Meghalt Borenich Péter
További Kultúr cikkek
- Magyar származású költőt tüntetett ki III. Károly király
- Ötvenmillió forintos állami támogatással készül film Zalatnay Sarolta életéről
- Az apa olyat mondott fiának a halálos ágyán, ami egész életét megváltoztatta
- Rendhagyó témákkal ismerteti a főváros történetét a Pesten innen, Budán túl podcast harmadik évada
- Márkó és Barna Síkideg – Cápák vs. tűzoltók
Életének 85. évében elhunyt Borenich Péter, a Magyar Rádió egykori munkatársa, tényfeltáró újságíró, több száz dokumentumműsor készítője, illetve dramaturgja.
A halálhírt Borenich Péter felesége közölte a Facebookon.
Az Aranytollas újságíró számos további hazai és külföldi szakmai díja közül kiemelkedik a „Prix Italia” rádiós és televíziós világverseny nagydíja, melyet a „Miért tettem?!” című dokumentumdrámájáért kapott 1975-ben.
Borenich Péter a rendszerváltás után több mint egy évtizeden át a Magyar Rádió Közalkalmazotti, később Üzemi Tanácsának elnöke is volt.
Felesége azt írta, hogy az újságíró hamvasztását követően szűk családi körben búcsúztatták el.
Emlékét és legfontosabb műveit a borenichpeter.hu honlap őrzi.
Eltiltották a felsőfokú tanulmányoktól
Borenich Péter 1940-ben született Zircen. 1958-ban érettségizett a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban, majd 1957 elején a kádári politikai rendőrség kétszer is letartóztatta a népi demokratikus rend elleni szervezkedés és izgatás bűntettének gyanújával. Végül ugyan vádat nem emeltek ellene, de eltiltották a felsőfokú tanulmányoktól. Ennek ellenére érettségi után többször is megpróbált felvételizni különböző egyetemekre, de helyhiányra hivatkozva mindig elutasították kérelmét.
1958-tól 1964-ig gyári munkás volt a Beloiannisz Híradástechnikai Gyárban. Közben műszerész szakképesítést szerzett. 1964–2007 között a Magyar Rádió munkatársa volt. Először bemondó, majd több száz dokumentumműsor dramaturgja. Ezenkívül szerzőként és riporterként is dolgozott. Az 1964–65-ös tanévben a Színház- és Filmművészeti Főiskola vendéghallgatója volt, rendezői szakon. Újságírói diplomáját 1967-ben szerezte. 1967–73 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója volt, ahol történelem-népművelés szakon végzett.
A Magyar Televízió több műsorának is volt riporter-műsorvezetője, a rendszerváltás Magyarországon idején a 168 Óra is alkalmazta.
1992-től 1996-ig a Magyar Rádió Közalkalmazotti Tanácsának elnöke volt, majd a médiatörvény életbelépése után a Magyar Rádió Üzemi Tanácsának vezetője lett, de dolgozott a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökségében és Érdekvédelmi Bizottságában is.
Az ezredfordulón tanított a Szegedi Tudományegyetem kommunikációs szakán. 2007-ben nyugalomba vonult és egy tényfeltáró blogot vezetett az interneten.