: „K**va nehéz vitatkozni egy haldoklóval”

További Kultúr cikkek

Csak óvatosan lehet leírni mostantól a „szűnni nem akaró vastaps” kifejezést, mert ami az Egy tökéletes nap című darab bemutatóján történt a 6SZÍN-ben, az mindent egyesített, ami egy előadást követő ovációban megjelenhet: örömet, fájdalmat, elismerést, szeretetet, együttérzést, meghatódottságot. A dráma Karsai Dániel alkotmányjogász életéről szól, aki utolsó erejével is azért fog küzdeni, hogy a halálra ítélt, sokat szenvedő betegek dönthessenek arról, hogyan szeretnék befejezni az életüket. A taps a színészeknek, az alkotóknak és magának Karsai Dánielnek szólt, aki kerekesszékben nézte végig az előadást.

Tabuk nélkül beszél az Egy tökéletes nap című előadás az ALS (amiotrófiás laterálszklerózis, vagyis motoros neuronbetegség, a köznyelvben csak idegsorvadásos betegség) tüneteiről és az ebben szenvedő Karsai Dániel életéről: igen, vannak konfliktusai a környezetével, néha kibírhatatlan, dühös és káromkodik, és igen, vannak indulatai és szexuális vágyai is. A halk szavú alkotmányjogász, akit a médiából ismerhetünk, hús-vér ember, nem csupán jogi beadványokat fogalmaz, hanem széles szellemi és érzelmi skálán éli meg az életet.

ALS egy hölgy

A főszereplő úgy kerül először elénk, hogy éppen a következő mászást tervezi az Annapurnán. Kitűnő egészségnek örvend, de mi már ekkor is látjuk a hátára kapaszkodó betegséget, „akit” Lőrinc Katalin táncművész alakít. (A magyar irodalomban jó néhány olyan eset van, amikor a betegséget valamilyen módon megszemélyesítik, elég Esterházy Péter Hasnyálka kisasszonyára gondolunk – erről a továbbiakban lesz még szó.) ALS olyan, mintha csak valami hátizsák lenne, amit a hegymászók visznek magukra csa... csa... csatolva. Harmadszorra csak összekapcsolódik a betegség két keze – de miért vacakol az a fránya bal kéz?

Vacakol vagy nem vacakol, hősünket megtalálja a szerelem is, akad egy lány, aki még nála is többször járta végig a kéktúrát, aki a prosecco és a whisky közül jól választ, és nem jön zavarba, ha azt kéri tőle, hogy legyen meztelen, amikor meglátogatja. Cserébe Karsai is átmegy a teszten, amennyiben tudja, hogyan kell kiejteni Karl Ove Knausgard norvég író nevét (az irodalmárok szerint egyébként nem úgy, ahogy az előadásban elhangzik, de ez tulajdonképpen lényegtelen), és kezdetét veszi a nagy szerelem.

Igaz, ALS ott lopakodik közöttük végig,

az évfordulós vacsorán ő terít, ő hozza a széket, ő adja a kezükbe az étlapot – nem csoda, hogy a főszereplő (akit Vizi Dávid alakít meglehetősen impulzívan) egy idő után kiabálni kezd vele, hogy tűnjön már el a francba. Ez az indulat a jövőtől való félelemből fakad, hogy mi lesz, ha már etetni kell, kivinni a mosdóba, ha már nem tud majd beszélni, és mindezt a barátnőjére (Kurta Niké) is ráönti. Ez a feszültség aztán megterheli a kapcsolatot – hiszen, ahogy többször is elhangzik, kurva nehéz vitatkozni egy haldoklóval –, Karsai az újévi üzenetet az ápolójával már az exének íratja.

Feketeöves haldokló

A szerelmesek közti konfliktus azért is pattan ki, mert a lány azt szeretné, ha a párja beszélne a betegségéről a családjának, a barátainak, ő viszont nem akarja mindezt a nyilvánosság elé tárni. És lám, mindezt egy színdarabban látjuk, ahol nemcsak hogy beszél, hanem megejtően őszintén vall minden fizikai nehézségről és sötét gondolatáról is, miközben egyébként a darab a Perfect Day című Lou Reed-számmal és nagy nevetéssel ér véget. Pedig ALS addigra már fölszedett Karsai körül minden kis műanyag lapocskát, egyetlen kis négyzetet leszámítva, ahol összekuporodhat – ezekben a jelentekben nyer értelmet a színpad fölé nyúló tükör, hiszen a földön fekvő szereplőket csak így láthatjuk. De akár föl is állhat ezen a szűk helyen, mert a harcosok, mint Karsai, aki feketeöves dzsúdzsucuban, állva halnak meg.

A nyilvánosság tehát szerves része lesz Karsai Dániel életének, és ez az előadásban több szinten is megjelenik: látjuk, ahogy élete legkiszolgáltatottabb pillanataiban

mikrofont dugnak az orra alá, és kamerát tolnak az arcába,

hogy válaszoljon olyan, sokszor tolakodó kérdésekre, hogy fél-e a haláltól, várja-e a halált (!), nem bánja-e, hogy nincs gyereke, hogyan bírja mindezt anyagilag. Mindezt egy egész színház közönsége nézi, akiket, pontosabban a nézőtéren ülő Karsai Dánielt szintén vesz a kamera, hiszen ha film készül az életéről, ezeket a pillanatokat fontos megörökíteni.

