Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMOlyan, mintha Velencében járnánk, pedig ez Budapest
További Kultúr cikkek
Kipihenten és felfrissülve érdemes érkezni a Bálnába, hiszen – kis túlzással – annyi műalkotást állítottak ki a galériák, hogy egy nap nem elég bejárni a vásárt. Pontosabban bejárni elég, csak éppen tüzetesen tanulmányozni az alkotásokat – na, arra egy teljes nap is kevés lenne.
Persze ez nem a problémázás helye, csupán észrevétel, hiszen minél színesebb és nagyobb a felhozatal, annál szerencsésebb helyzetben van a befogadó:
ekkora merítésnél szinte garantált, hogy a látogató előbb-utóbb belebotlik egy neki tetsző alkotásba.
Igen ám, csakhogy a BCT idén is jobbnál jobb műveket vonultat fel, így nem egy, nem kettő, hanem számtalan alkotásra rásüthető a „kedvenc” bélyeg.
Aki járt már a Velencei Biennálén, tudja, hogy milyen érzés ennyi különböző, mégis összhangban álló, a koncepció szempontjából egyaránt lényeges és kihagyhatatlan műalkotás között barangolni. A vásár egy miniatűr biennálé, annyi különbséggel, hogy az itt kiállított alkotások meg is vásárolhatók, szemben a Velencében látható installációkkal.
Külön kiemelendő, hogy a vásár kurátora Nemes Márton, aki Techno Zen című munkájával képviseli Magyarországot az idei, 60. Velencei Képzőművészeti Biennálén. Nemes úgy állította össze a BCT gyűjteményét, hogy a látogatók meglovagolhassák a trendek örökké változó hullámait, valamint láthassák, merre tart az ország és a kontinens kortárs művészete.
Ehhez egy nemzetközi standot is felépítettek a stábbal, ahol Ausztriából, Csehországból, Franciaországból, Hollandiából, Németországból, Svájcból, Szerbiából és Szlovákiából is érkeztek galériák és izgalmas alkotások.
Színes vásár, látványos felhozatal
A több tucat eltérő profilú galéria és alkotó a legkülönfélébb munkákat hozta el a vásárra: találkozhatunk klasszikus elemekkel tarkított képekkel, absztrakt alkotásokkal, hétköznapi tárgyakból összeállított installációkkal és vizuálisan lebilincselő szobrokkal is.
A Resident Art olyan gyűjtői válogatással érkezett a BCT-re, amely eddig nem volt szélesebb körben reprezentálva, és a galéria 2024/25-ös programsorozatát vetíti előre. A kiállított képek meghatározó életművek szeletei, a 70-es, 80-as, 90-es évek reprezentatív alkotásai.
A németalföldi vonal, pontosabban hatás is megjelenik a vásáron, nevezetesen Szabó Ákos képein, akinek korabeli művein lelhetők fel igazán az említett vonások. A realista elemek mellett a motívumok zsúfoltsága, valamint a színhasználat és a rejtélyes elrendezés is Dürert vagy Vermeert idézi.
A kiállítás talán legkülönlegesebb része azonban NagyMolnar A fény geometriája című szekciója, amely a Nagy Krisztián és MolnárCsaba által életre hívott művészeti projekt. A hosszabb ideig tartó technológiai kísérletezés a fény-, valamint az üvegművészetet ötvözi, de munkáikra csak „geo-optikai fényszobrokként” hivatkoznak az alkotók.
Népszerű, korábban az Index által is bemutatott magyar alkotók – például Soós Nóra, Pakosz Anna és kissmiklos – munkái is megtekinthetők, de fiatal, feltörekvő művészek képeiből sincs hiány a vásáron.
A BCT-n résztvevő hazai galériák: acb Galéria, Ancora Contemporary Gallery, Balatonfüredi Modern Műtár/Szöllősi-Nagy-Nemes Gyűjtemény, Deák Erika Galéria, Einspach & Czapolai Fine Art, Faur Zsófi Galéria, Galeria Neon, Gallery East of Eden, Heart and Cherry, Horn Péter Gyűjtemény, INDA Galéria, Initio Arts & Design, Kálmán Makláry Fine Arts, KÉPEZŐ Galéria, Kisterem, Molnár Ani Galéria, NACO, Nemes Galéria Budapest, ResidentArt, Rechnitzer Galéria, Szikra Galéria, TheSpace, TOBE Galéria, Várfok Galéria, VILTIN Galéria, Vintage Galéria, Zsdrál Art Kortárs Művészeti Galéria
A BCT nemzetközi standjának művészei: Kristína BUKOVČÁKOVÁ (COMMA Gallery, Bratislava), Emir ŠEHANOVIĆ (Eugster Belgrade), Anne NEUKAMP (Gregor Podnar, Vienna), Igor HOSNEDL (Hunt Kastner, Prague), Anna HULAČOVÁ (Hunt Kastner, Prague), Eva KOŤÁTKOVÁ (Hunt Kastner, Prague), Yann HOURI (Marian Cramer Projects, Amsterdam), Christian HOLZE (Reiter Galleries, Berlin/Leipzig), Amélie BERTRAND (Semiose, Paris), Salvatore ARANCIO (Semiose, Paris), Jina PARK (Steinhauser Gallery, Bratislava), Crocodile POWER (Steinhauser Gallery, Bratislava), Tim FREIWALD (Walter Storms Galerie, München), Peter KRAUSKOPF (Walter Storms Galerie, München), Gerold MILLER (Walter Storms Galerie, München/Wentrup Gallery, Berlin), Adel ABDESSEMED (Wilde Gallery, Geneva/Basel/Zürich), Omar BA (Wilde Gallery, Geneva/Basel/Zürich), Daniel CANOGAR (Wilde Gallery, Geneva/Basel/Zürich), Wim DELVOYE (Wilde Gallery, Geneva/Basel/Zürich), Rafael LOZANO-HEMMER (Wilde Gallery, Geneva/Basel/Zürich), Jonny NIESCHE (Zeller van Almsick, Vienna)
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)