A spandaui várbörtönig űzték a magyar huszárok a meleg Nagy Frigyes feleségét

Egy nagyon is színes fehér folt

Lázár Balázs hadtörténész a magyar történelem egyik legkevésbé feldolgozott időszakának avatott kutatója és ismerője. A nagyközönség kollektív tudatában az a téveszme él, hogy a Rákóczi-szabadságharc leverése (1711) és az 1848-as forradalom kitörése közötti időszak egy fehér folt, ekkor jóformán nem történt semmi Magyarországon, illetve a Habsburg Birodalomban, amelynek akkoriban hazánk is része volt. 

Pedig nagyon is történt, többek között egy olyan huszárcsíny, amelyre egész Európa, sőt, talán még Észak-Amerika is felkapta a fejét; kis túlzással az egész akkor ismert világ, az oikumené.

Hadik András tábornagy 1757. október 16–17-én végrehajtott bravúros vállalkozásáról, Berlin bevételéről és megsarcolásáról írt sodró lendületű könyvet Lázár Balázs, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténeti Kutató Intézetének igazgatója, aki az Indexnek adott exkluzív interjúban tárta az olvasó elé a fantasztikus akció kulisszatitkait. A könyv 2024. júniusi megjelentetése telitalálat, nem egészen másfél évvel a szórakoztató film bemutatója után, akkor, amikor a publikum emlékezetében még élénken élnek a Trill Zsolt, Molnár Áron, Szalma Tamás és Szabó Győző által megszemélyesített hős magyar huszárok, illetve szász talpasok. (Utóbbiak egyébként csak a filmben léteztek...)

Hadik András vagy Andrej Hadík?

Mindenekelőtt azt szerettük volna tisztázni a könyv szerzőjével készített interjúban, hogy

• ki is volt valójában Hadik András,
• mit jelentett magyarnak lenni 250 éve,
• kinek a fejében fogant meg a berlini rajtaütés ötlete,
• folyt-e vér a hadművelet közben,
• hogyan halt meg Babócsay Farkas generális,
• találkozott-e Hadik a porosz királynéval,
• mi volt Hadik feleségének a szerepe a történetben,
• kért-e magának pénzt a tetemes összegű hadisarcból,
• és valóban balkezes volt-e valamennyi selyemkesztyű.

Hogy Hadik mennyire számít magyarnak, milyen nyelven beszélt, már csak azért is fontos, mert a szlovákok is a magukénak követelik Andrej Hadík néven. Olyannyira, hogy a pozsonyi Szlovák Nemzeti Védelmi Akadémia 2004 és 2008 között maršal Andrej Hadík nevét viselte.

A manapság használatos nemzetfogalom a XVIII. században még nem létezett, nem is volt értelmezhető – magyarázza Lázár Balázs. – Hadik András pontos születési helye sem ismert, csak annyit tudunk, hogy valahol a Csallóközben jött világra trencséni eredetű kisnemesi családban. Hogy aztán világtörténelmi léptékű személyiséggé lépjen elő, akinek a neve és a berlini vállalkozása a hétéves háború minden komolyan vehető feldolgozásában szerepel, és haditanácsi elnöksége révén a Habsburg Monarchia kutatói előtt is ismert világszerte.

Persze Hadik „magyarságának” is voltak korlátai. Egy nemzetek felett álló alapokon nyugvó dinasztia hű katonája volt, és a birodalmi hadseregben, illetve adminisztrációban futott be fényes karriert, egészen a Haditanács elnöki tisztségéig, a de facto hadügyminiszteri posztig jutott. Korának megfelelően magyar nemzeti tudata is elsősorban a nemesi címéhez kötődött, a Natio hungaricához tartozásán nyugodott. 

A korabeli hadviselés e mai szemmel nézve furcsa világában a magyar huszár egyszerűen keresett zsoldos szakembernek számított, aki ugyanúgy felbukkant Mária Terézia császári-királyi hadseregében, mint az ellenség, Nagy Frigyes porosz lovasai között. 

