A kisváros, ahol a gyilkosságok a krematóriumban végződnek

További Kultúr cikkek
A főszereplő-nyomozó Devine alakja zseniálisan lett „összerakva”. Már csak azért is, mert az elbocsátott egykori elit egység tagja megjárta és túlélte a közelmúlt amerikai demokráciateremtéseit Iraktól Afganisztánig. Tehát a lőfegyverek és töltények, a ballisztikai röppályák, az önvédelem és az autós menekülés, mondhatni, a vérében van, „aktívan” alkalmazza is a történet során.
A James Bond-filmek pedig azért jutottak eszembe, mert a könyv első 14 oldalának történései nincsenek összefüggésben magával az alaptörténettel. Egyfajta felvezető, mint a Bond-filmek elején az autós üldözős, vonaton menekülős bevezetés a főcímig. Itt is
egy Genf és Milánó közötti vonatúttal kezdődik minden,
ahol két fegyveres megpróbálja eltenni láb alól Travis Devine-t, persze nem sikerül nekik. Utazott velük még egy ártalmatlan külsejű nő is, de róla egészen a könyv záró bekezdéséig nem esik szó. Illetve történik a sztoriban két oda nem illő támadás a nyomozó ellen, de végig nem derül ki, hogy mi volt az epizóddal a cél.
Sorra halnak meg a kulcsszereplők
Mivel végig azt vártam, hogy valahol összekapcsolódik a bevezető a történettel, csak a legvégén esett le, hogy a nyitóepizód célja nem más, mint megágyazni A szakadék című könyv folytatásához. Az alapsztori annyi, hogy Devine-t régi felettese a belbiztonságiaknál suttyomban megbízza egy kényes ügy felderítésével. A tábornok egykori katonatársának, a leszerelő, majd politikai pályára lépő és Maine állam szenátorságáig jutó Curt Silkwellnek a lányát, Jennyt – aki a CIA ügynöke – különös módon meggyilkolva találják szülővárosában, Putnamban.
Devine feladata elsősorban az, hogy megtalálja a nő laptopját és telefonját, mert ha rossz kezekbe kerülnek, akkor az azokon tárolt adatok nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek. Viszont érkezését követően a kisváros szinte beszippantja Devine-t.
Frappáns példa erre, hogy már másnap megpróbálják lelőni.
A történet az első nyolcvan oldalon keresztül csak csordogál, és egyre szövevényesebb titkokra derül fény az álmos kisvárosban. Sőt, Devine érkezése után nem sokkal egymás után halnak meg fura körülmények között az ügy kulcsszereplői. Egy ponton pedig a nem túl barátságos kisvárosi rendőrök őrizetbe veszik Devine-t, mert minden jel arra mutat, hogy köze volt az egyik esethez.
Kiderül a nyomozás során, hogy Jenny azért tért vissza, mert ügynökként hozzájutott olyan információkhoz, amelyekkel be tudta volna bizonyítani, ki erőszakolta meg 15 évvel korábban Alex nevű húgát, aki akkor olyan traumán esett át, hogy bár látta, de azóta sem tudja felidézni támadója arcát.
Az utolsó száz oldal bedurvul
Egyre több, a történethez addig távolról vagy lazán kötődő szereplő válik – különböző okok miatt – gyanússá, majd ismét megpróbálnak végezni Travis Devine-nal. Jenny bátyjáról is fura dolgok derülnek ki, és a három Silkwell gyerek anyjára is árnyék vetül, nem beszélve egy régi baráti család tagjairól.
Ők adták egyébként a maine-i kisváros tősgyökeres alapító gárdáját, egyikük rendőrfőnökségig is vitte, a többiek azonban maradtak a régi családi biznisznél, a temetkezési vállalatnál. És szinte a könyv utolsó lapjaiig fut egymás mellett két tuti biztos gyilkosjelölt, majd ráfordulva a végkifejletre – amelynek helyszíne nem más, mint a vállalkozás krematóriuma – csapkodjuk végül a fejünket, amikor Devine lerántja a leplet a valódi bűnösről, akire addig az olvasó szinte egyáltalán nem gondolt.
David Baldacci: A szakadék
General Press, 2024
390 oldal
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György
A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.
március 22., 15:43
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52