Anastacia balatoni koncertjén jelentette be az első magyar aranyat

Az első körös belépést követően – ami három dalból állt –, lépett csak közel közönségéhez Anastacia. A telt házas nagyszínpad előtti részen gombostűt sem lehetett elejteni, és mindenki rögzítette mobilján a megismételhetetlennek hitt produkciót, elfelejtvén, hogy az amerikai zenész már vagy fél tucatszor adott koncertet nálunk. Szóval a szokásos beköszönés és a balatoni miliő dicsérete mellett

Na, ezzel teljesen levette lábáról magyar közönségét!

Az apró (157 cm magas) énekesnő farmer outfitben és egy legalább 15 centiméter magas csizmában töltötte ki a teret a színpadon. Érdekes volt a fellépésre verbuvált zenekar is, amelynek 8 tagja közül öt volt nő Anastacián kívül. A ritmusszekciót egy hosszú szőke hajú dobkirálynő uralta, időnként olyan betétekkel lökve meg a koncertet, hogy az méltán válna dicséretére férfi dobostársainak is. Fenékig érő rasztafrizuráját tincsenként más és más színűre festette.

A Roland mögött a billentyűs hangszereket is egy hölgy uralta, aki fejét-arcát méhészekre jellemző szunyoghálós szettel takarta, de hangszerhasználata kifejezetten magabiztos volt. A három vokalista közül kettő nő volt, elemi erejű hangkészlettel. A basszus- és a szólógitárt kezelte csak az erősebbik nem képviselője.

A színpadkép egyszerű, vetített háttérképekkel operált, a fénycucc sem idézte a bajkonuri rakétafellövés füst- és fénykavalkádját, mégis pompásan egészítette ki a profi produkciót. Anastacia mindvégig kézben tartotta az irányítást, annak ellenére, hogy időről időre szólózásra biztatta zenekarának tagjait.

Tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumáról, amely Our Songs címmel látott napvilágot, és amely egy feldolgozásalbum, szintén kaptunk egy ízelítőszámot, a Best dayst. Ez érdekes módon a német Die Toten Hosen 2012-es sikerdalának remake-je volt, kiváló akusztikus keretbe ágyazva. A Die Toten Hosen pedig az egykori Neue Deutsche Welle, azaz a német új hullám egyik legkiválóbb képviselője volt a ’80-as években, de túlélte a zenei idők változásait, és a mai napig aktív.

Anastacia nagyjából százperces fellépését nem zárta újabb és újabb ráadás, amikor a szemüveges díva elköszönt a jazzpiknikes közönségtől, akkor tényleg vége lett a koncertnek. Persze hiányérzete senkinek nem lehetett, hiszen sorjáztak az elmúlt lassan 25 éves karrierjének kötelező slágerei. 

Megszólalt itt a Chaka Khant idéző, rekedtes tónusok legjava, mint a Left Outside Alone vagy a Paid My Dues. Korábban egy interjúban, amikor szembesítették, hogy olyan a hangja, mint Aretha Frankliné, vagy időnként Tina Turnerére emlékeztet, akkor kissé szarkasztikusan jegyezte meg Anastacia, hogy 

a feketéknek túlságosan fehér vagyok, a fehéreknek meg túl fekete a hangom.

A végére persze maradt a nagy ász, a karriert indító sláger, az I'm Outta Love, majd szépen lecsengett a profi mutatvány, ahogy mondtam, újrázás nélkül.

A Jazzpiknik másik erős napja jön

A második nap koncertjei korábban indulnak, hiszen az estébe négy sikeres fellépőnek is bele kell férnie. A sort Kedves Péter és Buzás Krisztián duója, a Belau nyitja. Majd őket követi a ’80-as évek brit új hullámának egyik csillagából szólókarrierbe kezdett Tony Hadley. Ő volt a Spandau Ballet meghatározó frontembere és énekese, jellegzetes hangjával a mai napig viszi tovább az egykori slágereket.

Az est következő meglepetésfellépője a funkyalapokra pakolt acid jazzes hangzással a ’90 években csúcsra futott The Brand New Heavies lesz. Nem véletlen visszatérésük Paloznakra, hiszen 2019-es első fellépésük hihetetlenül sikeres volt. Csaknem négy évtizedes karrier van mögöttük, mélypontokkal és a siker csúcsain töltött hónapokkal, összegezve: 2,5 millió eladott lemez és 15, UK top 40-et megjárt R&B és soulsláger köthető a zenekarhoz.

A jazzpiknik második napját a holland formáció, a Kraak & Smaak triója zárja majd, az acid jazzt a house-szal ötvöző pörgős, táncra inspiráló dallamaival. 2021-es paloznaki fellépésük után vélhetően ezúttal is az élő zenét keverik majd a színpadon a DJ-szettekkel. 

(Borítókép: 12. Paloznaki Jazzpiknik. Fotó: Mohai Balázs)