Poliglott tábornok

A Hadiktól fennmaradt levelezés, a futárok útján Bécsbe küldött jelentések természetesen a hadsereg hivatalos nyelvén, németül íródtak. Ezen kívül Hadik perfekt francia volt, művelt ember lévén – hiszen papnak készült – latinul is beszélt, ahogy a délszláv nyelveket is ismerte. Anyanyelve azonban minden bizonnyal a magyar volt, fennmaradtak magyar nyelvű levelei, és az ezrede zömét képező magyar huszárokkal is magyarul beszélt. Hogy szlovákul tudott-e, arra nézve nincs semmilyen hitelt érdemlő forrás. 

Lázár Balázs lenyűgözően gazdag levéltári anyagot dolgozott fel könyvéhez. A tábornagy irathagyatéka a Hadtörténelmi Levéltárban található, amit a Hadik-örökösöktől szerzett meg az 1930-as években egy Markó Árpád nevű kiváló történész. Markó komoly életrajzot írt Hadikról 1944-ben Futaki gróf Hadik András tábornagy címmel, és ő jutott hozzá a hagyatékhoz a Barkóczy családtól, Hadik kései leszármazottaitól. Markó azonban a háborús idők miatt nem tudott Bécsben vagy éppen Berlinben kutatásokat folytatni.

Ennyit Hadikról, és most nézzük a berlini portyát, a hétéves (1756–1763) háború egyik kiemelkedő hadműveletét. 

Elöljáróban annyit, hogy Hadik fantasztikus pályát futott be rendkívül alacsonyról indulva, kisnemesként, egy olyan korban, amikor arisztokratának születni szinte behozhatatlan előnyt jelentett  – mutat rá a történész. – Hősünk úgymond kiugrása a berlini hadművelet volt. Hadik megragadta azt a hadászatilag kedvező pillanatot, amikor Sziléziában volt egy erős porosz sereg, míg Nagy Frigyes vezetésével királyi erők Lipcsében a szászokat sanyargatták, és a franciák ellen készülődtek. A kettő között nyílt egy széles, őrizetlen folyosó Berlin felé. A porosz főváros, Brandenburg tartomány nyugtalanítóan közel volt a hadszíntérhez – mármint a poroszok szempontjából nyugtalanítóan –, és Hadik ezen a folyosón masírozott mintegy 250 kilométeren keresztül, hat nap leforgása alatt Elsterwerdától Berlinig. 

Közbeszól az aranyér

Hadik portyájához 6100 embert kért és kapott – részletezi a vállalkozás előkészületeit a történész. – A mai fogalmaink szerinti kommandós akcióhoz szeptember 21-én megérkezett Károly főherceg jóváhagyása, ám ekkor Hadik váratlanul ágynak esett, vélhetően régi betegsége, az aranyér – ez a tipikus huszárbetegség – újult ki. Emiatt csak október 8-án lett újra szolgálatképes. Végül mindössze 3400 katonával kezdte meg a berlini vállalkozást. 

Mivel Elsterwerdában kénytelen volt jelentős erősítést hagyni, amúgy is kicsiny expedíciós serege alaposan megfogyatkozott. A tábornok a brandenburgi határt október 12-én 900 német gyalogossal, 1000 horvát granicsárral (határőrrel) és 760 német lovassal lépte át a 800 magyar huszár mellett, akik közül azonban a szárnyak biztosítására és a levelezésre (a XVIII. század közepén még nem volt internet) hátra kellett hagyni néhányat.

A rendkívül alapos és az adminisztrációban rigorózus Hadik a vállalkozás szabályait egy kilenc pontból álló hadparancsban összesítette, amelynek Utasítás a Brandenburg tartományba bevonuló csapatok magatartására vonatkozólag volt a címe. 

A hadparancs 4. pontja nagyon jellemző Hadikra, szigorú fegyelmet követelt meg katonáitól, drákói szigorral fenyegetve a berlini civil lakosság esetleges kifosztásától tartva:

Az Isten házának meggyalázása, egyházi személyek becsmérlése, a vallás szidalmazása (ami csak a fegyvereink iránti gyűlöletet szítja), éltes személyekkel szembeni durva és zabolátlan viselkedés, a nők megbecstelenítése, a fegyvertelen lakosokra fegyverrel való támadás, hasznos berendezések önkényes tönkretevése, fosztogatás, községek és egyes házak lerombolása vagy felégetése, röviden tehát minden tisztességtelen önkényeskedés a legsúlyosabb börtönbüntetés terhe mellett kerülendő.

