Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- magyar nyelvű folyóiratok
- nemzeti kulturális alap
- hankó balázs
- jelenkor
- magyar napló
- kortárs
- tiszatáj
- támogatás
- irodalom
- magyar irodalom
Súlyos veszélybe kerültek, sorsuk a szerencsejátékosok kezében van
További Kultúr cikkek
„Október közepén elvitték minden idők legnagyobb ötöslottó-nyereményét, ezzel pedig megnőtt a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) bevétele is. Bús Balázs, az NKA új elnöke nemrégiben épp az Indexnek adott interjút arról, hogy a pluszpénzekből több mint 500 millió forintot osztanak szét a magyar nyelvű folyóiratoknak” – mondta lapunknak Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Belvárosi Polgári Szalon eseményén.
Tehát az a forrás, amely a magyar nyelvű folyóiratok számára szükséges, ami ahhoz kell, hogy tovább működhessenek, pont az NKA kollégiumán keresztül és döntése nyomán támogatott
– fogalmazott Hankó Balázs.
Néhány hétre szükség van
Az eseményen felidéztük, hogy a magyar nyelvű folyóiratok támogatási rendszerét is érinti az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt 130 pontos határozatcsomag, amely több kiemelt beruházás esetében rögzíti, hogy nem ad rá többletforrást. Ez az jelenti, hogy 1 milliárd 800 millió forintos többlettámogatástól esett el a szcéna. Ezzel kapcsolatban azokat a kérdéseinket is feltettük Hankó Balázsnak, amelyeket hetekkel ezelőtt már a kulturális és innovációs tárca számára is elküldtünk:
- Mi indokolta a magyar nyelvű folyóiratok többlettámogatásának megszüntetését?
- Milyen hatással lesz ez a folyóiratok sorsára?
- Hogyan támogatja jelenleg a magyar nyelvű folyóiratokat a Kulturális és Innovációs Minisztérium, és milyen tervük, lehetőségük van a magyar nyelvű folyóiratok jövőbeni támogatását illetően?
Hankó Balázs szerint „nagyon jó dolog, hogy az Index arról is beszámolt, hogy volt egy forrásmegállítás, forrásszűkítés, de most az NKA kollégiumán keresztül ezt a forrást pótolni tudjuk”. Ekkor megjegyeztük, hogy jelenleg több olyan lap van, amelyek működése veszélybe került, a pécsi Jelenkor gyakorlatilag csőd szélén áll. „Persze, mert a döntés a múlt héten született, kell még néhány hét ahhoz, hogy a források megérkezzenek” – felelte a kulturális és innovációs miniszter.
Az NKA az erről szóló határozatában 45 lapot sorol fel: a szépirodalmi kiadványok közül pénzhez jut többek között az Alföld (6,8 millió), a Hitel (15,8), a Jelenkor (6,8) a Kortárs (15,8), a Magyar Napló (15,8) és a Tiszatáj (15,8) is. A Filmvilág 2,35 milliót kap, a Magyar Teátrum 22,8 milliót, a Kommentár 34,8 milliót. A kiemelt jelentőségű folyóiratoknak ráadásul hároméves távlatban, 2027-ig biztosítják a forrásokat, ehhez a korábbi évek gyakorlatának megfelelően évi 400 millió forint erejéig vállalnak előzetes kötelezettséget.
Mire elég? Hova vezet?
Az ügyben mértékadó és jelentős magyar nyelvű szépirodalmi folyóiratok vezetőit is megkerestük. Először arról kérdeztük őket, elégedettek-e a támogatással, valamint a pénzosztás arányával. Hász Róbert, a Tiszatáj főszerkesztője lapunknak elmondta, hogy jelen állás szerint a Szerencsejáték főnyereményének elvitele okán „elnyert” plusztámogatásokról ő is csak annyit tud, amennyit korábbi cikkünkben megírtunk. „Mi is, ahogy több más lap is, a jelzett cikkből szereztünk tudomást róla, mivel hivatalos megkeresés/tájékoztatás ez ügyben azóta sem történt.”
Thimár Attila, a Kortárs folyóirat vezetője úgy véli, az NKA Bizottságának döntése után nyilvánvalóan örömre ad okot, hogy a kulturális politika döntéshozói észrevették, hogy a magyarországi folyóiratok nagyon rossz helyzetben vannak, és ezen szeretnének változtatni.
