Történelmi esemény részesei lettünk Frankfurtban, ezt soha sem felejtjük el

Talán nem túlzok, ha azt állítom, történelmi esemény színhelye a 76. Frankfurti Könyvvásár. Az olasz írók tették azzá, akik amúgy díszvendégként vannak jelen a világ legnagyobb könyves rendezvényén. Jobb helyszínt nem is találhattak volna, hogy a jelenről beszéljenek, kritikusan, egyenesen, előremutatóan.

Frankfurtban vált világossá, hogy nemcsak Magyarországon szakadt ketté az irodalmi élet, hanem Olaszországban is. És hiába zajlanak tárgyalások, programok az olaszok csarnoknyi méretű területén, minden szem a PEN Berlin picinyke, ám annál nagyobb érdeklődésre számot tartó standjánál van, ahol lázadó olaszok napi két alkalommal arról tartanak eszmecserét, hogy a politika hogyan avatkozik bele a kultúrába.

Roberto Savianónak minden bizonnyal tetszeni fognak Alessandro Baricco szavai. A két olasz sztáríró – aki Magyarországon is népszerű – ugyanazon a Frankfurti Könyvvásáron beszélt, ugyan más pavilonban, de ugyanabban az időben.

A hatalom tartsa magát távol

A pénteki könyvvásár Roberto Saviano és Alessandro Baricco olasz sztárírókról szólt, abszolút fő szereplők voltak – a közönség pedig odavolt értük. Elsőre ezért sem tudtam eldönteni, melyik kezembe harapjak, vagyis melyik rendezvényre menjek el, de végül az előbbi szerző eseménye mellett tettem le a voksom. A másikról később az olasz kollégák tájékoztattak.

Ahogy közeledtem a PEN Berlin standjához, már messziről kiviláglott a hatalmas tömeg, amely Savianóra várt. Olyan érzésem volt, mintha egy koncert helyszínére érkeztem volna. De nemhogy a „színpadot”, még a standot sem láttam igazán jól. Ám amikor elnézések közepette próbáltam utat találni az emberi testek között „újságíró vagyok, dolgozni jöttem” jeligével, meglepődve és jólesően tapasztaltam, hogy az emberek mosolyogva, készségesen húzták össze magukat, szinte toltak előre, hogy letelepedhessek a pódium előtt. A koncertélmény fokozódott, miután

Mindkét íróért világszerte sok tízezren rajonganak. Kétféle írásmód, Saviano a maffia valóságát mutatja be, Baricco lehetséges világokat talál ki. A mostani rendezvényen sem hazudtolták meg magukat, az előbbi nem kertelve, az utóbbi metaforák mentén beszélt ugyanarról az alapgondolatról: A hatalom tartsa távol magát az irodalomtól.

Nem ámítja magát, kicsit kényelmetlen

A La Repubblica tudósítása szerint Baricco beszédében nem említette meg a kettészakadt olasz írótársadalmat, arról viszont értekezett, hogy komoly kétségei vannak „az irodalom és a civilek elkötelezettségével” kapcsolatban. De nem ámítja magát, tudja, hogy a téma „kicsit kényelmetlen”.

A Novecento szerzőjének zsenialitása abban is megmutatkozik, hogy a könyvvásáron történtekről úgy beszél, hogy Saviano nevét ki sem ejti, nem kommentálja sem azokat, akik otthon maradtak, és azokat sem, akik a hivatalos, százfős delegációval vagy „lázadó” minőségükben érkeztek Frankfurtba. S végül megértjük, hogy beszéde alapgondolata épp ebből a káoszból indul ki.

Alessandro Baricco elmondja, hogy az írók és a hatalom kapcsolatának témája kiskora óta foglalkoztatja, s a közelmúltban az „ezen vásárral kapcsolatos események” miatt visszatért benne a vágy, hogy erről beszéljen. Képekben beszélve mondta el, hogy az irodalom és a civil elkötelezettség két különböző gesztus, két különböző testhelyzet. 

Eközben Saviano a másik alternatív standnál arról értekezik, milyen fontos támogatni a kiadókat. Abban segít, hogy az írók nyugodtan „beszélhessenek”. Majd az olasz aktuálpolitikáról is említést tesz, a gazdaságot megtörő folyamatokról és azok ellentmondásairól beszélve. Mondandójába Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettest is belefűzi, aki azt állítja, jobb, ha Olaszország nem engedi be a migránsokat.

Nem teheted meg!

Milyen jó lett volna, ha ez a két író egymás mellett foglal helyet a pódiumon, oda-vissza dobálhatták volna egymásnak a labdát. Baricco megfogalmazása szerint „az irodalom megfélemlítésére, cenzúrázására vagy marginalizálására soha nem történhet meg semmiféle kísérlet”. Miközben Saviano bevallotta, amikor megtudta, hogy több mint negyven író állt ki mellette petícióban, onnantól kevésbé érezte magát egyedül.

A cenzúra új formája az, hogy disszidenssé tegyenek, vagyis olyasvalakivé, aki politikai állásfoglalásáért »személyes árat fizet«. De egy demokráciában ennek nem szabadna megtörténnie.

Úgy véli, hogy ami viszont vele történt, az mindenkit érint, mert „a szólás, a mesélés szabadságáról van szó”. Megjegyezzük, hogy a Pen Berlin standjánál tartott esemény „A demokráciának nincs szüksége hősökre” címet viselte.

Baricco végül úgy szólt, hogy az irodalom „faluját” nem lehet meghódítani: „Soha nem fog sikerülni. Azokon az utcákon, amelyeket őrzünk, nem lehet átmenni. Az általuk irányított hidak alatt mi vagyunk a folyó. Az egész várost elsötétíthetik, de mindent látunk. Bevilágíthatják az egész várost, hogy senki ne meneküljön el, de a föld alatt leszünk. Nem teheted meg.”

Ahogy azt korábban megírtuk, hosszú hetekig attól volt hangos a sajtó, hogy egyik legnépszerűbb írójuk, Roberto Saviano nem került be a Frankfurti Könyvvásárra utazó százfős küldöttségbe. Az írók fellázadtak a döntés ellen, és egyenesen elítélték az olasz politika cenzúrakísérleteit, a kultúrába való beavatkozását, és azt kérték, hogy a Frankfurti Könyvvásár alatt tarthassanak egy konferenciát, amelyen a fenti problémákat meg lehet vitatni.

Ez megvalósult, ám a La Repubblica értesülései szerint a hivatalos küldöttség megpróbálta elmozdítani a PEN Berlin szervezésében létrejött „nyugtalanító” eseményt, de végül nem tudták megtenni, s nem tehettek mást, csak higgadtságot színleltek.

(Borítókép: Dzsubák Tamás / Index)