Az amúgy nem éppen szalonképes viselkedésükről elhíresült horvát granicsárok és magyar huszárok – néhány kivételtől eltekintve – be is tartották a rendszabályokat.

Természetesen Hadik felcsillantotta a meggazdagodás lehetőségét is a vállalkozás résztvevői előtt:

Ilyen előkészületeket követően indult meg a menetoszlop Berlin felé. Útközben a terveknek megfelelően „meglátogatták” az alt-schadowi vashámort, ahol rengeteg bombát, ágyúgolyót és tarackgránátot zsákmányoltak. 

A kicsiny sereg háborítatlanul eljutott Berlinig. 1757. október 16-án hajnalban, a bágyadt őszi napfényben Hadik elővédje megjelent a Königswalde nevű erdő szegélyénél, a Sziléziai kapuval szemben. A roham Berlin ellen már nem sokat váratott magára. 

A porosz fővárosnak ebben az időben 100 ezer lakosa volt. Berlint valódi városfal nem védte, csak egy négy-öt méter magas tákolmány, amivel Hadik természetesen tisztában volt. Nagy Frigyes, jóllehet itt született, nem szerette a várost és nagyszájú lakóit, minden idejét a szomszédos Potsdamban töltötte, a versailles-i mintára épült Sansoucci-kastélyban – ahová boldogtalan feleségének, Erzsébet Krisztina brunswick-wolfenbütteli hercegnőnek megtiltotta a belépést.

A berlini garnizon magját három, finoman szólva is gyengécske harcértékű ezred alkotta, Hans Friedrich Rochow altábornagy parancsnoksága alatt. Ugyan már 15-én hírét vették Hadikék közeledtének, de az utolsó pillanatig késlekedtek az udvar kimenekítésével, így aztán csak két órával az osztrák hadoszlop megérkezése előtt, 16-án délben indult meg a mintegy száz szekérből álló karaván a kétórányi járóföldre lévő spandaui erőd és várbörtön felé, ahol majd kétszáz év múlva Rudolf Hess, Hitler helyettese fog raboskodni.

Ekkorra már megérkezett a Hadik által követségbe küldött kürtös, aki átadta a tábornok követeléseit tartalmazó, Hadik családi pecsétjével hitelesített levelet:

Úrnőm, a Legkegyelmesebb Császári és Királyi Őfelsége nevében a királyi fő- és székvárosra, Berlinre ezúton egy háromszor százezer, azaz 300 000 tallér összegű hadisarcot vetek ki. (...) A legrosszabb esetben az óra lejárta után nem habozok minden kényszerítő eszközt alkalmazni, (...) tűzzel-vassal fellépni, és az ágyúzást megkezdeni. 

A váltságdíj kétségkívül hatalmas összeg volt, de tudni kell, hogy a poroszok a szászországi főváros, Lipcse városából majdnem egymilliós hadisarcot sajtoltak ki.

Most tekintsünk el a hosszas alkudozás részleteitől, a lényeg, hogy Hadiknak végül mindösszesen 269 ezer tallérnyi hadisarcot sikerült bevasalnia a berliniekből. Mivel azonban a kürtös még másfél óra elteltével sem tért vissza, Hadik megindította csapatait a város ellen. Legalábbis a tábornok jelentésében ez áll, valószínűbb azonban, hogy előbb lerohanta a kapukat, megvetette a lábát a védműveken belül, és csak utána küldte el kürtösét a magisztrátushoz a követelésekkel. Nehogy legyen idejük felkészülni az ostromra. 

Elszabadul a pokol

Az elővédet Ried báró ezredes (a filmben Szabó Győző) vezette, a huszárokat Babócsay Farkas (megszemélyesítője Szalma Tamás) generális vezényelte. Velük szemben a köpenicki elővárosban két zászlóaljnyi, újoncokból álló porosz csapat állt – veszi át a szót a hadtörténész. – Még a támadás előtt Babócsay Farkas tábornok az ellenséges arcvonal elé léptetett, hogy meggyőzze parancsnokukat, Tesmar őrnagyot az ellenállás értelmetlenségéről. Ekkor azonban néhány katona előlépett, és tüzet nyitott a magyar főtisztre, aki lefordult lováról. Ebben a pillanatban elszabadult a pokol. Parancsnokuk lelövését a huszárok orgyilkosságnak ítélték meg, és kivont szablyával rontottak a védőkre, míg Ried gyalogosai feltűzött szuronnyal tették ugyanezt. A két gyenge ellenséges zászlóalj percek alatt megsemmisült, valamennyiüket kíméletlenül lekaszabolták. 

