Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVilághírű ukrán balett-társulat debütál Budapesten
Az Ukrainian Classical Ballet, egy világhírű ukrán társulat Pjotr Iljics Csajkovszkij Diótörő című balettjének feldolgozását mutatja be december 22-én a Budapest Kongresszusi Központban – írja az MTI.
A társulat több mint 800 alkalommal, 20 különböző országban lépett fel, a Diótörő-előadásuk azonban most először látható Magyarországon. A történet egyedi technikai és rendezői megoldásokkal, különleges látványvilággal, vizuális effektekkel, modern vetítéssel elevenedik meg a Budapest Kongresszusi Központban.
A diótörő, Csajkovszkij utolsó balettje és egyben utolsó színpadi műve 132 évvel ezelőtt, a szentpétervári Marinszkij színházban kezdetben mérsékelt sikert aratott és sokáig nem lett a balettrepertoárok meghatározó eleme. Az 1920-as évek második felében kezdték újra felfedezni a darabot, Budapesten 1927-ben vették elő először, elsősorban a zenéje miatt.