Itt találkozik a holokauszt, a feminizmus és a queer művészet

2024.10.22. 20:58
Átadták a 2024-es Déry-díjakat. Az elismerést Déry Tibor özvegyének végakarata alapján hozták létre, és évente tüntetik ki vele az irodalmi életben kimagasló életművel bíró személyeket. A Déry Tibor Alapítvány október 22-én három személyt ismert el kritikai, alkotói és műfordítói tevékenységéért. Idén Jánossy Lajos, Szűcs Teri és Sophie Aude vehették át a díjat.

A pénzjutalommal járó kitüntetés anyagi forrása a Déry-hagyaték, beleértve a Déry-művek után keletkező jogdíjak összegét is. Az elismeréssel többek közt szeretnének Déry Tibornak is emléket állítani, akinek idén ünnepeljük 130. születési évfordulóját.

Az idei díjat odaítélő kuratórium elnöke Schein Gábor volt, tagjai pedig Bán Zsófia, Keresztesi József és Németh Gábor. Az első Déry-díjat 1984-ben adták át (akkor még Déry Tibor-jutalom néven), azóta több százan kapták meg a kitüntetést.

A korábbi díjazottak között olyan alkotók szerepelnek, mint Csoóri Sándor, Csukás István, Esterházy Péter, Spiró György vagy Ottlik Géza, illetve olyan irodalomtörténészek, kritikusok, esszéisták is részesültek már az elismerésben, mint Csűrös Miklós, Ferencz Győző, Kovács Sándor Iván, Lengyel András, Németh G. Béla és Radnóti Sándor vagy Vida Gábor. 2023-ban öten lettek Déry-díjjal gazdagabbak.

A legkülönfélébb szakértők

A kuratórium 2024-ben három szerzőt részesít jutalomban kiemelkedő irodalmi munkásságáért:

  • Jánossy Lajos író, szerkesztő, kritikus,
  • Szűcs Teri író, kritikus, irodalomtörténész
  • és Sophie Aude műfordító.

Jánossy Lajos német-filozófia szakra járt az ELTE-n, a Szépírók Társaságának tagja. 1994-től a Magyar Rádió Irodalmi Szerkesztőségében dolgozott, külső munkatársként, ahol a kétezres évek első felében rendszeresen könyvkritikákat is publikált. Kontrollszerkesztőként a Tandori Dezső fordította Kafka Oktávfüzeteit jegyezte a Catraphilus kiadónál. Az Enciklopédia Kiadóban Hajas Tibor összegyűjtött írásait szerkesztette.

Prózái és kritikái 1993-tól a Magyar Naplóban, a Jelenkorban, az ÉS-ben, az Alföldben jelentek meg. 2000-ben jelent meg első kötete, a Nulladik óra a JAK-füzetekben, 2006-ban a Kalligram kiadónál Hamu és ecet című regénye, 2012-ben pedig a Parnasszusnál válogatott kritikái, az Ebedli a kezdőkörben címmel. 2012-től 2023-ig a Művészetek Palotájában a Literárium-beszélgetéssorozat állandó műsorvezetője volt. 2006-tól a Litera.hu szerkesztője. Legutóbb a Jelenkor adta ki regényét, az Örök hely és mindenhol idő című művet.

Az alkotásból Máté Gábor rendezésében a Katona József Színház Kamrájában előadás készült.

Szűcs Teri 2009-ben szerzett doktori fokozatot az Eötvös Loránd Tudományegyetem esztétika doktori programján. Foglalkozott a holokauszt irodalmával, magyar roma irodalommal, feminista és queer művészettel. Dolgozott többek közt az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Corvinus Egyetem oktatójaként.

Volt szociális munkás és projektkoordinátor is. Társkurátorként részt vett a Közösen kihordani – Péli Tamás: Születés (BTM Vármúzeum – OFF-Biennále Budapest) létrehozásában. A felejtés története (A holokauszt tanúsága irodalmi művekben) című tanulmánykötete 2011-ben jelent meg a Kalligram kiadónál. Több mint egy évtizede otthongondozásban vesz aktívan részt. Visszatért hozzám az emlékezet (Demencia és Óperencia) című prózakötete 2024-ben jelent meg a Magvető kiadónál.

Sophie Aude tanulmányait Rennes-ben, Bordeaux-ban és Párizsban végezte, diplomáit pedig modern irodalom, összehasonlító irodalom és francia, mint idegen nyelv szakterületeken szerezte. Doktori képzést és kutatásokat Budapesten, az ELTE-n folytatott, a kortárs közép-európai prózáról. 2006-tól fordít magyar irodalmat franciára,

többek között Füst Milán, Bodor Ádám és Nádas Péter műveit, olyan francia kiadóknak dolgozva, mint a Cambourakis, Actes Sud és Noir sur Blanc.

Fordítói tevékenysége mellett 2008 óta egyetemi könyvtárak munkatársa, párizsi magyar gyűjteményének bővítésével foglalkozott, majd 2012-től a Montpellier-i Egyetemi Könyvtár különböző projektjeit vezette. Fordításai könyvként és folyóiratokban is megjelentek, de forgatókönyvekkel és színpadra írt szövegekkel is dolgozott.