Bródy János és Koncz Zsuzsa is megemlékezett Szörényi Szabolcsról
További Kultúr cikkek
Mint írtuk, 81 éves korában meghalt Szörényi Szabolcs, Kossuth-díjas zeneszerző, zenei rendező, az Illés, majd a Fonográf együttes korábbi basszusgitárosa. A gyászhírről a család szombaton értesítette az MTI-t.
Bródy János még a hivatalos gyászhír megjelenése előtt egy képet osztott meg a Facebook-oldalán, amelynek kommentjében azt írta: „Szörényi Szabolcs 1943–2024”.
Mint az MTI által közölt nekrológban is írták, Bródy János és Szörényi Szabolcs 1965 januárjától kezdve játszottak együtt az Illésben (és volt egy rövid időszak is 1967-ben, amikor Bródy helyettesítette hangszeren Szörényit, mivel utóbbinak éppen katonáskodnia kellett). Ezenkívül Szörényi Szabolcs volt a szerzője több Illés-dalnak is, ő írta többek között az Újra itt van, a Sárika, Az ész a fontos, nem a haj című dalt – ezek közül utóbbit énekelte is jellegzetes basszus hangján.
A kezdetekről Bródy János egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Az ismeretségből barátság lett, és [Koncz] Zsuzsa 1964 tavaszán beajánlott az éppen gitárost kereső Illés zenekarba, ahol ő rendszeresen fellépett a Bercsényi-kollégium ebédlőjében tartott hétvégi táncestéken. Néhányszor vendégként eljött a »kis Buddy Hollynak« becézett Szörényi Levente, akinek át kellett adnom a gitárom, hogy fergeteges szuggesztív előadásában elbűvölje az együttes rajongóit. Aminek következtében Illés Lajos mint alapító-vezető az év végén átalakította a zenekari felállást, elcsábította Leventét, aki hozta magával a basszusgitáron játszó Szabolcs testvérét.”
Szörényi Szabolcs 1974-ben testvérével és Bródyval a Fonográf együttes tagja lett egy évtizeden át. 1984-ben a három telt házas búcsúkoncert gyakorlatilag Szörényi Szabolcs színpadi visszavonulását is jelentette. Ezt követően ott volt az Illés 1990-es, 1996-os, 2001-es fellépésein, ahogy a végső búcsúnak számító 2005-ös koncerteken is.
„Drága Szabolcs” – Koncz Zsuzsa így búcsúzott tőle
Az énekesnő utóbb szintén megosztott egy régi fotót a Facebook-oldalán.
Koncz Zsuzsa úgy fogalmazott: „Drága Szabolcs, figyelmes, jó kolléga voltál. Köszönöm. Nagyon szomorú szívvel búcsúzom tőled. Legyen szép utad!”
Jövő januárban lesz egy emlékkoncertje az Illésnek
Az együttesnek „Tisztelgés – Illés 60” címmel lesz egy eseménye 2025. január 11-én, ahol a zenekar klasszikus felállásának kezdetéről emlékeznek meg.
Mint korábban írtuk, az eseményen Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs együtt figyelhették volna a közönségből, hogy mit kezdenek dalaikkal a jelen sztárjai – így azonban közülük már csak ketten lehetnek jelen.
Szörényi Levente néhány hete beszélt arról, hogy nincs jól a testvére
Szörényi Levente pár héttel ezelőtt is beszélt arról, hogy nincs jó állapotban a testvére.
Nincs igazán jól, otthon tölti az idejét. Sajnos nagyon ritkán látom, mert nem lakom a közelében. Természetesen néha meglátogatom, de nincs jól, nincs abban az állapotban, hogy eljöhetett volna ide
– fogalmazott a koncertről szóló szeptemberi sajtóeseményen. a Story magazinnak nyilatkozva Szörényi Levente.