Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMÚjabb adok-kapok az Operaházban, megint felvetődött a sztrájk lehetősége
További Kultúr cikkek
„A Magyar Állami Operaház vezetője, dr. Ókovács Szilveszter ismét durván és elítélendően korlátozza a szakszervezeti jogok gyakorlását” – áll abban a sajtóközleményben, amelyet Rotter Oszkár írt alá a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ), illetve Bárány Balázs az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezetének (ODFSZ) nevében.
A közleményben azt írják, hogy a 2024. szeptember 27-én tartandó, a társulati tagok részvételét kötelezővé tevő munkavállalói fórumon (társulati ülésen) az Mt. 272. §-ban, valamint
a Kollektív Szerződésben foglaltakat megszegve, nevetséges ürügyekre hivatkozva
(úgymint a saját maga által elrendelt és összeállított rendezvény időtartamának korlátossága, illetve a program kötöttsége) a szakszervezetek képviselőit – az időben eljuttatott írásbeli bejelentésükre adott válaszlevélben foglaltak szerint – nem engedi felszólalni.
A miniszter is részt vesz a társulati ülésen
A szakszervezeti vezetők szerint vélhetően azért nem engedik őket felszólalni, hogy sem Ókovács Szilveszter főigazgatónak, sem pedig
a meghívott Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszternek ne kelljen érdemben nyilatkoznia az odaparancsolt munkavállalók előtt a tervbe vett, 200 fő körüli munkavállalót érintő elbocsátások kérdésében, és hogy a főigazgató a tőle megszokott, valóságalapot nélkülöző megnyilatkozások közepette továbbra is kedvére megpróbálhassa lejáratni a tagjaik érdekeit védő szakszervezeteket, és azok képviselőit.
Rotter Oszkár és Bárány Balázs ezt írta Ókovács Szilveszterről: „Egyébiránt elképesztően cinikus és a maga nemében páratlan módon az általa elbocsátani szándékozott munkavállalóknak is kötelezővé teszi az, úgymond, ünnepi társulati ülésen való megjelenést. [...] Amennyiben a főigazgató nem tesz le a százakat érintő elbocsátási tervéről, a munkahelyek megőrzése érdekében az Operaház szakszervezetei ismét sztrájkfelhívást fognak közzé tenni” – zárul az érdekképviseleti vezetők közleménye.
Az Operaház cikkünk megjelenése után reagált az eseményekre, amelyt változtatás nélkül teszünk közzé:
„A Magyar Állami Operaház fennállásának 140. évfordulóján tartott rendezvény a szakszervezeti vezetők kivételével mindenki más számára nyilvánvalóan nem „fórum”, hanem ünnepség, ezért azon ünnepi műsorszámok és ünnepi beszédek hangoznak el, korlátozott időkeretben. A rendezvény pénteken délben kezdődik, munkaidőben, tehát a dolgozók nem „odaparancsolva” vannak. Bíróságon csak kötözködős pereket nyer a szakszervezet (időben leült-e tárgyalni az OPERA, megfelelő szinten képviseltette-e magát stb.), arról viszont mélyen hallgat, hogy ezen ügyekben máskor nem neki ad igazat a bíróság. A szakszervezet vezetője évente mintegy 300 levelet ír, több tucat keresetet indít és legalább 8-10 sajtókampányt alapoz meg a Magyar Állami Operaház ellen baloldali sajtótermékek részvételével, de grafomán nyugdíjasok mégsem vihetik el az OPERA vezetésének teljes munkaidejét. Csoportos létszámleépítésről az OPERA vezetése egyetlen egyszer sem nyilatkozott, a két külsős szakszervezeti vezér viszont hét éve hergeli ezzel a dolgozókat. Az intézmény 2025-ös költségvetése még nem ismert, a tárgyalások folynak a fenntartóval, mint minden esztendőben, ez normális. Ami biztos, az az, hogy 2024. október elsejével beteljesedik a tavaszi sztrájkmegállapodásban foglaltak anyagi része, 35%-nyi illetményemelésben részesül mindenki, tehát 1.230 dolgozó. „Akinek ennyi jó kevés / Azt érje gáncs és megvetés.” (Mozart: Szöktetés a szerájból, a szakszervezeti vezetők kedvéért)
A Magyar Állami Operaház tisztelettel kéri a sajtó képviselőit, ne üljenek fel a szakszervezet legújabb, időzített, féligazságokkal és csúsztatásokkal terhelt lejárató kampányának, amelynek egyetlen célja, hogy az intézmény számára jeles évforduló alkalmából is feszültséget keltsenek és mérgezzék a OPERA tagjainak hangulatát.”