A Soroksári utat átszelő vasúti összekötő híd töltésének bontásakor előkerült második világháborús, egy tonna össztömegű, amerikai gyártmányú légibomba szombati hatástalanítása bekavart a kétnaposra tervezett 2024 MOKKOJI KOREA fesztiválnak. A veszélyes munkálatok miatt a Budapest Park szombatra tervezett programja elmaradt, így vasárnapra csúszott a K-gasztronómia, divat, szépségápolás, dráma tematikájú élményzónák programja, de még így is 27 stand várta az érdeklődőket. A belépés ingyenes volt, még az esti koncertre is, csupán regisztrálni kellett, hiszen a Budapest Park befogadóképessége sem végtelen.
Amikor délután fél hat táján megérkeztünk, emberes feladat volt parkolóhelyet találni, de végül nagy nehezen sikerült a szomszédos mocsárban. Az időjárás akár meg is hiúsíthatta volna a szabadtéri koncertet, de a hétezer fanatikus rajongó dacolt a csípős hideggel, és bár lógott az eső lába, végül megúsztuk égi áldás nélkül a vasárnap estét.
Odabent – miközben a hangszórókból már bömbölt a konzerv K-pop – vonaglott a tömeg, jóllehet legalább fél óra hátra volt még a kezdésig. Döbbenten tapasztaltam, hogy három magyar tini tökéletesen koreografált mozdulatokkal táncol, miközben koreaiul (!) éneklik az egyik Dreamcatcher-örökzöldet. (Nekik bizonyára evergreen volt, én most hallottam életemben először, hiszen Psyn kívül, akit nem is sorolnak szigorúan a K-pop-előadók közé, más koreai énekest nem ismerek.) Egyiküket, bizonyos Enikőt, megkérdeztem: tényleg beszél koreaiul?
Én? Ugyan már! Csak bebifláztam a szöveget, és éneklem, mint a papagáj!
– hangzott a felelet széles mosoly kíséretében.
Ettől függetlenül Enikő és két barátja, Szabolcs és Krisztina odavannak a K-popért. Amikor rákérdezek, hogy a három vasárnap esti előadó, Sunmi, AB6IX és a Dreamcatcher közül ki vagy kik a kedvenceik, uniszónóban vágják rá, hogy az utóbbi.
Gyerünk tovább, emitt egy húsz év körüli, félhosszú hajú srác, először magyarul szólítom meg, de miután angolul válaszol, maradunk a popzene lingua francájánál.
Temesvárról érkeztem a barátnőmmel, románok vagyunk, engem Alexnek hívnak, és bolondulok a K-popért. Nekem is a Dreamcatcher a kedvencem, egyszer már Szöulig utaztunk a csajommal, hogy ott legyünk a koncertjükön
– kapom a hihetetlennek tetsző információt. Valamit csak tudhat ez a K-pop, ha a rajongók a dél-koreai fővárosig repülnek egy menő koncertért.
Vagy a dél-koreaiak Pestre egy nem kevésbé menő buliért? Merthogy Alex barátunktól három méterre két húsz év körüli koreai lány csacsog egymással anyanyelvén.
Padlót fognak, amikor rájuk köszönök:
Annyeyeong-haseyo!
Nem tudják, hogy 1988-ban dolgoztam a szöuli olimpián, és ez az egyetlen mondat, amit tudok koreaiul, körülbelül annyit tesz, hogy helló, sziasztok.
Aztán gyorsan tisztázzuk, hogy nekik is meg nekem is jobb lesz, ha angolra váltunk. A két ifjú hölgy Budapesten él, itt tanulnak, és ha már a Budapest Parkban vendégszerepel a bálványuk, Sunmi, akkor kijöttek meghallgatni.
No de mi is az a K-pop? Nem árt tisztázni, mert bár a jelek szerint meglehetősen sok követője akad Magyarországon, azért a magyarok döntő többsége legfeljebb Psyről hallott, és a Gangnam style-ról.
Tehát: a K-pop a Hallyu, a koreai hullám egyik oszlopa, tartópillére, a másik kettő a koreai dráma és a koreai film. Előbbiről vajmi keveset tudunk, utóbbi viszont a 2020-as Oscar-díjas remek, az Élősködők, no meg a Squid Game című sorozat óta magyarok százezreinek kedvence. No és ne feledkezzünk meg a magyar nyugdíjasok egykori kedvenc sorozatáról, a 2008-ban bemutatott A palota ékköve című szappanoperáról.
Az Élősködőket Pong Dzsunho rendezte 2019-ben, hozzánk egy évre rá tört be, és az Oscart is akkor érdemelte ki. Nekem napokig futkározott a hátamon a hideg a film megtekintése után, ha arra gondoltam, hogy az én családomba is bárki hasonlóan körmönfont módszerrel könnyedén beférkőzhetne.