A betegség a darabban közben halad előre, látjuk a főhős személyes, napi küzdelmeit a testével és a körülötte lévőkkel – akik felé a szeretet néha olyan nehéz kifejezni –, és azt a harcot is, amelyet a politikában vív az élet végi döntés jogáért. Megszólal politikus, pap és orvos – Gyabronka József mindegyiket úgy alakítja, hogy nevetünk is a hol nagyképűen, hol megértőbben előadott, néha abszurdnak tűnő kijelentéseken, de el is gondolkodunk azok igazságtartalmán –, belesünk éjszakai parlamenti vitába, részt veszünk nyilvános fórumon, ahol minket is megkérdeznek: voltunk-e már olyan elviselhetetlenül nehéz helyzetben, hogy azt mondtuk, ennél már a halál is jobb? Néhány kéz a magasba emelkedett.

Eltáncolt együttlét

A kis csapat pedig egyre jobban összekovácsolódik, Karsai öccsét, azt az embert, aki a legközelebb áll hozzá, Nagy Márk alakítja, az ápolóját Török-Illyés Orsolya. Utóbbi azt a „csajt” hozza, aki szó szerint mindent megtesz a betegért (mos, bevásárol, fürdet, pelenkáz). De ha kell, keményen visszaszól és helyre teszi a nyűgös vagy elégedetlenkedő pácienst, így alakul ki köztük – ahogy Karsai a darabban fogalmaz – szinte élettársi kapcsolat.

ALS pedig végig ott van – a már nem fiatal női test az elmúlást, a törékenységet és a kiszolgáltatottságot is megjeleníti, legtöbbször tánc formájában. Karsai és barátnője intim együttléteit is táncban mesélik el, és színszorító látni, ahogy egyre többször megjelenik mellettük, közöttük ALS, befurakszik a legmeghittebb pillanatokba is. Karsai eleinte harcol, a végére viszont békét köt vele, az ölébe ülteti, szinte megszereti, megszelídíti.

Színdarabot csinálni valahogy régi álmom volt, mert szép, kreatív dolog. De eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan

– idézi a színház Karsai szavait, aki részt vett a darab írásában (szerzőtársa Bíró Bence és Szenteczki Zita volt, utóbbi egyben az előadás rendezője), és elfogadta azt a lehetőséget is, hogy ő esetleg már nem láthatja az előadást. Az alkotók versenyt futottak az idővel, de Karsai Dániel szerencsére ott lehetett a bemutatón, és érezhette a felé irányuló szeretet ezer formáját, hiszen nemcsak állva tapsolta meg a közönség, hanem oda is mentek hozzá, megölelték, megsimogatták, váltottak vele néhány szót.

Irodalmi előképek

A betegség dokumentálásának, „kiírásának” számos irodalmi előzménye van, a legismertebb talán Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című, 1937-es műve, amelyben saját agydaganatát, a betegség kezdeteit, a stockholmi műtétet és a gyógyulást „teregette az olvasók elé”, ahogy ő fogalmazott. De Babits és Kosztolányi is papírra vetette a gége-, illetve fogínyrákkal járó szenvedéseket, hiszen miután mindkettejüket némaságra ítélte a gégemetszés, ezeken a jegyzeteken keresztül kommunikáltak a környezetükkel.

Napjainkban is megjelent számos hasonló témájú, személyes beszámoló. Nádas Péter Saját halál című könyvét infarktusa és újjáélesztése ihletett, Hajnóczy Péter és Eörsi István pedig szintén nőként jeleníti meg a betegséget. Hajnóczy Embólia kisasszonyt, Eörsi Leukémia kisasszonyt emelget, és Hasnyálmirigynaplójában Esterházy Péter is Hasnyálkáról és Muciról beszél. Ezen művek közé sorolhatjuk Andressew Iván blogját is: az agydaganattal műtött újságíró szenvedéseit és ennek ellenére meglévő optimizmusát rögzítette napról napra. Mindezeket olvasva az emberben megjelenik az együttérzés, de a kíváncsiság is, nem beszélve arról az erőről, amit az írás azoknak adhat, akik hasonló szenvedéseken mennek keresztül.

Az ilyen művek keskeny mezsgyén egyensúlyoznak az irodalmi értékű alkotás és a bulvár, a kukkolás között

– ezt az egyensúlyt az Egy tökéletes napnak is sikerült megtalálnia. Színházi előképként a Mégis, kinek az élete? című darabot kell megemlíteni, amelyet – az azonos című film alapján – a Centrál Színház mutatott be Rudolf Péter főszereplésével: ebben egy lebénult szobrászművész küzd hasonlóképpen azért, hogy dönthessen a saját életéről.

A darabban Hofi atya a másokért élt élet fontosságáról beszél, Karsai Dániel pedig a saját megpróbáltatásait „használja” arra, hogy másoknak segítsen, kivívja az élet végi döntés jogát. A darabot az élet írja, hiszen egészen friss hír, hogy elutasították Karsai Dániel kérelmét az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB). De akkor mennek tovább, ha kell, a kis csapat repülőre ül, nem tántorodik meg, és nevet, nevet – ahogy a humorral átszőtt előadás során sokszor a néző is –, hiszen ez egy tökéletes nap. Karsai Dániel pedig bebizonyíthatja, hogy a legkilátástalanabb pillanatokban sem szabad feladni, mert állva meghalni fekve is lehet.

(Borítókép: Szkárossy Zsuzsa)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Bookline

Dr. Mangó Gabriella
A gyógyítás útjai

3825 Ft

Dr. Máté Gábor, Dr. Gordon Neufeld
A család ereje

4250 Ft