Bár Babócsayhoz Hadik egy híres berlini sebészorvost hívatott, a generális estére meghalt. (Nem egészen úgy, ahogy a filmben, de hát ez csak részletkérdés, hiszen a mozinak amúgy nem sok köze volt a valósághoz, leszámítva azt, hogy Hadik a valóságban is bevette és megsarcolta Berlint.)

A továbbiakról távirati stílusban annyit, hogy 269 ezer tallért sikerült kipréselni a berliniekből, ám amikor Bécsben átszámolták a gondosan lepecsételt zsákokban elszállított összeget, kiderült, hogy 6333 tallér és 8 groschen hiányzik. Miután tisztázták, mely zsákokban van a papíron rögzítettnél kevesebb pénz, kiderült, hogy az egyébként igen népes és gazdag berlini zsidó közösség pecsétjét viselő zsákokban találtak hiányt. Egyébként a hadisarc egy részét, 50 ezer tallér értékben, a berliniek nem készpénzben rótták le, hanem az összegről váltót adtak, amit később sikeresen be is váltottak az osztrákok. 

Selyemkesztyűk és díszes hintó

A filmben és a legendáriumban szereplő két tucat pár selyemkesztyű valóban a hadizsákmány része volt, de nem ez a legérdekesebb – osztott meg velünk egy anekdotát a szerző. – Hadik felesége, az úrhatnám Mária Franciska Lichnowska lengyel grófnő régóta ácsingózott egy szép hintóra, ezért megbízta férjét, akit egyébként élete során tíz gyermekkel ajándékozott meg, hogy hozzon neki egy díszes járművet Berlinből. 

A Ried ezredes által kézbesített levél a berlini kommandós akció egyik legaranyosabb epizódja: „Madame Hadik kéri, hogy a hintó sárga legyen, és a tengelyei ne legyenek hosszabbak vagy nagyobbak (...), mint ami az osztrák utakhoz kell. Ha szeretne nekem személyesen küldeni a képviselő úr ebből az alkalomból két tucat pár női selyemkesztyűt, néhány tucat üveg pezsgőt, néhány üveg danzigi gyümölcspárlatot, továbbá egyfontnyit a legjobb spanyol dohányból, elfogadom.”  

A továbbiakról felesleges szószaporítás helyett annyit, hogy Hadikék sikeresen visszaértek az osztrák táborba, kikerülve az elfogásukra küldött porosz csapatokat. A hadisarcot átadták Mária Teréziának.

Hadik az összeggel az utolsó groschenig elszámolt, magának egy vasat sem követelt belőle, sőt, a Mária Terézia által felajánlott 12 ezer tallér (más források szerint 3000 dukát) jutalmat is visszautasította. Tudniillik már régóta vágyott egy magyarországi birtokra, amit csak tíz évvel később (!) kapott meg a ma már Újvidékhez tartozó Futakon. (Ott is van eltemetve.) 

Hadik a berlini hőstett után a bécsi udvarban, mai fogalmaink szerint, szinte celebnek számított. Hosszú életet élt meg, mint említettük, 1774-ben kinevezték az Udvari Haditanács elnökének, de facto hadügyminiszternek. Arra a posztra, amit korábban Montecuccoli vagy éppen Savoyai Jenő töltött be. II. Józsefhez, a kalapos királyhoz, Mária Terézia uralkodó utódjához két ember mehetett be bármikor, bármilyen körülmények között: a mindenkori külügyminiszter és Hadik. (Hadik bőven túlélte a királynőt, 80 évesen hunyt el.)

Az anekdota hitelességét azonban rontja, hogy írásos dokumentum nem támasztja alá, nagy valószínűséggel jól hangzó, de kitalált sztoriról van szó. 

(Borítókép: Lázár Balázs. Fotó: Gáll András / Index)