Ez a történet az egész pártállami ellenőrzés alatt álló sajtót bejárta

A történet 1959-re nyúlik vissza, amikor a Sátorhelytől északra fekvő Lajmérpuszta területén Salga István cipészmester földmunka közben 50-60 centiméternyi mélységben csontokat talált. A helyszínt megmutatta Papp László régésznek, aki megvizsgálta a leleteket, és egyebek mellett három egymást csaknem átkaroló fiatal férfi csontvázát tárta fel – legalábbis ez áll a Janus Pannonius Múzeum régészeti adattára 1236–83-as számú feljegyzésében.

A dokumentációból az is kiderül, hogy egy Szűcs József nevű személy a feltárásnál végzett földmunkához munkára jelentkezett, és hogy a régész a tragikus körülmények között elhunyt fiatalok maradványait a mohácsi csatatéri kutatás eredményei között tartotta számon.

Csontokat kiáshatott, legfeljebb ennyi

A fenti történetet Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) történetiföldrajz-professzora azért osztotta meg lapunkkal, aki most arra a markáns hangvételű közleményre válaszol, amelyet a Mohácsi Polgárok Köre, a Janus Pannonius Múzeum és a Kanizsai Dorottya Múzeum munkatársai, valamint történészek és történelemtanárok egész sora juttatott el lapunknak.

Ebben Pap Norbert nyilatkozata miatt emelték fel a szavukat, mert a Pécsi Tudományegyetem földrajzprofesszora a 2021-ben, 94 éves korában meghalt Szűcs Józsefről, Mohács díszpolgáról azt mondta: a Kádár-korszakban kreáltak egy munkás hőst, aki megtalálta a tömegsírokat és a csatateret, s erre Szűcs Józsefet választották ki. „Szűcs azonban semmilyen, ezeket alátámasztó bizonyítékot nem talált. Amiket állított, nem igaz, teljes téveszme” – írta Pap Norbert.

Pap Norbert megfogalmazása szerint ehhez képest a saját szerepéről Szűcs József később, 1976-ban már így nyilatkozott a Dunántúli Naplónak: „Az igazi nagy művem, ha szabad így mondani, akkor az 1959-es csatatéri ásatásokhoz nyújtott segítségem volt. Magam is dolgoztam a feltáráson, sokat beszélgettünk Papp Lászlóval. Nem mondom, hogy mindenben egyetértettünk, de az eredmény a lényeges, hogy ma már öt tömegsír megvan.”

Dolgozott, vannak érdemei, kiáshatott csontokat, ez igaz, de az 1959-es lajméri sírfeltárásnál Salga volt a megtaláló, erre van bizonyíték

– fűzte hozzá Pap Norbert.

A PTE földrajzprofesszora most arról is beszélt az Indexnek, hogy a következő évben, 1960. április 6-án Koller Márton fogatos elvezeti Pappot a sátorhelyi tömegsírokhoz, amelyekről őket a Janus Pannonius Múzeum régészeti adattárának 1245–83. számú jegyzete tájékoztatta. Hozzátette, hogy Szűcs itt is jelen volt, bár Papp a feljegyzésben érdemesnek látta megjegyezni, hogy hívás nélkül csatlakozott hozzájuk – ahogy az a régészeti jelentésben áll.

„A tömegsírok feltárásánál azonban már nem tart igényt a szolgálataira, amiről Szűcs 1976-ban a Népszavának panaszosan be is számolt” – fogalmazott a szakember. Szűcs a sátorhelyi tömegsírok feltárásában sem mint megtaláló, sem mint munkás nem vett már részt. Papp a hatvanas években folyamatosan a csatatér kutatásán dolgozott.

Hatalmas területet vizsgált át, számos falut, régészeti lelőhelyet írt le, derített fel, s rögzített térképen. Ennek köszönhető, hogy eljutott ahhoz a Majs falu templomától északkeletre fekvő falunyomhoz is, amelyről az utóbbi évtizedekben többen is – Szűcs József, Négyesi Lajos hadtörténész, Bertók Gábor régész – felvetették, hogy ez lehetett a mohácsi csata szemtanú krónikása, Brodarics által emlegetett falu, Földvár. Papp ezen a helyszínen több vizsgálatot elvégzett, és az első dokumentum, amely ezt a falunyomot térképes formában rögzíti, 1965-ös keltezésű. Tehát nincs arról szó, hogy ezt fel kellett volna fedezni 1976 környékén

– fogalmazott Pap Norbert, hozzátéve, hogy a dokumentumot ugyancsak a pécsi Janus Pannonius Múzeum régészeti adattárában lehet fellelni.

