Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMIllegális bevándorlókkal teli csónak úszott a közönség feje felett a Glastonbury fesztiválon
További Kultúr cikkek
Az STV News értesülései szerint a csónak az Idles koncertje közben jelent meg a fesztivál Other Stage nevű színpada előtt. A banda éppen a 2018-as Danny Nedelko című slágerét játszotta, ami a következő sorral indul:
A testvérem egy bevándorló, egy gyönyörű bevándorló.
Mivel nem tudni pontosan, hogy Banksy, a híres street art művész ki is pontosan, ezért csupán abból lehet tájékozódni, hogy hivatalos oldalain melyik alkotásokat ismeri el sajátjaként. Azonban 2024. június 30-án, vasárnap este kitett egy videós bejegyzést Instagramra, amelyben a Glastonbury fesztiválon feltűnt csónak látszik, ezzel egyértelműsítve, hogy az ötlet tőle ered.
Az STV információi szerint az Idlesnek nem tűnt fel a jelenet, mindössze a koncert után tudták meg, hogy migránsnak öltöztetett bábuk lovagolták meg a Glastonbury közönségének hullámait. Később a brit–nigériai rapper, Little Simz koncertjén is visszatért a csónak, ami hasonló sikert aratott a közönség soraiban.
Kiakadtak
Azonban nem volt mindenki olyan lelkes az interaktív installáció láttán, mint a bulizók zöme. Több politikus is nemtetszését fejezte ki, köztük James Cleverly brit belügyminiszter.
Az apró hajókkal való átkelés halálos vállalkozás, amely már így is túl sok ember életébe került. Az, hogy a fesztivállátogatók migránsoknak öltöznek és az embercsempészek akcióit ünneplik bulizás közben, szörnyű. Legyen bármi is az ember politikai meggyőződése, ez egy olyan dolog, amit nem szabadna elbagatellizálni
– írta X-bejegyzésében a politikus.
Small boats crossings are deadly and have cost the lives of too many people.
— James Cleverly🇬🇧 (@JamesCleverly) June 30, 2024
Festival goers cosplaying as migrants, and celebrating the actions of people smugglers, while they party is awful.
Whatever your political views, this isn’t something we should trivialise. https://t.co/t54igK4b02
Oliver Dowden brit miniszterelnök-helyettes szintén elítélte a megmozdulást. A Times Radióban fogalmazta meg aggodalmát: „Igazán elszomorított, tényleg. Ha látod, hogy mi történik azokkal a férfiakkal, nőkkel és gyerekekkel, akiket vízre bocsátanak ezekben a lékvesztőkben – a bűnbandák, emberéleteket kockára téve csak félig töltik fel őket üzemanyaggal, ezért megrekednek félúton a La Manche csatornán átkelés közben, majd lassan süllyedni kezdenek. Nem hinném, hogy ez egy olyan dolog, amivel a Glastonburyn kéne viccelődni.”