Visszatért a pokolból, és majdnem leszakította a Müpa tetejét

A világ nyolcadik csodája, hogy Bérczesi Róbert, a Hiperkarma frontembere még egyáltalán életben van, ráadásul koncertezik. A kilencedik, mondhatni, ünnepi csoda, hogy zenekarával meghökkentően frenetikus akusztikus koncertet adott a Müpában. Csoda, mert Bérczesi a szó legszorosabb értelmében megjárta a poklot, kábítószer-függősége miatt évekig úgy tűnt, hogy nagyszerű, a hazai mezőnyből messze kiemelkedő, egyedi hangvételű dalszerzői munkássága bármelyik pillanatban véget érhet. 

Minden jel egy borzasztó tragédia irányába mutatott. Olyan rossz és annyira illuminált állapotban volt, hogy pár éve még balatoni koncertjét is félbe kellett szakítani. De emlékszem olyan akusztikus koncertjére is, amit hosszú évekkel ezelőtt egy kis budapesti klubban adott, de ahhoz sem volt elég ereje, hogy a gitárját rendesen kézbe vegye, és stabilan álljon a színpadon. Inkább ülve zenélt, arról már nem is beszélve, hogy jóformán a közönség énekelte helyette ikonikus, mára a közbeszéd részévé vált dalszövegeit, mert Bérczesi nemes egyszerűséggel elfelejtette azokat. Nem értettük, miért áll színpadra, ha ennyire és ilyen mélyen van. 

Megunta a pokol pusztító klímáját, szakított a drogokkal, már józanul írja generációkon átívelő slágereit.

Amondó, hogy Mitévő

A Hiperkarma Müpa-beli koncertje bizonyítja, hogy Bérczesi nemcsak kiváló előadó, egyéni hangvételű dalszerző, hanem nagy harcos is. Visszatért a bugyrokból, közönsége pedig egyöntetűen, csodálkozva állítja, hogy valóssággal újjászületett, egy másik frontembert lát a színpadon. És azt a Hiperkarmát, amit a zenekar mintegy huszonöt éves története során mindig is akart.

Egy ideje követem a zenekar munkásságát, és bátran állíthatom, hogy Bérczesi talán még sosem, vagy csak karrierje derekán volt ennyire felszabadult a színpadon: sztorizik, táncol, nem csak hozza (letolja) a kötelezőt, hanem örömzenél, végre boldognak tűnik a színpadon. De az a legjobb az egészben, hogy hálás, tudja és nem rejti véka alá, mennyi mindent köszönhet rajongóinak.

Azt hiszem, hogy zenésztársaival is megtalálta a vágyott összhangot. 

A két vokalistával, zongorával, hegedűvel, csellóval és fuvolakísérettel kiegészült alternatív zenekar nem sokat teketóriázott, lendülettel, slágert slágerre halmozva robbantotta be az akusztikus koncertet. Nem is tudom, hogyan tudtunk ülve maradni. Az biztos, hogy mindenkinek nehézére esett. Volt, aki annyira élvezte a koncertet, hogy majdnem kiesett a helyéről. Valójában mindenkinek állva kellett volna élveznie az akusztikus koncertet, de ezt talán túlzásnak érezték a koncert helyszíne miatt. Féktelen tánc helyett mindenki a székében mozogva, ringva és hevesen bólogatva adta át magát a Hiperkarma zenéjének. Tényleg nem sok kellett ahhoz, hogy az ember egy decens müpás koncert helyett (fúvósok és csellósok ide vagy oda) igazi rockkoncerten érezze magát. 

Elkényeztetett rajongók

A rajongókat valósággal elkényeztették Bérczesiék, nem elég, hogy a Karma minden egyes albumáról csendültek fel slágerek, élőben ritkán játszott dalokat is felvettek a repertoárba (Tesséklássék, Királyok, síelők). Az akusztikus hangszerelésért felelős Ott Rezső remek munkát végzett. Egyedi alkalomról beszélhetünk, nagy valószínűséggel kizárt, hogy újra hallhatjuk ebben a formában a Hiperkarma dalait. 

De nem csak Ott Rezsőnek jár a piros pont. Ilyen közelről és ülve hallgatva érti meg csak igazán az ember, hogy a dobos Hámori Benedek, a szólógitáros Kis Tibor Sztivi milyen remek zenész, vagy a basszusgitáros Szöllőssy Kati mennyire megbízható és üde színfoltja a zenekar jelenlegi felállásának. A vendégzenészek is alaposan kitettek magukért, rendkívül sokat hozzátettek a hallottakhoz, jó volt látni, hogy a komolyzenészek is ennyire el tudják engedni magukat. Az Amondó című, szövegileg és zeneileg is nagyon különleges számnál, a koncert felénél

A közönség pedig meghálálta Bérczesi és zenekarának kényeztetését. Vastaps, visszataps. Végezetül felcsendült a Lidocain, a Hiperkarma-koncertek állandó darabja. Szépen lassan mindenünk leépül // Nemsokára elmúlik a nyár. De nem most múlik, a Hiperkarmának és Bérczesi Róbertnek, biztos, hogy nem. Sőt, tavasszal, napsütéses tavasszal van dolgunk. 

(Borítókép: Boldizsár Tamás / Müpa)