Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Kalligram Könyvkiadó kiválik a Libri Kiadói Csoportból
További Kultúr cikkek
Egy baráti befektetés ért véget a napokban, miután a Kalligram Kiadó már száz százalékban Mészáros Sándor, a kiadó igazgatójának tulajdonába került. A hírt nemrégiben Mészáros a közösségi médiában osztotta meg, a poszt önálló életre kelt, ám az ügy részletei homályban maradtak. Az Index ezért megkereste a Kalligram igazgatóját, valamint Sárközy Bencét, a Libri Könyvkiadó Kft. ügyvezetőjét és kiadási igazgatóját, hogy megkérdezzük, pontosan mi vezetett a szétváláshoz.
Mészáros Sándor az Indexnek elmondta, függetlenné akart válni, ezért tartotta fontosnak, hogy kivásárolja magát, azaz a Libri Kiadói Csoport 49 százalékos tulajdonjogát megvegye. Mint fogalmazott: az elmúlt hónapokban minden gördülékenyen ment, nem volt gond, de örül, hogy a procedúra véget ért.
Attól nem tartok, hogy a szétválás után kevesebb emberhez érnénk el. A Kalligram Kiadó az elmúlt években és jelenleg is stabilan működik.
Sárközy Bence lapunknak felidézte: Mészáros Sándorral még egyetemista korában ismerkedett meg, a könyvszakmát is részben rajta keresztül fedezte fel. A Pécsi Direkt Kft. csődje után, amely számos kis és közepes kiadó működését hosszú időre megpecsételte, a Kalligram Kiadónál is felvetődött 2017-ben egy tulajdonosi szerepcsere lehetősége: „Egy jelképes összegért partneri segítséget nyújtottunk nekik, amikor nem befolyásoló többséggel, 49 százalékos Libri Könyvkiadói tulajdonnal kvázi baráti alapon beszálltunk a cégbe, de már akkor is fontos volt, hogy nem szerettük volna, és soha nem is befolyásoltuk a Kalligram működését.”
Sárközy arról is beszélt, hogy éveken keresztül raktározták a Kalligram könyveit, és a kiadványaik kommunikációját is segítették. 2021-ben eldőlt, hogy a Libri Könyvkiadó Kft. leányvállalatait – a Jelenkort, a Parkot, a Kolibrit és a Helikont, amelyek a kezdetektől szinte mind 100 százalékos tulajdonban voltak – beolvasztják.
„Azt tapasztaltuk, hogy a kisebbségi tulajdonrész a Kalligramban egy zárvány, ez a kiadói érdekeltségünk egy olyan szatellit volt, amely nem váltotta be a hozzá fűzött pénzügyi reményeket, további segítséget viszont épp a függetlensége okán nem tudtunk adni. A szétválásról való beszélgetés ezért a mi kezdeményezésünkre kezdődött, nagyjából két évvel ezelőtt, és a folyamat most ért hivatalosan véget.”
Kár volna tagadni
Mészáros Sándor úgy véli, a 2017 óta tartó együttműködés korrekt volt, az viszont meglepte, amikor a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tavaly megvásárolta a Libri Kiadói Csoportot. Az ügy egyébként az egész irodalmi közéletben hatalmas vihart kavart.
Kár volna tagadni, tartottam attól, hogy az autonómiánk veszélybe kerül, és nem akartam megvárni, mi lesz a vége. Számomra a kultúra autonómiája végtelenül fontos. A magyarországi intézményekben azonban sok kivéreztetést, ellehetetlenülést tapasztalok, amelyeket nézni is nehéz.
Mészáros el akarta kerülni, hogy bárki beleszólhasson, milyen könyvet akar kiadni. Példaként Schiffer András Apály idején című, nemrégiben megjelent kötetét hozta fel. „Miatta sokat kaptam a fejemre, de úgy hiszem, ha valaki nívós, nincs kérdés. Függetlenül attól, hogy egyetértünk-e a politikai nézeteivel, vagy sem. Megjegyzem, én sem értek vele egyet, de a politikai nézeteimet, elgondolásaimat igyekszem rendszeresen felülvizsgálni, és nem afelől nézni a dolgokat. Csak arra fókuszálok, hogy tehetséges emberekkel dolgozzak együtt” – fejtette ki.
Sárközy Bence szerint a Kalligram Kiadóval baráti módon működtek együtt az elmúlt években, ugyanakkor az nem illeszkedett a többi imprint felé támasztott elvárásrendszerbe. Megjegyezte, osztalékot soha nem vettek ki ebből a cégből, mert lényegi eredményt sem termelt. „Mindeközben a 100 százalékos tulajdonban lévő kiadóink profitábilisak, és ezáltal pénzügyileg stabilak.”
Emellett a könyves rendezvényeken, például az Ünnepi Könyvhéten vagy a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon is mindig külön standokon szerepeltek, sosem tüntették fel a Kalligramot a saját portfólió részeként.
A Kalligramra soha nem tekintettünk úgy, mint a Libri Kiadói Csoport szerves részére. Egy baráti befektetés volt. A csoportnak egyáltalán nem állt szándékában megszerezni a Kalligram többségi üzletrészét. És végül ugyanolyan jelképes összegért, ahogyan egykor beszálltunk, most kiszálltunk, és reméljük, hogy Mészáros Sándor nagy sikerrel tudja üzemeltetni a kiadóját a jövőben
– fogalmazott Sárközy Bence, majd hozzátette, úgy tudja, hogy a Libri kereskedőként továbbra is a Kalligram partnere marad.
Politikai rendszerektől függetlenül
A Kalligram vezetője szerint a kiadónak mindig stabil olvasóközönsége volt, és bár többször megújultak, a fiatalokat ettől függetlenül nehéz megszólítani. Úgy véli, hogy a kortárs irodalom és társadalomtudomány műfajú kötetek olvasótábora az elmúlt 15-20 évben megfeleződött, az olvasás kultúrája átalakult – politikai rendszerektől függetlenül. Az emberek manapság inkább a szórakoztató irodalmat keresik, ami korábban, például a hetvenes, a nyolcvanas és a kilencvenes években kevésbé volt jellemző. Akkoriban a nagy magyar írók nimbuszt adtak a magyar irodalomnak, és az emberek általánosságban is sokat olvastak.
Napjainkban egyrészt a képkultúra erősebb, másrészt a tájékozódásnak más eszközei is vannak. A fiatalokat meg talán inkább a sztenderdek érdeklik, amelyek más kultúrában is jelen vannak. „De a fő probléma, hogy keveset, vagy egyáltalán nem tettünk azért, hogyan lehetne megőrizni és megújítani a formát, azzal együtt, hogy a benne lévő minőségi kultúra is megmaradjon” – véli Mészáros Sándor.
Az igazgató mintegy negyedszázada dolgozik a Kalligramban, közben nyugdíjas lett, de örül, mert kiváló szerkesztői csapattal dolgozik együtt. Azt szeretné, hogy amikor átadja a stafétabotot, az új csapat megújítva vigye tovább az örökséget.
Starcz Ákos, az Indexet kiadó médiacsoport igazgatósági tagja az Index.hu Zrt.-től és az Indamedia csoporttól függetlenül működő Libri–Bookline Zrt. igazgatóságának elnöke.
(Borítókép: Mészáros Sándor és Sárközy Bence. Fotó: Szollár Zsófi / Index, Zöld Fanni / Index)