Rögtön hozzá kell tenni, hogy a jelenlegi információk alapján nem lehet pontosan látni, s így értelmezni sem, hogy voltaképpen mik azok a keretfeltételek, amelyek ezzel a döntéssel létrejöttek.
A Magyar Napló Kiadó sokrétű tevékenységet végez a kortárs irodalom és szerzők népszerűsítése érdekében. A teljesség igénye nélkül: két folyóiratot (Magyar Napló Folyóirat és Irodalmi Magazin) jelentetnek meg, számos könyvet adnak ki évente, részt vesznek a nagyobb könyvvásárokon, megrendezik a Versmaratont, a Prózamaratont, az Oláh János-emlékestet, továbbá havonta átlagosan két-három könyvbemutatót, irodalmi estet, így Bíró Gergely főszerkesztő szerint minden támogatásnak örülnek.
„A jelen cikkben szereplő támogatásról hivatalosan még nem kaptunk értesítést, részletei egyelőre nem világosak számunkra, de örülünk a hírnek, s annak is, hogy az NKA újabb három évre támogatást nyújt a Magyar Napló Folyóirat számára. Ugyanakkor látni kell, hogy a cikkben szereplő összeg (15,8 millió Ft) elmarad az ezt megelőző években kapott NKA-támogatástól, pedig már az sem volt elegendő a folyóirat kiadási költségeire” – fogalmazott Bíró Gergely.
Belső értékelés, eltérő támogatás
Thimár Attila elmondta, hogy a Kortárs a kisegítő támogatásról szóló határozatban a 2024-es összeg 75 százalékát kapta. Úgy véli, voltak lapok, ahol más a helyzet. „A folyóiratok esetében a folyamatos, kiszámítható, előre látható támogatási formákat látom egyedül hatékonynak, és ezért nélkülözhetetlennek.
Ennek nyilván része az is, hogy a hasonló lapok nagyságrendileg azonos támogatást kapjanak minden évben. A mostani döntés nem ezt tükrözi, de ennek a döntésnek is vannak előzményei, ahogy látom, van, ahol a korábbi döntések, támogatások egyfajta korrekciója történt. A legjobb az lenne, ha előrelátó döntések miatt nem volna szükség korrekciókra
– fogalmazott Thimár, aki úgy véli, hogy az irodalmi szakmának van egy saját, belső értékelése a folyóirataikról.
Ha folyóiratok ettől jelentős mértékben eltérő támogatásokat kapnak, az bizonyosan a lapok közötti feszültséghez vezet, s ez egyáltalán nem kívánatos. Ronthatja a most meglévő jó kapcsolatokat. De ahogy korábban mondtam, nem látom teljesen a támogatási futamidő egészét, amelyben további módosulások, alakulások lehetnek
– mondta, hozzátéve, hogy az NKA Bizottságának jegyzőkönyve több folyóirat számára rögzített 2025-re szóló kisegítő támogatási összeget, ez némely lapnál jóval több, mint az idei támogatás összege, más lapoknál láthatóan kevesebb. A Kortárs esetében az 2024-es NKA-támogatás összegének háromnegyede.
„Bús Balázs, az NKA alelnöke az Indexnek adott interjújában nyilatkozott arról, hogy a kiemelt folyóiratok támogatására továbbra is lesz forrás, de ennek nagyságáról, ütemezéséről-időzítéséről és keretfeltételeiről sem tudunk többet, az erre vonatkozó NKA bizottsági határozat csak az összegkeret nagyságát rögzíti, évi 400 millió forintban 2025-re, 2026-ra, 2027-re. De hogy ebből mely folyóiratok, melyik művészeti és ismeretterjesztő területeken, illetve mekkora összeggel részesülnek majd, valamint milyen pályázati feltételekkel, arról nem esik szó a határozatban. Ez egyébként kollégiumi szakmai hatáskör” – mondta a Kortárs főszerkesztője, aki szerint még nincs itt az ideje az értékelésnek, de láthatóan nem záródott le teljesen a magyar folyóiratok kora.
Mi lesz veled, Jelenkor?
