Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÚgy nőtt fel, mint a Pál utcai fiúk, de a beatkorszak mindent megváltoztatott
További Kultúr cikkek
Különleges generáció tagja volt Somló Tamás. Nem csupán azért, mert számos, a magyar popkultúrára mai napig hatást gyakorló művésszel osztozott a színpadokon, hanem azért is, mert kis túlzással az ő korosztálya volt az átmenet A Pál utcai fiúkat idéző kölyöklét és az éjszakába nyúló klubéletet élő fiatalság között.
Még egy 2013-ban megjelent interjúban mesélt fiataléveiről. Saját kis „grundjukat” Vörös Meteor sportpályának hívták, ide ment ki játszani barátaival, ha pedig kellett, megverekedni a labdajogért a Mátyás tériekkel.
Mi a Baross utca és a Körút sarkán laktunk, ami egy eléggé proletár negyed volt akkor; amikor hazaértem a suliból, letettem a táskát, ettem valamit és máris mentem a közeli Vörös Meteor sportpályára, ahol a környékbeli haverokkal gyülekezgettünk. Fociztunk, télen koriztunk, néha verekedgettünk a Mátyás tériekkel, akik elvették a labdánkat: mozgalmas élet volt, de akkor még nem volt itt ez az újfajta zene
– idézi a zenészt a Dal+Szerző kiadványban megjelent interjú.
Más világ
Azonban az új zene mindent megváltoztatott. A beatkultúra begyűrűzésével kiürültek a sportpályák és a parkok, helyettük klubok nyíltak, amelyek fiatalokkal és élettel telítődtek meg. A felgyülemlett fölös energia és feszültség itt kapott teret, ahol zárásig tombolhattak, táncolhattak a vendégek, majd békésen hazatértek.
A világ elsőre nehezen fogadta be ezt az új hullámot, de idővel megszokottá vált a hosszú haj és csőnadrág. Megesett, hogy a zenész édesanyja a színpadon esett neki ollóval fia túlnőtt loboncának, vagy a szénszállító kocsin utazó munkások dobálták meg brikettel az előadót, hozzátéve a kedves megjegyzést, miszerint: „Hogy nézel ki, te majom?”
Ennek ellenére a The Beatles és a The Rolling Stones által hozott zenei világ kiirthatatlan lett.
Somló Tamásnak már gyermekkorától élete része volt a zene, noha később artistaképzőbe ment, majd Luxor nevű társulatával bejárta a világ több országát is. A beatkorszak azonban rajta is nyomot hagyott, így később újból a zenére irányította a figyelmét. Játszott olyan zenekarokban, mint az Omega, a Kex vagy a Non-Stop, de a legnagyobb ívet az LGT-vel járta be, amelynek végig tagja volt 1973-tól haláláig. Távozásakor a zenekar bejelentette, hogy Somló Tamás nélkül befejezik.
A zenész életútja számos fordulatot és különleges pillanatot tartogatott. Fiai is követték a zenészpályán. Az előadó 2016-os halála hatalmas nyomot hagyott a magyar popkultúrán, de korántsem akkorát, mint gazdag életútja, amely a mai napig hatással van a hazai könnyűzenére. Ma rá emlékezünk, ezért egy kvízt állítottunk össze, hogy olvasóink tesztelhessék tudásukat.