Le akarták őket beszélni róla, mégis megépítették a hatalmas spirált a hegyekben

Huszadik alkalommal osztották ki az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díjat (MÉD): a kortárs magyar építészet legkiemelkedőbb és legizgalmasabb munkáit az Uránia Nemzeti Filmszínházban megrendezett gálán értékelte a vezető magyar sajtóorgánumok képviselőiből álló médiazsűri. Az öt-öt finalistát 76 épület és 89 terv közül választotta ki a nemzetközi előzsűri. A döntősök a MÉD-gála keretében prezentálták munkájukat.

A győztes épület a hargitafürdői pálos monostor lett: Macalik Arnold, Lázár Csaba és Szilágyi-Bartha József munkája lenyűgöző épületként magasodik a Hargita hegyei közt. 

így ők is megcsodálhatják azt az építészeti bravúrt, amelyről egyébként sokan próbálták lebeszélni az építkezést elindító Botond atyát, de ő kitartott az eredeti elképzelés mellett, bízott az építészekben és az épület sikerében.

A matematikai képlet egyszerűségéig letisztult alaprajzi és térszervezeti képletben »ház a házban« módon kapcsolódnak össze az erős mag (kápolna-könyvtár-konyha-tűztér) oszlopai, és a köré szerveződő szerzetesi cellák. Mindezeket a hideg alpesi táji adottságok közepette egy belső kerengő gyanánt köti egységbe a hatalmas spirálba sodort, félemeletekkel szervezett torony. Végtelen hossza és léptéke miatt ez egyben a remete létforma téren és időn túlmutató képlete is

– olvasható az épületről az Építészfórum oldalán. „Angyali kontrasztok szunnyadnak benne: hideg mivoltában meleg, impozáns méretében emberi léptékben fészekszerű, ipari megjelenésében mívesen gondozott és lakájos, kortárs mivoltában ősi és időtlen.”

Szauna a Duna partján

A győztes terv Skrabák Julianna diplomamunkája lett. A Köztes hely – Hordalékterek és rétegközösségek a Duna mentén című dolgozat egyből megnyerte a médiazsűri tetszését, mert egészen újszerű kapcsolatot talált ki a Dunával: a folyó változó vizével együtt gondolkodva alakít ki egy szaunafalat, ahol a térhasználat a víz mozgásával együtt változik.

A rakparti fal mögé tervezett falszerű szaunarendszerben megtapasztalhatjuk a forróra fűtött szauna és a hideg vízbe mártózás kontrasztját, egy köztes helyen

– olvasható a terv leírásában, amely szerint a szaunák applikációval foglalhatók le, így követhető nyomon az elérhetőségük. A zsűri a terv egyedisége mellett azért kételyeket is megfogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mindez hogyan is működne a gyakorlatban, az például, hogy a helyet egy közösség tartja fenn, „amely megegyezés alapján felelősöket választ az alapvető igények fenntartására”, de a figyelemfelhívó szándékot mindenképpen értékelte.

Közönségdíjas családi ház

A közönségdíjat a jövőbe mentett múlt, egy vert falú ház felújítása és bővítése nyerte. A velencei családi ház alkotói, Bordás Mónika és Bordás Tamás egyben a ház lakói is. Az építészek maguknak teremtettek otthont egy vályogház kortárs módon való felújításával, és ezzel egy olyan múltbeli tudást hoztak át a jelenbe, amely tudás átadása az elmúlt száz évben megszakadt.

Az elkészülésnek az a módja, hogy a ház birtokosa egyúttal a ház elgondolója, elkészítője is, teszi az ilyen házat igazán családi házzá, az ilyen lakást igazi otthonná. A ház építője ebbe a házba beleteszi minden tudását, gondját, gondolatát, jóakaratát, érzését, beleteszi egyéni lelkét

– idézik a ház leírásában az építők Kós Károlyt, aki A lakóház művészete című írásában az ember otthonteremtő képességéről értekezik, arról a többletről, ami a népi építészet saját kézzel épített házai esetében beivódott a falakba, a terekbe, a részletekbe. Ez az építész házaspár esetében is egy igen hosszú, nehéz, akadályokkal és dilemmákkal teli, mégis csodálatos folyamatról szólt, aminek eredményeképpen elkészült az otthonuk.

Csűr, műhely, óvoda

Az épület kategória finalistái között volt még a zetelakai Csűr-rekonstrukció, kulturális központ (tervező: DPDA studio), a debreceni Szárító (tervező: dmb építész műterem) és a budapesti Gyöngyszem tagóvoda (tervező: Archikon), amelyek szintén

Az egykori csűrt bontott anyagokból varázsolták újjá, megteremtve mintegy a környék építészeti génbankját, a Szárító egy valaha volt tímárműhelyből lett az építészhallgatók alternatív oktatási és közösségi tere, az óvodában pedig egymást támogatja az építészet és a pedagógiai koncepció.

A terv kategória döntőse volt még Varga Liza térértelmezési kísérlete, amely nyitott művészeti teret képzelt el a törökbálinti zárt kertek világában; Majnár Rebeka A Boly című diplomamunkája, amely az egykori Chinoin gyógyszercég harminc éve üresen álló raktárépületét revitalizálná Budapesten; Horváth Gábor és Horváth Gergely terve, amely a győri Richards Richard posztószövetgyár területével tenné ugyanezt; és Winkler Rebeka diplomamunkája, amely a budapesti Tavaszmező utca 6. szám alatt működő 

A Média Építészeti Díja (MÉD) versenyét és rendezvényét idén huszadik alkalommal tartotta meg az Építészfórum csapata. A díjat a lap két alapító főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina és Vargha Mihály hívta életre azzal a céllal, hogy a legkiválóbb magyar építészeti alkotásokat ne csak a szakma, de az építészet iránt érdeklődők körében is bemutassa.