Pártállami ellenőrzés alatt álló sajtó

Ki volt ez a Papp László, és hogyan került Mohácsra, hogy ott a híres csata nyomait, a halottait keresse? – tette fel a kérdést Pap Norbert, majd gyorsan meg is válaszolta. „Pappnak a második világháború előtt indult a karrierje. Még 1937-ben nyitott ügyvédi irodát, miközben a Magyar Ügyvédi Kamara választmányi tagja, a Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesületének titkára volt. Emiatt 1945 után nem alkalmazták, ahogy a róla szóló lexikonszócikkben szerepel, sőt 1958-ban törlik is az ügyvédek jegyzékéből. Ezt követően állt régésznek Pécsett, és vágott bele a mohácsi projektjébe.”

Papp László 1964-ben nyugdíjba vonult, de a kutatást tovább folytatta, egészen az évtized végéig. Az 1960-as évek végén – a politikai enyhüléssel, már nyugdíjasként – rehabilitálták. 1973-ban hunyt el. Koller Márton egy évvel később, 1974-ben halt meg – tette hozzá a szakember.

A mohácsi csata 450 éves évfordulója 1976-ban volt. Nagy szenzációt keltett, hogy Maráz Borbála régész három új tömegsírt ásott ki a Papp által feltárt kettő közelében. Szűcs József legendája az 1976 és 1978 közötti időszakban alakult ki. A kutatásairól szóló történetek bejárják az akkori, pártállami ellenőrzés alatt álló sajtót

– mondta Pap Norbert, hozzátéve, hogy ekkor készült az a kisfilm, amely a 450 éves évforduló alkalmából az 1976. augusztus végi Filmhíradóban az egész ország előtt bemutatta a mohácsi csatatér régészeti kutatását, aminek Szűcs, a hat osztályt végzett munkás az egyetlen szereplője: a tömegsírok megtalálója, a Majs melletti csatamező felfedezője. „1978-ban Kiss Béla mohácsi történelemtanár A mohácsi csata című rövid írásában bemutatja, hogy mi mindent fedezett fel Szűcs: több mint tíz falut, köztük a fentebb említett Lajmért, a sátorhelyi tömegsírokat. A legenda – legalábbis a mohácsi köztudatban – így rögzül.”

Mint fogalmazott, olyan kiemelkedő jelentőségű, ma is érvényes megállapításokat tevő tudósok dolgoztak akkoriban a mohácsi kérdéskörön, mint Kubinyi András, Kosáry Domokos, Szakály Ferenc, Barta Gábor, Káldy-Nagy Gyula vagy éppen Rúzsás Lajos. Az 1986-ban megjelent Mohács. Tanulmányok a mohácsi csata 450. évfordulója alkalmából című, a korszak talán legfontosabb összefoglaló művében a tekintélyes szerzők nem foglalkoznak Szűccsel és teóriáival, még a neve sem szerepel ebben a kötetben, nem vesznek róla tudomást.

A hadtörténészek csak sokkal később, 2004-től fedezik fel Szűcsöt, és innentől kezdve jelenik meg hivatkozási alapként. Élete vége felé pedig, amikor kitüntették, illetve kiadtak két, főként neki tisztelgő kötetet, és a majsi teória igazolásán dolgoztak, már a tudományos fősodor része lett. Előbb 2020-ban, Bertók Gáborék szerkesztésében jelent meg az Eke mentén, csata nyomában című kötet, »amely az 1526-os mohácsi csata nagyérdemű helyi kutatójának, Szűcs Józsefnek tiszteletére készült«. Aztán a Varga Szabolcs történész által szerkesztett Mohács szimfóniában Haramza Márk készített Szűccsel életútinterjút, amit 2021-ben bekövetkezett halála után, 2023-ban adtak ki. Ezek a kötetek a személyét a mai kutatások kiindulópontjaként, legitimálójaként tüntetik fel

– vélekedik a PTE földrajzprofesszora.

