Alföldi Róbertnek olyan kérdésre is válaszolnak, amire másoknak nem

További Kultúr cikkek
-
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?
- Határon túli magyar diák nyerte a 18. Országos Középiskolai Filmszemlét
- Gérard Depardieu bíróság előtt: Mindig is azt mondták, hogy oroszos természetem van
- Ijesztő trend terjed a tinédzser fiúk körében
- Bejelentették a Sziget Fesztivál újabb fellépőit
A Reggeli című műsorban tűnt fel Radnai Péter televíziós szerkesztőnek, hogy Alföldi Róbert valahogy másképp kérdez, neki jobban megnyílnak a beszélgetőpartnerek – hangzott el a Főszerepben – Alföldi Róbert beszélget című könyv bemutatóján.
Radnai elmondása szerint sok jó műsorvezető volt akkoriban a reggeli műsorban, ott volt például Stohl András is, és olyan emberek érkeztek az RTL stúdiójába, mint Janikovszky Éva, Garas Dezső, Popper Péter vagy az angol nagykövet – cellulitiszről egy szó sem esett. Egyszer, amikor Alföldi beszélgetett Eötvös Gábor zenebohóccal,
elcsöndesedett a stúdió, és többen meg is könnyezték az idős zenebohóc szavait.
A Jászai Mari-díjas színésznek tehát van valami titka, bár Vitray Tamás azt mondta a két színész-műsorvezetőre, hogy amit Alföldi és Stohl művel, az a televíziózás megcsúfolása. Vitray Tamás becsületére legyen mondva, aztán ő is elfogadta a meghívást és állta a sarat a két műsorvezetővel szemben.
Többet ér minden Kossuth-díjnál
Alföldi Róbertnek erre a „beszélgetési képességére” építve készült aztán egy 24 beszélgetésből álló sorozat az RTL-en 2021–22-ben, olyan színészi nagyságokkal, mint Bánsági Ildikó, Cserhalmi György, Gálffi László, Molnár Piroska vagy Pogány Judit. Olyanok is igent mondtak, akik ritkán adnak interjút, mint például Hámori Ildikó, aki a könyvbemutatón elmondta: Alföldinek azért mondott igent, mert van köztük egy kölcsönös bizalom, szeretet és megbecsülés.
Ez, ahogy Alföldi megerősítette, a többi interjúalany esetében is így van, és két momentumot emelt még ki, ami szerinte ezekhez az őszinte beszélgetésekhez kell: az egyik a bizalom, a másik pedig az, hogy
a vele szemben ülő ember tudja, hogy biztonságban van.
Alföldi egyébként csak olyanokkal beszélgetett, akik érdeklik – egyébként minek töltsenek el egymással két órát. Radnai kérdésre válaszolva pedig elmondta: Alföldi Róbertként kérdez, nem színészként, aki eljátssza a riporter szerepét. „Nem érné meg elveszíteni azt az ajándékot, hogy bíznak bennem, és arra is válaszolnak, amire másnak nem” – mondta.
Alföldi elmesélte, hogy amikor A Nagy Könyv-kampányban megcsinálta a Micimackót, annak a 12 nagyágyú szereplője összesen 12 perc alatt mondott a felkérésére igen. „Ez többet ér nekem minden Kossuth-díjnál.” A 24 beszélgetés pedig szerinte olyan volt, mint amikor az emberek beszélgetnek egymással: sírtak, nevettek, néha hallgattak – mindaz megtörtént, ami akkor szokott történni, amikor emberek beszélgetnek egymással. Radnai szerint ma már ritkán látni ilyen beszélgetéseket.

Ha unalmas, közbevág
Most pedig a 21. Század Kiadó jóvoltából mindez megjelent könyv formájában is: a vaskos kötetben el lehet olvasni, miről beszélt Bálint András, Kiss Mari, Hegedűs D. Géza, Huszti Péter, Kern András, hogyan bosszantotta föl Alföldi Sándor Pál rendezőt, amikor arról faggatta, hogy miért nem tanít, miért nem adja át a tudását, milyen csúnyát vágott ekkor a kérdező fejéhez. Ezen ma már közösen nevetnek, és Sándor Pál, aki szintén ott volt a beszélgetésen, örömmel újságolta, hogy tanít, és imádják a gyerekek.
Mivel minden beszélgetést elkezdeni a legnehezebb, Alföldi ezt is másképp csinálja: már a sminkszobában elkezdi az érdeklődést, és aztán mindvégig figyel a beszélgetőtársára. Ha unalmasnak tartja a válaszokat, akkor viszont akár közbe is vág.
Sírdogálás minden beszélgetésen volt, és legtöbbször előjött a kutya is mint téma.
Sándor Pál úgy foglalta össze Alföldi kérdezési stílusát, hogy rá kíváncsi, és nem információt akar kinyerni belőle, mert a legtöbb beszélgetés erről szól. Pedig néha elég csak megkérdezni a másiktól: hogy vagy? Alföldi pedig szakmájának olyan óriásaival beszélgetett, akiket mostanában talán kevesebbet látunk és hallunk, pedig tudásuk és elszántságuk mit sem változott. Alföldi Róbert újra főszerepet adott nekik.
Főszerepben – Alföldi Róbert beszélget
21. Század Kiadó, 2024
352 oldal
(Borítókép: Németh Kata / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?
Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.
1 órája
- Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma
A színésznő 76 évet élt.
március 19., 20:49
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
3 órája
- Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre
A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.
március 19., 10:10
- Címlapon
Meghalt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő, a Kossuth tér megújításának irányítója
Az építész novemberben lett volna 60 éves.
46 perce
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták
Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.
március 19., 20:23
- Kultúr
Dokumentumfilm-sorozatot készítenek Jókai Mór életéről
A filmügyi kormánybiztos a Kertész Imre Intézetben tartott sajtótájékoztatót.
március 19., 06:16
- Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle
Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.
március 19., 12:07
- Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat
A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.
március 19., 11:16
- Kultúr
A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust
A Fender Precision Bass 1951-ben leváltotta a nagybőgőt a big bandekben, majd a rock and roll zenekarokban.
március 19., 11:59
- Kultúr
Valóban veszélyben voltak a milliárdos magyar kincsek? A szakértők elmondják
Interjú a Magyar Nemzeti Bank biztonságtechnikai szakértőjével és a marosi múzeum vezetőjével.
március 19., 13:14
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége
Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.
március 19., 15:49
- Kultúr
A legendás magyar festő miatt kitört a művészettörténészek háborúja
Egymásnak estek a közösségi médiában.
március 19., 14:48
- Kultúr
Gundel Takács Gábor lesz az egyik legrangosabb televíziós díjátadó gálának a műsorvezetője
Idén életműdíjjal bővül az elismerések köre.
március 19., 13:24
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44