Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM„Ordas nagy kamunak” tűnik a Vidnyánszky Attila ellen szervezett tüntetés
További Kultúr cikkek
A meghirdetett esemény leírásában mindössze ennyi állt: „Tüntetést szervezünk a Nemzeti Színház elé, hogy Vidnyánszky Attila mondjon le! Ez nem maradhat így tovább! A magyar kultúra ennél többet érdemel!” Az eseményt szombaton Lengyel Tamás is megosztotta a közösségi oldalán.
Az Index a helyszínről követi és tudósítja az eseményeket. A tüntetés kezdete előtt 20 perccel a Bajor Gizi sétányon, valamint a Nemzeti Színház előtt nem volt jele annak, hogy ma 18 órától tüntetés kezdődne. A közösségi médiában meghirdetett eseményben szembetűnő, hogy szervező nincs feltüntetve. A Facebookon 311-en érdeklődtek, és 31-en jeleztek vissza, hogy ott lesznek az eseményen.
A tüntetés kezdete után nem sokkal a Nemzeti Színház előtt több újságíró és rendőr jelent meg, mint tüntető – mondta helyszíni tudósítónk. Egy nő megfogalmazása szerint „jelen lehetnének akár 20 ezren is, eredménye akkor is egyenlő lenne a nullával”. Fél 7-re alig több, mint két tucat ember érkezett a Nemzeti elé, de egyelőre nem történik semmi.
Egy kilátogató megjegyezte, „úgy tűnik, hogy a tüntetés egy ordas nagy kamu volt”.
A meghirdetett eseményen se szervezők, se beszéd, se tömeg nincs. A helyszínen valószínűleg a rendőrség munkatársai maradnak a legtovább.
Tudósítónk tájékoztatása szerint sötét fellegek érkeztek a Nemzeti Színház felé, elkezdett esni az eső, mire az egyik jelenlévő elszólta magát, „akkor kell tüntetni, amikor jól esik”. Az eső elől a Nemzeti bejáratához húzódtak az emberek – maximum tízen.
A tüntetés időpontja egyrészt azért sem volt szerencsés, mert hőségriadó van, másrészt az intézmény az évad végeztével zárva tart, csak a portaszolgálat működik.
Egy asszony Solymárról érkezett, az Indexnek elmondta: egyrészt azért jött el, hogy szolidarítson a két súlyos balesetet szenvedett színészért, Szász Júliáért és Horváth Lajos Ottóért, másrészt azt szeretné, ha Vidnyánszky Attila lemondana. „Szomorúnak tartom, hogy ilyen kevesen gyűltek össze, hogy a kultúra és szolidaritás ennyire nem érdekli az embereket. Az emberek csak otthonról, a fotelből sajnálkoznak”.
Ez történt eddig…
Mint korábban írtuk, Lengyel Tamás színész a napokban is kiállt amellett, hogy a színházban történt botrányok miatt le kellene mondania Vidnyánszky Attilának. Molnár Áron és Rainer-Micsinyei Nóra színészekkel együtt egy ironikus hangvételű rapszámot is készített a Nemzeti Színház igazgatójáról.
A dal az Ati (hivatalos Vidnyanszklip) címet kapta, és a Magyarország Kedvenc Műsora YouTube-csatornán érhető el. A számban többek közt azt rappelik Vidnyánszkyról, hogy: „A testi épség neked nem téma, Csak a díszlet nézzen ki jól még ma!”
Szász Júlia színésznő, aki 2023 novemberében súlyosan megsérült a Nemzeti Színházban történt balesetben, szombaton a Facebook-oldalán reagált Vidnyánszky Attila nyilatkozatára.
A Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy a balesettel kapcsolatban a sajtóban nem a valóságról, hanem narratívákról van szó, és a két színész november óta a táppénzen felül különböző jogcímeken fejenként összesen több mint ötmillió forintot kapott. Kiemelte azt is, nem ismerik el, hogy kizárólagos felelősség terheli a színházat, szerintük a színészek is hibáztak.
A színésznő a baleset óta táppénzen van, ami munkabaleset esetén 100 százalékos lenne, de a színházzal kötött szerződése és az abban szereplő ekhós adózási forma miatt a táppénze összege kéthetente 90 050 forint.
Viszont a NEMZETI SZÍNHÁZ TAVALY DECEMBER ÓTA EGYSZER SEM UTALT ÁT PÉNZT SZÁSZ JÚLIÁNAK.
Hozzátette, hogy a rendőrségi nyomozás jelenleg is tart, és majd az illetékes szervek megállapítják, kik a felelősök, az igazgatónak ez nem tisztsége.
Szász Júlia a baleset egyik áldozataként fontosnak érezte, hogy megszólaljon a témában. A színésznő leírta, hogy a Nemzeti Színház eddig kéthavi fizetést, összesen 988 922 forintot folyósított számára.
Vidnyánszky Attila körüli botrányok
Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, 2023 novemberének elején a magyar színházi élet egyik legsúlyosabb balesetében megsérült a Nemzeti Színház két színésze, Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó. Olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy mindkettejüket meg kellett műteni. Az esetet követően Vidnyánszky Attila lemondott posztjáról, amit Csák János kulturális és innovációs miniszter nem fogadott el, de még ennél is érdekesebb, ami ezután történt: a kulturális élet szereplői, vezetői egymást túllicitálva igyekeztek őt maradásra bírni és a szolidaritásukról biztosítani. Végül Vidnyánszky Attila visszavonta lemondását.
Februárban Vidnyánszky Attila miatt 86 napig nem tudtak új tagot választani a Nemzet Színészei, májusban pedig egy huszonnégy éves szokást szakított meg azzal, hogy a Nemzeti Színház igazgatójaként nem hívta fel Kulka Jánost, amikor Tordy Géza halála után őt választották a Nemzet Színészének.
Májusban kiderült, hogy 22 év után távozik a Nemzeti Színház társulatából Udvaros Dorottya, Vidnyánszky Attila ugyanis közölte vele, hogy nem kívánja meghosszabbítani a munkaszerződését. A színésznő szerint ennek az az oka, hogy a kormány elvont 380 millió forintot a színháztól, amit nem sikerült pótolni. Udvaros Dorottya távozásán túl nem tér vissza a még 2023-ban súlyos balesetet szenvedett Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia sem. Ezenfelül Barta Ágnes és férje, Mészáros Martin, illetve Szép Domán és Szabó Sebestyén László is felmondott, Farkas Dénes pedig már korábban távozott az intézménytől.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)