Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNem mindennapi sztárözön várható Szegeden jövő nyáron
További Kultúr cikkek
- Tapsolunk, pedig zokognunk kellene, és ebbe szinte mindenki belehal
- Majdnem műkincségetés lett a vége, de szerencsére valaki észbe kapott
- Az ő kezükben a jövő nemzedéke, munkájuk most mégis másfajta gyümölcsöt hozott
- Az államtitkár még a Bibliát is átíratná
- Se pénz, se párbeszéd, kifakadt a 75 éves szakmai szervezet
A közlemény szerint jövőre immár 12. alkalommal rendezik meg a szegedi Deja Vu Fesztivált, amely három napja három évtizedet ölel majd fel, a nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évek legjobb házibulizenéit felsorakoztatva.
Az Újszegedi Partfürdőn koncertet ad a nigériai–brazil származású szupersztár, Taio Cruz, aki hosszú ideje nem is lépett már színpadra, és utoljára 2011-ben járt Magyarországon.
Pályafutását dalszerzőként kezdte, debütáló albuma, a Departure 2008-ban jelent meg, ami aranylemez is lett az Egyesült Királyságban. Második albuma, a Rokstarr 2009-ben jött ki a Break Your Heart és Dynamite című slágerekkel. Cruz számos neves előadóval dolgozott együtt, emellett ő írta a Telling the World című dalt is, amely a Rio című animációs film dalaként híresült el.
Szegeden lép fel jövőre a 20. század végének egyik legnagyobb popikonja, a diszkóhercegnőként elhíresült CC Catch, a kor popkultúrájának olyan meghatározó dalaival, mint a Heartbreak Hotel, a Heaven and Hell, a Soul Survivor vagy az Are You Man Enough?.
Szintén a Deja Vu Fesztivál sztárja lesz jövőre a Boney M. legendás énekesnője, Sheyla Bonnick, aki a Sounds of Boney M című saját show-jával idézi meg az ikonikus diszkócsapat legnagyobb slágereit.
Inna hatalmasat aratott 2009-ben a romániai MTV Music Awardson, valamint megnyerte a Border Breakers Awardsot. 2023-ban egyszer már elvarázsolta a Deja Vu közönségét is, jövőre pedig újrázni készül Szegeden.
A No Mercy együttes az 1990-es években lopta be magát a közönség szívébe, és azóta is töretlen kedvenc a pop- és a dance-dallamok keverékével. Az Egyesült Államokból származó No Mercy olyan listavezető slágerekkel teli repertoárral büszkélkedhet, mint a Where Do You Go, a Please Don't Go és a When I Die.
Idén Budapesten adott nagy sikerű szólókoncertet, jövőre Szegeden hódít minden idők legsikeresebb fiúbandája, a Backstreet Boys alaptagjaként híressé vált popszupersztár, Nick Carter. Jövőre a Deja Vu vendége lesz még a Brooklyn Bounce, az 1996-ban alapított német dance-duó, akik olyan számokkal váltak ismertté, mint a The Theme (of Progressive Attack), Get Ready to Bounce, Bass, Beats & Melody és Loud & Proud. Szintén jön a Global Deejays, a formáció a tech house zenei színtéren vált ismertté. A 90-es évek lüktető energiáját hozza el Szegedre a német eurodance-együttes, a Fun Factory.
Igazi bulit varázsol a fesztiválon DJ SASH!, ahogy az 1998-as Better Off Alone című kislemezével hírnevet szerző amszterdami dance-formáció, az Alice Deejay is. Ott lesz a színpadon majd a német dance-pop és eurodance zenei projekt, a Groove Coverage, valamint számos magyar fellépő, köztük a Kozmix, a TNT, az FLM, a Groovehouse, Krisz Rudi, Rakonczai Piano, Sterbinszky, DJ Dominique, DJ Szatmári, Náksi Attila és Peat Jr.