Ettől függetlenül vagy épp emiatt, de sajnos bekövetkezett, amitől tartottunk: a Jelenkor irodalmi és művészeti folyóirat hatalmas bajban van. A pécsi lap a fennmaradás érdekében gyűjtésbe kezdett, miután a kiadásra és a szerkesztőség működtetésére nincs elegendő pénz. Az írók ezt követően mozgósították magukat és egymást a közösségi médiában. A Facebookon erőteljes kampány indult azért, hogy a Jelenkor életben maradjon – mások mellett Visky András, Tompa Andrea, Grecsó Krisztián és Szabó T. Anna is csatlakozott a kezdeményezéshez. Ágoston Zoltán korábban az Indexnek elmondta: jelenleg 2 millió forintnál tart a gyűjtés, amelyért a szerkesztőség végtelenül hálás az íróknak és az adományozóknak, olvasóknak.
A Jelenkor vezetője a mostani NKA-támogatásra egyfajta gyorssegélyként tekint, s reméli, hogy több hónapos adminisztratív huzavona nélkül juthatnak hozzá.
Nagyságrendileg a szeptemberben kieső forrással azonos ez a mostani, pusztán ebből a szempontból nézve tehát rendben lenne. Az elosztás aránya már kérdéseket vet fel, amiket én nem tudok megválaszolni. Nem tudom, miért kap feleannyi támogatást a Jelenkor vagy az Alföld, mint más laptársak.
De vajon mire lesz elég a támogatás, annak tükrében, hogy a Jelenkort a megszűnés fenyegeti? Ágoston szerint ez az összeg a szerzőkkel és a nyomdával szemben jelenleg fennálló adósságaikat fogja fedezni. „A most az NKA-nál megítélt pénzzel teljesíteni tudjuk feléjük a januárban esedékes elszámolást, tehát nagyjából addig” – felelte arra a kérdésre, hogy a jelenlegi költségvetéssel meddig tudnak működni.
Válságos időket élnek
Bíró Gergely úgy véli, hogy a Magyar Napló Folyóirat és Kiadó sincs jelenleg jobb pénzügyi helyzetben, mint más magyarországi irodalmi lapok és a többi kis szépirodalmi kiadó. Ők is válságos időket élnek a pénzelvonások és a támogatási lehetőségek szűkülése miatt.
Sajnos nem csak a Jelenkor című folyóiratról halljuk, hogy a megszűnés határára jutott. Egyébként jó és fontos, hogy Magyarországon sokszínű a folyóirat-kínálat, és bármelyik irodalmi lap megszűnését sajnálatosnak tartjuk.
Thimár Attila szerint a Jelenkor folyóirat az elmúlt több mint hatvan évben nagyon sok fontos értéket hozott létre, és ma is jól meghatározható értékszemlélet mentén dolgozik. „Én sajnálnám, ha valóban megszűnne, hiányozna a magyar irodalmi életből. Remélem ez nem fog bekövetkezni.” Hozzátette, hogy fel tudna sorolni másik 9-10 folyóiratot is, amelynek nem volna szabad elengedni a kezét, amelyekre mindenképpen szüksége lenne a magyar irodalmi és kulturális életnek.
„A Kortárs folyóirat most is, mint mindig, nehéz helyzetben van. Elsősorban a kiszámíthatatlan és tervezhetetlen jövő az, ami nehezíti a munkát, jelenleg is éppen arra fordítom minden erőmet, hogy a lap megjelentetését az év végéig pénzügyileg biztosítsam. A hazai folyóiratok közül az egyik legnagyobb szerkesztőséggel dolgozunk, havonta a legnagyobb terjedelemben jelenünk meg, ebből következik, hogy az arányosított kiadások nálunk a legnagyobbak.”
A Tiszatáj folyóirat szinte kizárólag az NKA támogatásának köszönhetően tud megjelenni, s ha ez a támogatás csúszik vagy elmarad, abban az esetben a Tiszatáj megjelenése is kérdésessé válik.
Jelen állás szerint – amennyire szerény tapasztalatainkból következtethetünk – a jövő évi támogatás (mivel még az új kollégium sem állt fel, és a pályázatról sincs hír) a legjobb esetben is valamikor 2025 első felének a vége környékén érkezhet meg. Amennyiben ez az említett kiegészítő támogatás nem lenne, a Tiszatáj folyóirat is kénytelen lenne szüneteltetni a megjelenését
– fogalmazott Hász Róbert, aki megjegyezte. „Szomorúnak tartjuk, hogy a magyar folyóirat-kultúra léte/nem léte a szerencsejátékosok szerencséjétől függ.”
(Borítókép: Kolumbán Kitti / Index)