Aukciós szenzáció: rekordáron kelt el a Harry Potter-könyv szerző által dedikált példánya
További Kultúr cikkek
- Márkó és Barna Síkideg: Milyen értelmi szinten van az, aki viccből durrantgat?
- Magyar elismerés a Golden Globe-on; Demi Moore 45 éves pályafutása alatt most először zsebelte be a díjat
- Trágyával támadtak egy Picasso-festményre
- Nehéz manapság ismerkedni, még egy franciaágyban is
- Nagyon kevesen ismerik, pedig 1700 éve ünnepli a világ
Az Antikvárium.hu októberi online aukciójának csúcseseménye a Harry Potter és a Titkok Kamrája című fantasyregény felbukkanása volt. Az 1998-as kiadású könyvet maga a szerző, J. K. Rowling dedikálta egy bizonyos Nurari nevű rajongójának, akiről megállapította, hogy „menő keresztneve” van. (Cool name!)
A szokásoknak megfelelően a könyv 1 forintos jelképes kikiáltási árról indult, és végül 550 ezer forintnál csapott le a kalapács, ami komoly összeg a hazai könyvaukciókon.
Bizonyítani kellett a hitelességet
Az Index beszélt Szabó Józseffel, azzal a gyűjtővel, aki árverésre bocsátotta a ritkaságot. Természetesen nem maga a könyv a ritkaság, hiszen J. K. Rowling az az író, akinek a műveit a könyvnyomtatás feltalálása óta a legnagyobb, összesen 600 milliós példányszámban értékesítették. Ami viszont kuriózumnak számít, az a dedikálás, a szerző saját kézírásával.
Mintegy három és fél éve vásároltam meg a könyvet egy ausztrál embertől egy online aukción, annak idején, forintban számolva, durván 300 ezer forintot fizettem érte. Sohasem adtam volna el, ha nem lett volna hirtelen szükségem pénzre, ezért bocsátottam árverésre. Nem volt egyszerű folyamat, de végül sikerült
– mondta lapunknak Szabó József. Hogy miért nem volt egyszerű? Mert hitelt érdemlően bizonyítani kellett, hogy valóban J. K. Rowling aláírása olvasható a könyv belső oldalán.
Bizonyos mértékig magam is va banque-ra vettem meg a könyvet jó három és fél éve, de annyiban szerencsém volt, hogy össze tudtam vetni a könyvben található kézírást Rowling egy bizonyítottan saját kezű aláírásával. Számomra ez meggyőző volt, de az aukciós cégnek ennél komolyabb bizonyítékra volt szüksége. Az Antikvárium.hu-nál ugyanis nagyon kényesek arra, hogy még véletlenül se kerüljön náluk árverésre hamisítvány.
Ennek szellemében külföldi cégeknek is elküldték a dedikációt fénymásolva, és csaknem egy év után érkezett meg Szabó úrhoz az olyannyira várt jó hír, mely szerint az aláírás eredeti.
„Ezek után már nem volt akadálya a könyv aukcióra bocsátásának. Az 550 ezer forint kiemelkedőnek számít, azt azonban tudni kell, hogy ezt nem kapom meg teljes egészében, ugyanis az Antikvárium.hu 25 százalékot levon ebből, ez az ő hasznuk. De nincs ezzel semmi probléma, az Antikvárium.hu milliós elérésű online cég, nélkülük nem lenne egyszerű ilyen leütési árat elérni” – fogalmazott Szabó József.