Fischer Iván: Ha ott élnék, én biztos békeaktivista lennék

Fischer Iván januárban tíz napot Izraelben töltött az Izraeli Filharmonikus Zenekar meghívására, amely útnak üzenetértéke volt a háború elszenvedői számára. Márciusban az ő meghívására érkezett egy zsidó–arab együttes Budapestre, húsvétkor pedig a Máté passiót adták elő izraeli és palesztin művészek közreműködésével.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy ha a 2024. augusztus 31-ére szervezett koncertjük – amikor is a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a Hősök terén orosz, ukrán, izraeli és palesztin vendégművészekkel lép fel – ennek a hangversenysorozatnak a folytatása, akkor úgy gondolja-e, hogy ennek hatása van a háború kimenetelére, le lehet-e zárni ezeket a konfliktusokat egyszerűen csak a békevágyra hivatkozva,

Azt is megkérdeztük, hogy ezt a koncertszervező tevékenységet már olyan missziónak tartja-e, amit addig muszáj folytatnia, amíg az orosz–ukrán, illetve az izraeli háború véget nem ér.

Fischer Iván megkeresésünkre hosszú választ küldött, amelyben összefoglalta az álláspontját. A levelét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

„Készülhetünk a békére”

„Nem misszió ez, nem is beleszólás a politikába, hanem egyszerű kérlelés, könyörgés, hogy ha bármi megtehető annak érdekében, hogy a konfliktusokat más módszerrel, például egymással beszélve oldjuk meg, akkor próbáljuk meg. Egyáltalán nem vitatom, hogy 

De különbözőek vagyunk: van, aki igazsága tudatában vagy a veszélyt átérezve gyorsabban fegyverhez nyúlna, én nem ilyen vagyok. A végletekig elmennék, hogy valahogy békés megoldást keressek, mert ha látok még egy pici esélyt a megegyezésre, akkor megragadnám ezt a szalmaszálat.

Izraeli utam alatt sokat beszéltem háborúpártiakkal és békeaktivistákkal is. Mindenkitől meggyőző érveket hallottam, nem is tudtam vitatkozni velük. Ha ott élnék, én biztos békeaktivista lennék, mert természetes módon azokhoz keverednék, akik beszélgetnek, barátkoznak arabokkal, együtt zenélnek velük, akik egymásban az embert látják, nem az ellenséget.

Ha megtámadnak valakit, akkor védekezni kell, ez kétségtelen. De talán vannak más módszerek, amelyek lebontják a falakat a különböző érdekcsoportok között. Ha már falakról van szó, érdemes megcsodálni a középkori városfalakat. Az olaszországi Lucca városát például máig tökéletes állapotban lévő erős fal veszi körül, híres turistalátványosság, a falon körbe lehet sétálni a gyönyörű várost. Egykor katonák álltak a falon, itt védték Luccát a pisai támadók ellen. Szükség is volt rá, hiszen nem hagyhatták, hogy az ellenség lekaszabolja a lakosságot.

De valahogy változtak az idők, a városállamok kora lejárt, és a két szomszédos olasz város ma békésen él egymás mellett.

Lejárt egyes vallásháborúk korszaka is: ma már nehéz beleélnünk magunkat a rettenetes 30 éves háború érveibe és érdekeibe, ahogy katolikusok és protestánsok gyilkolták egymást a 17. századi Európában. Voltak akkor is néhányan, akik a békés megállapodást keresték, például a »cuius regio, eius religio« megoldás lényege az volt, hogy az uralkodó vallása legyen az alattvalók vallása is. Persze ez nem volt időtálló, később enyhítették úgy, hogy a lakosság maga dönthette el, a városfejedelemtől függetlenül, hogy melyik vallást választja. 

De mégis megállapodtak, békét teremtettek Európában, csodálatos volt, hogy abba tudták hagyni az öldöklést. Igen, akkor se értett mindenki egyet a háborút lezáró vesztfáliai megállapodással, a pápa például igazságtalannak és semmisnek nevezte azt Zelo domus Dei című leiratában.

Ha a múlt után kissé a jövőbe tekintünk, azt látjuk, hogy az az alapelv, amit ma még tiszteletben tartunk, a nemzetállamok szuverenitása, fokozatosan elolvad, megszűnik. Ahogy Európán belül is marginalizálódik a határok jelentősége, lassacskán máshol is kinyílnak valamikor ezek a sorompók, és az emberek átsétálhatnak majd a határokon, ugyanolyan szabadon, mint ahogy a madarak átrepülik a sorompókat, drótkerítéseket.

