Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBérczesi Róbert: Egy személyben voltam az ápolt és az ápoló
„Reményeim szerint egy letisztult anyagot sikerült összehoznom, mivel drogmentes vagyok négy éve és egy hónapja. Teljesen természetes, hogy egy tiszta elméből letisztultabb alkotások jönnek elő” – mondta az Index kulturális rovatának podcastműsorában Bérczesi Róbert, akit nem zavar, hogy az elmúlt időszakban rendre függőségével került be a hírekbe, mert abban bízik, hogy a példája reményt ad azoknak, akik hasonló problémákkal küzdenek.
A drog rengeteg mindenben megakadályozott, minden szinten hátráltatta az életemet. Próbálkoztam gyógyszeres kezeléssel, pszichológussal, voltam elvonón, zárt osztályon, mindent kipróbáltam, de nem működött. Akkor sikerült letenni a drogokat, amikor úgymond megvilágosodtam, ráébredtem arra, hogy merre tartok, és egyik napról a másikra nemet mondtam, és szakítottam a kábítószerekkel
– fogalmazott az egyik legmeghatározóbb alternatív zenekar frontembere.
Szenteste elengedni a tollat
Amikor 2020 augusztusában felhagyott a drogokkal, attól tartott, hogy sokáig képtelen lesz alkotni.
Otthon voltam, egy kis egyszemélyes elvonón, ahol én magam voltam az ápolt és az ápoló is egy személyben, növényi szinten vegetáltam. Három és fél évnek kellett eltelnie úgy, hogy nem gitároztam és nem írtam dalt a Hiperkarmának, de 2023. december 24-én, szenteste egyedül kóvályogtam a lakásban, önkéntelenül felemeltem a gitárt, és elgondolkodtam azon, hogy az ember mindig lehet részegebb, mindig lehet betépettebb, viszont józanabb nem igazán, a valóságtól nem menekülhet. Ez volt a kulcsmondat, erre írtam meg életem első józan dalát, a Tik-tak című számot
– emlékezett vissza Bérczesi, akit a dal megírása után ismét megszállt az ihlet, és a rá következő egy hónapban befejezte a hamarosan megjelenő album összes dalát.
„A témákat ezúttal kivételesen tudatosan választottam, de utána elengedtem a tollamat, hagytam, hogy kijöjjön, aminek ki kell jönnie” – tette hozzá.
Az album dalai többek között a szabadságról, a múlt feldolgozásáról, a megbánt cselekedetekről és a szerelemről szólnak. A beszélgetésben arról is szó esik, hogy a HIPERKARMA mikor játssza el először az új album dalait, milyen volt az idei fesztiválszezon, várható-e a közeljövőben újabb lemez, illetve a frontembernek hogyan sikerült felhagynia az alkoholfogyasztással is.
(Borítókép: Bérczesi Robi. Fotó: Németh Kata / Index)