Több mint húszéves magyar film hódít a nyugati mozikban

Nem csoda, hisz az alkotást számos kritikus és szakember a mai napig Tarr Béla egyik legjelentősebb műveként tartja számon a Sátántangó mellett. A művészt 2023-ban az Európai Filmdíj átadóján életútja elismeréseként az Európai Filmakadémia elnökének és bizottságának tiszteletbeli díjában részesítették.

Egy hosszas, részletgazdag laudációt követően Tarr Béla felment a színpadra megköszönni az elismerést. A rendező meghatódva kereste a szavakat, és mintegy ötperces beszédében többek közt arról mesélt, hogy mi az, ami az embert ráveszi, hogy az élet minden nehézsége ellenére művészként helytálljon és alkosson:

Tudják, felkelünk reggel 3:30-kor, és kimegyünk a szettbe – dehogy szettbe, a vidéki tájra. Novemberben reggel négykor még nincs sehol semmi meleg, és csupán egy aprócska fényre várunk, hogy megnyomhassuk a gombot a kamerán […] A színészek szétesnek, a srác egész éjjel ivott, és azt sem tudja, hol van, a lány meg épp most szakított a barátjával, nem is lát a könnyeitől, mi pedig ott vagyunk, hogy csinálnunk kell valamit. De miért? Miért? Miért?! És tudod, hogy miért… Mert ahogy éled az életed, és látsz valamit, ami megérint, ami megfog, ami bennragad az agyadban, elfog az érzés, hogy ezt meg kell osztanod. Mert úgy gondolod, hogy ez fontos. Nem csak neked, hanem mindnyájunknak. Ez az oka annak, hogy ezt a munkát végezzük. Nem a filmiparért tesszük. Ma reggel találkoztam fiatalemberekkel, akik a tanácsomat kérték, de nekem nincs olyanom. Legfeljebb, hogy meg kell találják a saját nyelvüket, önmaguk kell legyenek, b*sszanak a filmiparra. Ha nincs pénzük, ne aggódjanak. Van telefonjuk, csinálhatnak filmet egy iPhone-nal, megvághatják a számítógépükön, és kiadhatják az interneten. De a legfontosabb, hogy szabadok legyenek. Hogy mindnyájan szabadok legyünk.

Írott és forgatott művészet

A rendező mára kultikussá vált alkotását 2023-ban feldolgozták 4K-ban, majd újra kiadták, először New Yorkban debütált az alkotás. Azóta számos helyen műsorra tűzték. Külföldön még mindig megtekinthető Londonban, Los Angelesben és New York városában egyaránt. Magyarországon is adta több mozi, a budapesti Bem vagy a pécsi Apolló. Jelenleg a Cirkóban van még műsoron.

A nemzetközi lapok, akár a The Guardian is újból elővette a művet. Utóbbin nemrég átfogó kritika is született az alkotásról, 5/5 csillagos értékelést kapott, kiemelve filmtörténeti jelentőségét és Tarr Béla filmművészetre gyakorolt hatását. A kritikus emellett kitért arra is, hogy a mű egyik érdekessége, hogy a mai napig aktuális, üzenete erős és átütő.

Az alkotás egy magyar–német–francia–olasz koprodukció, amely Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című művén alapszik. A két művész több ízben dolgozott már együtt, egy 2004-es beszélgetésben közös alkotói dinamikájukról meséltek a Francia Intézetben.

A film az egy primitív műfaj. A filmben tudniillik csak valódi dolog létezik. Ez egy valódi terem, itt valódi emberek ülnek, és lehet, hogy Laci valakinek a cipőjéről fog írni harminc oldalt, és abba a cipőbe belesűríti az ő életét és az ő életének az egész folyását – benne lesz a papája, mamája, az elrontott házassága, a jövendő szerelme és a még meg nem született unokái is –, és erre ő képes lesz, én pedig csak egy sz*r cipővel fogok szemben állni. És nekem meg kell találnom a saját eszközeimet, a saját módszeremet, a saját nyelvemet. A cipőről lehet, hogy szó sem lesz a filmben, hanem valami más módon kell megtalálni azt, hogy az érzésed, amikor nézed a filmet és amikor olvasod a regényt, mégiscsak ugyanarról a nézőpontról szóljon

– fogalmazott Tarr Béla. 

A rendező és az író a beszélgetésben hosszan elemzik a film és a könyv attribútumait, nyelvezetét, kifejezési eszközeit. Tarr Béla külön kiemeli, hogy noha a film nem tud olyan merengő, hosszas, a cipős példában szemléltetett megoldásokra, képes megmutatni és átélhetővé tenni olyan érzéseket és pillanatokat, amelyekre a könyv a világ összes szavával sem képes.

Krasznahorkai László a beszélgetésben külön kitért arra, hogy milyen kapcsolat van az ő írásaiban olvasható hosszú mondatok és a Tarr Béla filmjeiben látható lassú kameramozgások között. Elmondása szerint a pontosság a fontos. Amennyiben az ember megérti ennek jelentőségét, hogy egy tenni kívánt kijelentés milyen alaposságot igényel, akkor a mondatok máris nem tűnnek hosszúnak, a jelenetek pedig nem tűnnek lassú mozgásúnak:

A film ugyanúgy képes a valóságnak a poetizálására, és éppen itt van a lassú kamerakezelésnek és a hosszú mondatoknak a kérdése. Ami közös, hogy mindkettőnk számára fontos, hogy amit mondunk, azt jól megfontoljuk előtte. Olyan kijelentéseket ne tegyünk, amikkel mi magunk sem vagyunk tisztában. A nézésnek egyfajta szigorával kell bírni. Ez nem választás kérdése, hanem itt nem nagyon tudsz mást csinálni. Ha valami igazat akarsz mondani egy adott kontextusban egy dologról, egy emberről, egy arcról, bármiről, akkor azt nagyon alaposan meg kell nézned. 

Százados életmű

A Werckmeister harmóniák című alkotás 2000-ben jelent meg. A főbb szerepeket Lars Rudolph, Peter Fitz és Hanna Schygulla alakították, a vezető operatőr Medvigy Gábor, a vágó Hranitzky Ágnes volt, a zenéjét Víg Mihály szerezte.

A film a megjelenésekor hatalmas szakmai sikert aratott itthon és külföldön egyaránt. A Filmvilág oldalán olvasható 2001-es kritikában Balassa Péter úgy fogalmazott: „Tarr Béla, véleményem szerint, többek között ezért is az utóbbi időszak párját ritkító, régi – és dramaturgiai vizuális értelemben vett – művésze: nem hajlandó gyorsulni, és nem hajlandó lemondani a műalkotás mélyebb, belső egységéről, ami számára nem vesztette el gazdag, termékeny lehetőségeit és értelemesélyeit.” 

amely vitatémát adhat a nézőknek, cselekményében és üzenetében elgondolkodtatja őket. A TSPDT szakoldala szerint a mű a XXI. század ötven legjelentősebb alkotása között van. Szintén a század legjelentősebb filmjei közé sorolta  a BBC, a Brit Filmintézet tízévenkénti szavazásán pedig számos rendező és kritikus a számukra legjelentősebb tíz alkotás között említette a Werckmeister harmóniákat.

Tarr Béla életműve vitathatatlanul a filmtörténelem legjelentősebbjei közé tartozik. Számos európai és hollywoodi művész (akár Martin Scorsese és Brad Pitt) a kedvenc alkotói között tartja számon, művészete inspirálja őket. Ez az inspiráció semmit sem fakult az elmúlt évtizedekben. A rendező a mai napig utat mutat a kreativitás és egyéni látásmód által hajtott művészek generációinak.