Nem állítom, hogy ez a paradicsomi állapot holnap bekövetkezik. De ha látjuk, hogy a világ ebbe az irányba halad, talán kevésbé kapaszkodunk foggal-körömmel, bombákkal és drónokkal nemzeti határainkba. Persze, értem, hogy most meg kell védenünk határainkat az ellenségtől, az izraelieknek meg kell védeniük magukat egy újabb terrortámadástól, az ukránoknak védekezniük kell a betolakodó ellenség ellen, világos, hogy most erre van szükség. Ez a két nemzetállam, az izraeli és az ukrán, még nagyon új, még nincsenek biztonságban, még fenyegetve érzik a létüket, jogosan.

De mégis készülhetünk a békére, a háború utáni korszakra, a szomszédokkal való tiszteletteljes vagy barátságos együttélésre, a közös érdekekre, készülhetünk arra a jövőre, amikor már nem ellenségek leszünk, hanem szomszédok, emberek.

Mi, zenészek, talán azért vagyunk fogékonyabbak a békére, mert a művészetünk nyelve nemzetközi. Együtt muzsikálunk másokkal, tiszteljük, szeretjük egymást, ha valaki szépen kürtöl, énekel vagy zongorázik, nem foglalkozunk azzal, hogy honnan jön. Különösen a tehetségesebb zenészek keverednek egymással a nemzetközi porondon. Hiszen például 

Így a zenekarok fokozatosan nemzetközivé válnak. Több más szakma van, ahol az ember külföldiekkel dolgozik együtt, mozgás van, ismerkedés. A nyitott emberek továbbra is szeretik a hazájukat, mi is szeretjük, de bezárkózni nem szeretnénk. Erős nemzeti identitásunk van, de mégis azt látjuk, hogy a nemzetállamok kora hanyatlóban van, előbb-utóbb a határok is olyan turistaattrakciók lesznek, mint a középkori városfalak.

Mi, zenészek, azért is zenélünk, hogy a nyitottságot hirdessük, a barátkozást, megbékélést, szeretetet. Erről szól a mi békekoncertünk. Hogy kinyissa azok szívét, akik fogékonyak arra, hogy a másik nép fiaiban és lányaiban ne ellenséget lássanak, hanem embert, akivel a jövőben jó szomszédságban fognak élni. Ezt a békés jövőt kellene minél több embernek elképzelnie, erre kellene készülni, még akkor is, ha most, még egy ideig (de nem örökké) védekeznünk kell, mert ők minket támadnak.

Nem könnyű ez, tudom. De a zene segít” – zárul Fischer Iván levele.

Folytatás Isztambulban

A Koncert a békéért elnevezésű hangverseny – leírása szerint – a zene eszközével kíván felszólalni a béke, a tisztelet, a barátság és a szeretet mellett. A program Bach, Mahler és két kortárs zeneszerző műveiből áll. A Hősök terére tervezett koncert elején a kortárs amerikai zeneszerzőnő, Augusta Read Thomas rövid szerzeménye, a Plea for Peace (Könyörgés a békéért) hangzik el a BFZ muzsikusaiból álló kamaraegyüttes és a szoprán Mirella Hagen előadásában. Bach d-moll hegedű-kettősversenyében a szólószólamokat egy ukrán és egy orosz hegedűművész játssza, a krími Szimferopolban született Diana Tishchenko és a moszkvai születésű Alexander Sitkovetsky.

Az izraeli dalszerző, Idan Raichel úgy énekli el három szerzeményét, hogy az oud nevű arab népi hangszeren Taiseer Elias palesztin művész is kíséri. Az estet végül a Fischer Iván vezényelte BFZ nagyzenekara Mahler harmadik szimfóniájának fináléjával, a Was mir die Liebe erzählt (Amit a szeretet mesél nekem) tétellel zárja.

A béke mellett zenével felszólaló koncertek sora várhatóan novemberben, Isztambulban folytatódik.

(Borítókép: Fischer Iván karmester a Konzerthaus zenekarával a Konzerthausorchesterrel a zenekar berlini hangversenytermében 2016. október 31-én. Fotó: Britta Pedersen / EPA / MTI)