A NER angyalainak szárnyai alól bújt ki a kacagányos Magyar Péter

A szabad asszociáció azért is érdekes, mert a hívószóról is ezernyi gondolat alakul ki az emberekben. Van, aki apa, anya, kisgyerek hármast képzel el, másnak egy többgyerekes család ugrik be, de van, aki rögtön nagyszülőkre, unokákra, unokatestvérekre, testvéri közelségben élő barátokra, kiskutyára, kiscicára gondol, és még hosszasan lehetne folytatni a sort. A legalapvetőbb témák a legizgalmasabbak, mert ezerfelé fordulhat egy alkotó fejében a gondolati ösvény, és ennek kitűnő látleletét kaptuk a 24. ARC kiállításon, a budapesti Bikás parkban.

A szervezők nem tiltották, hogy olyan munkák is érkezzenek a pályázatra, amelyek elsősorban nem a családra asszociálnak, így elég sok különféle téma fogadja az érdeklődő közönséget. Ettől függetlenül a művek zöme a gyerekvállalás, a családi légkör, a hozott és kialakult traumák, a bántalmazás, a családalapítás és gyermektelenség közmegítélését veszi elő.

Hogy a beérkezett pályamunkák és a kiállított művek arányukat tekintve mennyire adják vissza a valós képet arról, hogy leginkább milyen témák foglalkoztatják a magyar alkotói közösséget, nem tudni, de a Bikás parkban látható óriásplakátok alapján érdekes minta alakult ki.

Harmadrangú állampolgár vagy nagycsalád?

Több művet láthatunk, amelyek azt a visszatérő témát veszik elő, ahogyan a technológia beférkőzik a mindennapjainkba, és sokszor az emberi kapcsolatokra is destruktív hatással bír, szép lassan emészti fel a családi légkört. Emellett a homoszexualitás elítélésével, a fóliázással, a klasszikus családképtől való eltérés megbélyegzésével is gyakorta foglalkoztak az alkotók, viszont számos olyan gondolat került elő idén, amely most sokkal markánsabban van jelen, mint korábban.

Tavaly is látszódott a kormány családalapítást ösztönző stratégiájának hatása az alkotásokon, idén azonban rengeteg módon közelítették meg a pályázók ezt a témakört. Az egyik legerősebb hang a gyermektelenek megítélése volt, hogy miként válik valaki harmadrangú állampolgárrá a köz és a kormány szemében csak azért, mert nem akar gyereket, és miként veri szét a párkapcsolatot a gyerekvállalás sikeressége vagy sikertelensége. Egyes művek már a gazdasági érdekkapcsolat gondolatát is feszegették, míg más alkotók azon lamentáltak, hogy a kutya- és macskatartás miként váltotta fel vagy tolta későbbre a gyerekvállalást a családban.

A művészek jelentős része szemlátomást kedvező hitelekkel sem vállalna gyereket, amikor hosszú hónapokat kell várni egy-egy vizsgálatra, nincs elegendő orvos, szülész, megfelelő egészségügyi ellátás. Találni olyan művet is, amely kiemelten a szülésznők helyzetével foglalkozik. Láthatóan az olyan elengedhetetlen dolgokban sem érzi még számos alkotó a stabilitást, mint a születő gyermek későbbi, óvodai és iskolai éveinek biztosítása.

Előkerül még a nőkre gyakorolt nyomás kérdése. Vállaljanak-e – és ha igen, mikor és hogyan – gyermeket, ezáltal egymással ellentétes társadalmi és mikrokörnyezeti elvárások ütközőpontjaként kell döntéseket hozniuk.

Majdnem Kína

A családi kérdéseken túl más visszatérő témák is feltűnnek. Sokan foglalkoztak az egyre jelentősebb kínai beruházásokkal, a kínai lakosság növekvő számával, a kultúrák keveredésével, ütközőpontjaival.

A formanyelveket tekintve is akadnak visszatérő elemek. A népi motívumok számos alkotásnál szolgáltak központi vizuális eszközként, legyen szó családot érintő vagy LMBTQ+-témákról, de még politikai kritikánál (mint a Magyar Pétert népviseletbe öltöztető plakát) is előkerültek. Ezenkívül a klasszikus címereket új köntösbe öltöztető formanyelv is érdekes vizuális megoldás lett a régi és új motívumok keresztezésekor.

Szintén több ízben lehetett látni rajzfilmekre utaló megvalósítást, akár a kifordított Family Guy- (vagy átírt formájában Family Gay) plakát és a Thomas, a gőzmozdonyt Lőrincre átnevező alkotás. Emellett számos munkánál vetették be a mesterséges intelligenciát, akár mint a téma része, vagy mint képgenerálási eszköz, de néhol szimplán stilizálásra vagy effektként használták az AI által kreált jellegzetes vizuális hatást.

Bár akadt olyan cég, amely aktuális társadalmi eseményre reflektált (mint a Donald Trump-kampánysapkában vigyorgó Hide the Pain Harold), sokan szimpla reklámfelületként nyúltak az adott plakáthoz, ami egyes pontokon gyengítette a kiállítás egységét.

Mégis, a végeredményen ez szinte mit sem változtat. A kritika tisztán látható, a bizonytalanság, a nyomás és az aggodalom különböző fajtáinak összemosódása, a harag vagy az elengedés érzései többségében egyértelmű üzenetet hordoznak. A 24. ARC üzenetét tekintve az elmúlt évek egyik leginkább célzott, egységes és karakteres válogatása lett, ami formanyelvét tekintve is változatos, miközben a számos pályamű közti homogén vizualitás ad egy központi vonulatot, ami az eredményt még erősebbé teszi.

Tisztán látszik, hogy a mai művészeti közeget mely hazai témák foglalkoztatják leginkább, s noha nem minden alkotás egy irányba mutat (amire az alkotói szabadságból fakadóan nincs is szükség), az üzenetek egymást erősítik, ami különleges eredményt ad. Gondolatébresztésből, kritikából, kérdésfelvetésből és ötletekből nincs hiány.

(Borítókép: ARC kiállítás Budapesten 2024. szeptember 17-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)