A Squid Game meg egyenesen vérfagyasztó volt, még rágondolni is félelmetes, milyen lesz a második évad, amelynek már megjelent az előzetese.
Idővel aztán a Hallyu bővült a gasztronómiával, a divattal, a szépségipari termékekkel és a tradicionalitással, magyarán elképesztően hatékony országimázs-propagandává izmosodott. Ami hazánkban a 2012-ben megnyílt Koreai Kulturális Központ beindulásával nyert lendületet.
No de vissza a K-pophoz, végtére is ezért fagyoskodunk a Budapest Parkban így október elején!
A K-pop mint műfaj 1992-ben debütált, majd 1996-ban durrant a H. O. T. nevű fiúbanda világhírűvé válásával. A H. O. T tulajdonképpen angol betűszó, a Highfive of Teenagers rövidítése, és mintát szolgáltatott a későbbi sikeres együtteseknek. Az öt jóképű fiú működése során 6,4 millió lemezt adott el Koreában, ami azért nem kis szám még egy ötvenmilliós országban sem.
Onnantól nem volt megállás. Jelenleg már a K-pop negyedik generációja dübörög és hódít elsősorban Ázsiában, de világszerte is, hiszen hazánkban is szép számmal vannak rajongói. Hogy világszerte mennyien, arra jó példa a Blackpink nevű négytagú lánybanda, amely 2023-ban a Spotifyon a legtöbb letöltést produkálta.
Nem Dél-Koreában. Az egész világon!
Csakhogy nemrégiben hatalmas botrányt kavart, amikor nyilvánosságra került egy fotó, amelyen az együttes énekese, Jennie Kim otthon vape-ezett, vagyis elektromos cigit szívott.
Figyelem: nem az utcán, nem nyilvános helyen, hanem otthon, a saját lakásában! Ez azonban annyira kiborította a rajongókat, akik Kimről makulátlan imázst őriztek a memóriájukban – amibe a cigizés nem fért bele –, hogy a lánynak bocsánatot kellett kérnie a félrelépéséért.
Mint ahogy egy másik K-pop sztárnak meg azért, mert kiderült, hogy van egy barátja. Mármint olyan barátja, akivel jár. Tudniillik – és ez nem vicc – a K-pop sztárjainak nem szabad párkapcsolatot létesíteniük. Merthogy az ő párjuk a közönség, a rajongók hada.
A K-popot mint műfajt tehát a fantasztikus színpadkép, a végsőkig kidolgozott és begyakorolt táncok jellemzik, mindegyik számhoz tartozik egy úgynevezett cover dance, ami csak az adott dalhoz társul. Amúgy amerikai alapokra, a hiphopra és a rapre épül, de ha meglátja, meghallja az ember, mégis rögtön tudja, hogy ez K-pop.
Kicsit nehezen pörgött fel a koncert, volt itt hosszas bemutatkozás, koreai országimázs Pánti Anna operaénekes konferálásával, továbbá látványos táncbemutató, de aztán végre kipenderült a színpadra a Dreamcatcher. Hét csinos lány antik, görög-római díszlet, korinthoszi oszlopok, milói Vénusz előtt. Jól énekeltek, még jobban táncoltak, a közönség őrjöngött, hogy aztán rövid szünet után az AB6IX fiúkvartett következzen. Ismét tökéletes tánctudás, aprólékosan begyakorolt koreográfia. A négy jól fésült srácot mintha ugyanazon a dróton rángatták volna, annyira egyszerre léptek, ezért aztán enyhén robotszerűnek tűnt a mozgásuk.
A hangjukkal sem volt gond, egyetlen fals hang sem hagyta el a torkukat, profizmus volt ez a köbön.
Amit a harmadik előadó, Sunmi csak fokozott, sőt ő még nagy adag cukisággal is nyakon öntötte a produkciót. Amikor nem énekelt és táncolt, akkor csevegett a publikummal, megkísérelt elmondani egy magyar szöveget, ami kiúszott a kivetítőre. Közben affektált és szabadkozott, aranyosan, sőt már-már túlságosan aranyosan próbálta kiejteni a számára ismeretlen magyar szavakat, a közönség hatalmas ovációja közepette.
Szóval a publikum élvezte a K-pop kavalkádját, és ez a lényeg. Végtére is ezek az odahaza félistenként rajongott sztárok nem azért jöttek át a Budapest Parkba a Han-folyó partjáról, hogy a kritikust is elbűvöljék…
(Borítókép: AB6IX – Fotó: BRANDNEWMUSIC)
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
