Felcsavarták a hangerőt az éjszaka közepén a Szigeten

PAP 7738
2024.08.07. 06:16
Ahogy minden évben, most is ellenőrizték a Sziget „hangerejét”, mielőtt a rendezvény hivatalosan is megnyitotta volna a kapuit a látogatók előtt. A III. kerületben kedd éjszaka végzett mérések szerint a fesztivál zajszintje az előírásoknak megfelelő értéket mutatott.

A Sziget startja előtt ezúttal is ellenőrizték, mennyire lehet zavaró vagy épp nem a lakosság számára a fesztivál „hangereje”. Kedden éjjel két helyen is végeztek Óbudán méréseket: ott, ahol az eddigi tapasztalatok alapján a leginkább érzékelhető a rendezvény zaja – a Fő téren és a Kaszásdűlői lakótelepen, a Búza utcában. A hangpróba ezúttal is Kádár Tamás, a Sziget Zrt. cégvezetője, Kiss László III. kerületi polgármester és a helyi önkormányzat hatósági képviselőjének jelenlétében zajlott.

A méréseket kétféleképp végezték: a rendezvény programhelyszíneit először egyesével szólaltatták meg, majd mindet egyszerre. A vonatkozó szabályozás alapján 23 óráig 65, utána 55 decibel a megengedett zajszint, amit az óbudai Fő téren és a Búza utcában végzett mérések alapján az alapzajjal együtt sem haladtak meg – az értékek 50 decibel környékén vagy az alatt voltak.

Folyamatosan ellenőrzik a Sziget hangerejét

Kiss László a helyszínen elmondta: a kerületi önkormányzat a következő hat napban minden este 10 órától 12 helyszínen végez próbaméréseket, illetve lakossági kérésre azoknál is végrehajtja, akik ezt külön szeretnék.

Azért fontos, hogy sok ponton mérjünk, mert bár megállapodtunk abban, hogy elhelyezünk fix mérőket, amelyek egyébként 24 órában ellenőrzik a zajterhelést, de a kerületben eltérő módon érvényesül a Sziget zajterhelése, attól függően, hogy milyen földrajzi lokációról beszélünk, vagy milyen árnyékoltsága van magának a helynek

– magyarázta a polgármester, hozzátéve: az önkormányzat arra törekszik, hogy a mérések során a teljes kerületet lefedje.

„Azt talán fontos elmondani, hogy a Sziget zajcsökkentő tevékenysége nem csak annyiból áll, hogy megmérjük, mekkora a hangzavar a fesztivál területén belül” – vette át a szót Kádár Tamás. „Minden egyes keverőpulton van egy limiterrendszer, ami szabályozza a hangerőt. Ha a külső mérések azt indukálják, hogy halkítani kell valamelyik helyszínt, beazonosítjuk, honnan eredhet a zajforrás, és elkezdjük a hangerejét folyamatosan mérsékelni.” 

A Sziget Zrt. cégvezetője kiemelte: a Fővárosi Önkormányzatnál és a fesztivállal szomszédos kerületekben is jelzik feléjük az állandó mérésekkel megállapított zajszintet, illetve idén a Sziget Fesztivál területén belül is elhelyeztek állandó mérőket öt ponton, és működik egy úgynevezett „zajbrigád” is, akik folyamatosan konzultálnak az egyes helyszínekkel arról, hogy az időjárási viszonyoknak és a körülményeknek megfelelően mekkora az a hangerő, amely még nem zavarja a környék lakosságát.

Az elmúlt években a hangosítás technológiája olyan sokat fejlődött, hogy megvan rá a lehetőség, hogy a Sziget Fesztivál területén belül tartsuk a zajt, és ne terheljük vele nagyon a szomszédos kerületeket. Ez egyre jobban működik, egyre jobban kivitelezhető – persze nyilvánvalóan tudjuk, hogy a Sziget zajjal jár, de minden erőnkkel igyekszünk a határértékeket betartani

– hangsúlyozta Kádár, hozzátéve: a Fő tér és a Búza utca után a Marina Parton és Újpesten, a Lőwy Izsák utcában is elvégzik a próbaméréseket, ezek ugyanis a Szigethez legközelebb eső pontok. Az eredmények alapján, ha szükséges, még tudnak igazítani a programhelyszínek hangosításán, és megfelelő mértékre állítani adott területen belül a zajszintet.

Bár a látogatók közül kedden már többen is felverték a sátraikat a helyszínen, a fesztivál hivatalosan szerdán startol, az első napon olyan előadókat felvonultatva, mint Kylie Minogue vagy Tom Odell. A hat napig tartó összművészeti kavalkád rendkívül színes programokkal várja a vendégeket, a koncertek mellett színházi és cirkuszi előadásokkal, továbbá különféle közösségi aktivitásokkal is készülnek a szervezők. 

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)