Meghalt Brenton Wood, a soul műfaj meghatározó alakja

2025.01.04. 11:31
Meghalt Brenton Wood, az ikonikus The Oogum Boogum Song szerzője és előadója. A soul műfaj egyik meghatározó alakja 83 éves korában, otthonában távozott az élők sorából. Karrierje alatt generációkat kötött össze zenéjével, amely nemcsak a slágerlistákon aratott sikert, hanem filmek és sorozatok révén a popkultúra szerves részévé is vált.

83 éves korában meghalt Brenton Wood, eredeti nevén Alfred Jesse Smith amerikai soul énekes. Halálhírét menedzsere, Manny Gallegos erősítette meg a Variety-nek. Az 1967-es, The Oogum Boogum Song című sláger szerzőjének zenéje generációkon átívelő hatást gyakorolt filmekben, sorozatokban és reklámkampányokban is.

Wood 1941-ben született Shreveportban, Louisiana államban, de családja hamar Los Angelesbe költözött, ahol San Pedro városrészben nőtt fel. Középiskolai tanulmányait Comptonban végezte, majd a Compton College-ban kezdte el kibontakoztatni zenei tehetségét. Énekesi és zongorista képességei hamar előtérbe kerültek, és Sam Cooke, az egyik legnagyobb zenei inspirációja, nagy hatással volt munkásságára.

A sláger, amely mindent megváltoztatott

Bár Wood több felvételt is készített karrierje kezdetén, az 1967-ben megjelent The Oogum Boogum Song tette őt igazán ismertté. Az élénk, ritmusos dal az R&B-slágerlisták 19. helyéig jutott, és azóta is számos filmben és televíziós produkcióban volt hallható, többek között olyan műsorokban és alkotásokban, mint Az Esernyő akadémia, a Majdnem híres, és a Nincs baj, drágám című filmek. 

Egy másik ismert dala, a Catch You on the Rebound, szintén 1967-ben jelent meg, amely egyben az utolsó turnéjának névadója is volt, amely 2024 elején indult.

1972-ben Wood megalapította saját kiadóját, a Prophesy Records-t, amely lehetővé tette számára, hogy független művészként dolgozzon. Karrierje alatt több albumot is megjelentetett, és hosszú évtizedeken át aktív maradt a zeneiparban. Zenéjét a későbbiekben a Mr. Wood Records égisze alatt adta ki.

2024 májusában Wood kórházba került, amely miatt kénytelen volt leállítani a Catch You on the Rebound turnét is, hosszas betegeskedés után végül otthonában, a Los Angeles mellett fekvő Moreno Valleyben halt meg.