Jelentették a régészeknek

Kitanics Máté, a Pécsi Tudományegyetem kutatója is megszólalt lapunknak, aki a következőképpen látja Szűcs szerepét: „Ahogy átnéztük a dokumentumokat, kiderült belőlük, hogy Szűcs jelenléte egyes időszakokban intenzív, főként az 1950-es évek végén és az 1970-es években. Járja a területet, fel-felbukkan egyes régészeti kutatások helyszínein. Jellemző az az eset, hogy a Mohácstól délre fekvő Kölked falu melletti Altinum római erődítmény felfedezését is neki tulajdonítják.”

Az 1086/83-as múzeumi jelentés szerint Dombay János régész már 1940-ben – ekkor Szűcs még csak 13 éves – járt Kölkeden a református lelkésznél. Megtekintette annak gyűjteményét, amely értékes római leleteket tartalmazott, meséli Kitanics. „Megállapította, hogy látszik Altinum castellumának négyszöge, benne római épülettörmelékkel, a református lelkész földje pedig, amelyről számos értékes lelet is előkerült, Altinum részét képezi. Itt javasolja az ásatások megkezdését, mert a lelkész javadalmi földje könnyen hozzáférhető.”

Nincs szó tehát arról, hogy Altinum maradványait Szűcs találta volna meg. Ugyanakkor évtizedekkel később egy szántás során újabb római kori maradványok kerültek elő, amelyekről egy traktoros értesítette Kiss Béla mohácsi történelemtanárt és Szűcsöt, akik jelentették ezt a régészeknek. Ebben van tehát az érdeme.

Pap Norbert elmondta, igazából örül annak, hogy a most kibontakozó Szűcs-vita keretében egy új, szerinte fontos téma került be Mohácsról a két év múlva esedékes, 500. évfordulós megemlékezésekről szóló diskurzusba. „Új, morális nézőpontok merültek fel. Napjaink hőseiről, azon belül a nagyon fontos helyi hősök – Szűcs József személyén keresztül is megnyilvánuló – szerepéről, társadalmi értékéről nyílt vita.”

Tisztelet és emlékezés

Úgy véli, a fenti áttekintés is azt mutatja, hogy a csatatérkutatás több hőst termelt ki a Kádár-korszakban: Mohács így nem szegényebb, hanem gazdagabb lehet általuk. Szűcs József, ahogy Pap Norbert korábban nyilatkozta, inkább áldozatnak tekinthető, mert a hatalom propagandájának eszközévé tették.

Kihasználták őt. Érdemes lenne a szerepét az előkerült dokumentumok figyelembevételével újraértékelni. Salga István cipészmester és Koller Márton fogatos ugyanolyan egyszerű emberek voltak, mint Szűcs, és komoly érdemeket szereztek. Nekik is jár a tisztelet és az emlékezés

– jegyezte meg, majd így folytatta: „Papp László és Maráz Borbála régészeket pedig, akik ténylegesen elvégezték a vizsgálatokat és feltárták a tömegsírokat, nem lehet az eddigi módon kezelni: ők nemcsak országosan ismertek, de fontos helyi hősök is. 2026-ban az 500 éves évforduló remek lehetőséget nyújt arra, hogy méltó módon emlékezzünk meg azokról, akik az 1950-es, ’60-as és ’70-es években, nehéz körülmények között dolgozva eredményeket tudtak felmutatni, és lehetővé tették azt, hogy a mai kutatónemzedék az általuk lerakott alapokra építve léphessen tovább” – zárta mondandóját Pap Norbert.

Vita a két mohácsi csatáról

Nagy port kavart korábban a tudományos életben az a felfedezés, amit a Pécsi Tudományegyetem kutatói a közelmúltban elsőként az Indexen közöltek: olyan eredményre jutottak, amely alapjában segít megérteni mindazt, amit eddig a magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseményéről tudtunk, hittünk. A kutatócsoport vezetői, Fodor Pál és Pap Norbert elmondták, hogy a mohácsi csata helyszínén egy másik korszak összecsapásának tárgyi emlékei találhatók. „Igen, volt ott egy törökellenes »mohácsi« csata, de nem 1526-ban, hanem jóval később, 1687-ben.”

Egy másik kutatócsoport tiltakozott. Bertók Gábor, a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatója, a Mohács 500 csatatérkutató programjának vezetője szerint az eddig feltárt két sír napra pontosan keltezhető. „A csata utáni második nap keletkeztek, amelyben a lövedékeket megtaláltuk, innentől kezdve nem mondhatjuk, hogy ez a lövedéktípus 1526-ban nem létezett.” Az álláspontok azóta sem közeledtek.

(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)