Kannibál nyugdíjasok tartották rettegésben az egyetemi várost

Nagyjából 12 éves koromig úgy gondoltam, hogy Stephen King a legnagyobb író a világon, mert nemes egyszerűséggel lenyűgözött a Ragyogás, a Borzalmak városa és az Az, de a Más hangok, más szobák (manapság úgy befóliáznák, hogy az Örkény fordította könyvből semmi sem maradna) miatt egy éven belül átvette a helyét Truman Capote, akit kamaszkorom kezdetén Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij fosztott meg trónjától. De a Hegylakó óta tudjuk, hogy csak egy maradhat, aki nem más, mint Franz Kafka, őt kifejezetten nehéz lenne bármilyen trónusról lelökni, akkora király.

Persze, a King iránti rajongásom sem múlt el nyomtalanul, ha időm és más nagyságok, királyok vagy császárok engedik, akkor mindig elolvasom a legújabb könyvét a nyári szabadságom alatt, hiszen a strandra illik valami könnyedebb, vékonyabb darabbal érkezni, mint, mondjuk, A tulajdonságok nélküli ember. Egyébként is szeretek a nyári kánikulában a gondtalan fürdőzők között borzongani. Idén nem jött össze. Stephen King új regénye nemhogy félelmetesnek, még különösebben izgalmasnak sem mondható.

King új, Holly című regénye magyarul az (ahogyan azt megszokhattuk) Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg, egy évvel az eredeti, angol kiadást követően, Neset Adrienn fordításában. Első blikkre meglepő lehet, hogy King nem egy újabb horrorral, hanem krimivel állt elő, de a Holly szépen illeszkedik a korábbi pár regény sorába (Bill Hodges-sorozat). A regény főszereplője a címadó Holly Gibney magánnyomozó, aki a horror királyának korábbi regényeiben is feltűnő, fontos szereplő.

Kannibálok, Trump, Covid

Az biztos, hogy nem egy klasszikus krimivel van dolgunk, hiszen már az első fejezet után tudható, hogy kik állnak a békés egyetemváros eltűnései mögött. Egy nyugalmazott professzor házaspár, akik az „egészségük” fenntartása érdekében halálos nyugalommal és élvezettel el is fogyasztják kiszemelt áldozataikat. Az egyébként izgalmakban alig bővelkedő (rosszul szerkesztett) regényt nem a fő cselekményszál, a nyugdíjas sorozatgyilkosok utáni szimatolás vagy az oldalak százain kibontakozó finálé teszi érdekessé, amikor végül győzedelmeskedik a jó vagy az őrülten gonosz (természetesen nem mondjuk el, hogy melyik).

A regény érdemei közé azok az apróságok tartoznak, amelyek valóban színessé teszik az olvasottakat, mert megfestik egy adott éra Amerikáját. A regény a koronavírus-járvány kellős közepén, az újra az elnöki székre ácsingózó Donald Trump elnökségének ideje alatt játszódik. A sorokból kiolvasható, hogy a közismerten demokrata szavazó író milyen mélységesen elítéli Donald Trump politikáját, milyen mértékben nézi le az oltáselleneseket, a koronavírus-járvánnyal szembeni szkepszist.

A regény legszebb, említésre igazán méltó vonulata a főszereplő pandémia idejére eső gyászmunkájának bemutatása. King ezen a szálon nemcsak megvillantja azt az évtizedes írói tapasztalatot, ami nyilvánvalóan rendelkezésére áll, hanem világossá is teszi: még nem rozsdásodott be teljesen, még mindig képes a horror, a krimi műfajának köntösébe bújva értékes és mindenki számára fontos, a ponyvairodalmat meghaladó mondanivalót művészi eszközökkel közölni.

A Holly nem életem krimije, de arra feltétlenül jó, hogy minőségi szórakoztató irodalmat is kézbe vehessen az olvasó; felidézze, mennyire borzalmas volt a koronavírus-járvány, milyen tragédiák árnyékában éltünk; emlékeztet a Trump vezette Egyesült Államokra, amiből lehet, hamarosan újabb ízelítőt kapunk. Hogy az is kriminális, kannibalizmus lesz-e, még nem tudhatjuk. A jövő zenéje.

Stephen King: Holly

Európa Könyvkiadó / 489 oldal /  fordította: Neset Adrienn

(Borítókép: Stephen King Holly című könyve. Fotó: Shutterstock)