Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMegszólalt Elon Musk transznemű lánya: Elég jól nézek ki egy halott r*banchoz képest
Nem csillapodik a családi perpatvar a világ leggazdagabb emberének háza táján. Mint megírtuk, a Novák Katalin korábbi köztársasági elnök által kitüntetett Jordan Petersonnak nyilatkozott Elon Musk, aki kijelentette: a „woke-vírus” ölte meg a fiát.
Musk szerint rábeszélték arra, hogy beleegyezzen, Xavier nevű gyermeke – aki azóta már Vivian Jenna Wilsonra változtatta nevét – pubertáskori kezelésben részesülhessen.
Zajlott a koronavírus-járvány, nagy volt a zűrzavar, és azt mondták nekem, hogy Xavier öngyilkos lehet
– mondta Elon Musk azzal kapcsolatban, hogy miért írt alá olyan dokumentumokat, amelyekkel feltehetőleg nem volt tisztában. Egy kis hatásszünet után elmondta, hogy a gyerekével történtek után felesküdött arra, hogy elpusztítja a „woke-vírust”.
Megszólalt a másik fél is
Ezt azonban Vivian sem hagyta szó nélkül. A 20 éves lány képernyőfotót is készített a SpaceX alapítójának egyik régi tweetjéről, amelyben azt írta róla, hogy melegnek született és kissé autista. Vivian szerint apja hazugságokat terjesztett róla.
Ebből például semmi sem igaz. Semmi. Nem is tudom, honnan vette ezt. A legjobb tippem az, hogy Milo Yiannopoulos meleg sztereotípiák iskolájába járt, néhányat elsajátított, és azt mondta: »ennyi elég lesz«, és ezzel tesz egy utolsó kísérletet, hogy szimpátiapontokat gyűjtsön, pedig nyilvánvalóan a rossz irányba halad a saját élete és a kib*szott története is
– mondta Vivian.
A lány az apja által birtokolt X helyett Mark Zuckerberg Threadsén üzent apjának azzal kapcsolatban, hogy korábban azt nyilatkozta, a fiát megölte a woke-vírus:
Elég jól nézek ki egy halott r*banchoz képest
– írta Vivian, valamint tiszta vizet öntött a pohárba azzal kapcsolatban, hogy történt a kitagadás: „Szeretném tisztázni a dolgot. Én tagadtam meg őt, nem fordítva.”