Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMár a középkorban is léteztek „tehetségkutatók”, de volt egy nagy különbség
További Kultúr cikkek
A tehetségkutatás több puszta sztárgyártásnál. Fontos a feltörekvő előadóknak visszajelzést adni, hogyan fejleszthetik magukat, zenéjüket. A perspektívák kialakítása eleinte nem egyszerű, és mindig ott a kérdés is:
Mi is pontosan a cél?
A boldogság és a siker nem feltétlenül jár kéz a kézben, többek közt ezt is elmesélte nekünk Andrásik Remo, az Öröm a zene tehetségkutató sorozat vezetője az arútluK podcastben. Véleménye szerint előadóként elsődleges megélni azt az örömöt, amit az alkotás, a barátokkal való közös zenélés nyújthat.
Bátornak kell lenni
Az Öröm a zene idén kezdi 17. évadát, 2023-ban is mintegy ezer előadó nevezett, hogy megmérettesse magát. Minden megyében van egy forduló, ahol az előválogatott versenyzők szakmai zsűri előtt prezentálhatják néhány saját dalukat. Andrásik Remo elmondta, idén arra is törekednek, hogy minden helyszín egyedi arculatát kidomborítsák, így még akkor sem lesz két egyforma helyszín és verseny, ha bizonyos dolgok, akár a pontozási rendszer, egységes.
A szakember elmondta, hogy hazánkban több lehetőség is akad egy zenész számára, hogy előreléphessen, és ezekkel érdemes élni. Ők is igyekeznek elősegíteni a feltörekvő előadókat, és az elmúlt évek döntős zenekarai közül számos formáció ma is aktívan tevékenykedik.
Andrásik Remo szerint még mindig sok az olyan zenekar, amelyik a kedvenceit utánozza, s ezzel nincs is gond, de érdemes kilépni a megszokott keretek közül. Elmondása alapján sokan nyúlnak a magyar zenei gyökerekhez, akár például a 2023/2024-es évad győztese, de kevesen tudnak és mernek kilépni a komfortzónájukból, és akár teljesen új módokon nyúlni ismert zenei hangzásokhoz, alapokhoz és motívumokhoz.
A beszélgetésben többek közt szó esik arról, hogy
- milyen gyakran tűnnek fel kimagasló tehetségek,
- milyen múltja van a világban a tehetséggondozásnak,
- hogyan áll Magyarország ebben a kérdésben,
- mennyire befolyásolja a siker a boldogságot,
- milyen lehetőségei vannak egy fiatal művésznek a pályán.
Aki lemaradt volna az arútluK előző részéről, vagy újra meghallgatná a beszélgetést Török Ferenc rendezővel, az ide kattintva megteheti.
(Borítókép: Andrásik Remo 2024. október 24-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)