- Kultúr
- byung-chul han
- infokrácia
- filozófia
- kritika
- társadalom
- kapitalizmus
- digitális világ
- közösségi média
Ez az emberiségre leselkedő legnagyobb veszély, mégsem beszélünk róla eleget
További Kultúr cikkek
Byung-Chul Han már az Infokrácia elején rögzíti, hogy a hatalomszerzésben és -megtartásban már nemcsak a termelőeszközök birtoklásának van meghatározó szerepe, hanem az információk hozzáférésének is, amit a hatalom többek között az emberek viselkedésének irányítása és előrejelzése érdekében használ fel.
Információs rezsimnek az uralom olyan formáját nevezzük, amelyben az információk és feldolgozásuk algoritmusok és mesterséges intelligencia alkalmazásával mértékadóan meghatározzák a társadalmi, gazdasági és politikai folyamatokat
– írja a dél-koreai származású filozófus, és egyúttal megállapítja, hogy a felügyelőkapitalizmussá fejlődött információs rezsim az embert adat- és konzumállattá degradálta.
Új kötetének nyitányában a fejlett társadalmak nagy egészére vonatkozóan von le következtetéseket, de a fejtegetések és következtetések mellbe vágják az olvasót, hiszen számos kérdést vet fel
- szabadságának, irányíthatóságának és önkizsákmányolásának mértékéről.
A kötet elolvasása után óhatatlanul arra keressük a választ, hogy milyen mélyen vagyunk a nyúl üregében. Mekkora hatalmat gyakorol felettünk az információs rezsim, már csak ide-oda kattintgató fogyasztók vagyunk?
Az információk foglyai
Han szerint a felügyelőrezsimet felváltja az információs rezsim, ami puhább eszközökkel, többek között a szabadság illúziójával kontrollálja a társadalmat. Például a mobiltelefon, „a felügyelet és az alávetés eszköze” éppen a szabadságot és az emberek közötti kötetlen kommunikációt aknázza ki.
Az uralom abban a pillanatban lesz teljes, amikor a szabadság és a felügyelet egybeesnek... Az emberek az információk foglyai... A digitális börtön átlátható... A like minden forradalmat kizár...
– állítja Han, aki szerint az információs rezsimnek nincs szüksége fegyelmező eszközökre, hiszen mindenki önként és dalolva lemezteleníti magát, például akkor, amikor a közösségimédia-felületein „produkálja” magát. A filozófus szerint az okostelefon olyan hatékony informátornak bizonyul, amely tartós ellenőrzés alatt tartja az embereket.
A like: ámen, a megosztás: úrvacsora, a fogyasztás: megváltás
Han Infokrácia című kötetében arra is kitér, hogy az információs rezsimben miként veszítjük el a szabadságunkat. Úgy látja, hogy a fogyasztás szabadságnak álcázza magát, amikor az érintőképernyő mindent elérhetővé és megvásárolhatóvá tesz. A cselekvő szabadság helyébe a kattintás, a lájkolás és a posztolás lépett.
„A fogyasztás és a forradalom kizárják egymást.”
Han az influenszerek szerepéről is ír új kötetében. Úgy látja, hogy az influenszerek (tévesen) a reklámozott termékeket tüntetik fel az önmegvalósítás eszközeiként. Úgy, hogy a szabadságra, a kreativitásra és az egyediségre hivatkoznak. „Így halálba fogyasztunk, miközben halálba megvalósítjuk magunkat. Fogyasztás és identitás egybeesnek. Az identitás maga is áruvá válik” – fogalmaz Byung-Chul Han.
A demokrácia válsága
Az Infokráciában Han nemcsak az információs rezsim egyénre és a társadalomra gyakorolt hatásával, hanem a demokrácia válságával is foglalkozik. Donald Trump 2016-os választási győzelmét analizálva arra a következtetésre jut, hogy a 2024-ben újraválasztott elnök Tweet-üzenetekre darabolta a politikát. Átfogó vízió helyett virális információk segítségével nyert választást. „Trump tökéletes opportunista algoritmusként működik, amelyet csak a közönség reakciói irányítanak.”
A kötet egyik legfontosabb megállapítása, hogy az információs rezsimben a
a választási magatartást, akárcsak a fogyasztóit, a tudattalan szintjén befolyásolják.
Han szerint a választókat már nem a pártok politikai programjáról tájékoztatják, hanem szánt szándékkal, a buborékuknak megfelelően manipulálják, sok esetben álhírekkel bombázzák. „Mindenki más üzenetet kap, miáltal a nyilvánosság feldarabolódik” – állítja a Berlinben élő filozófus, aki szerint ennek köszönhető, hogy a választók többé már nem a fontos társadalmi kérdésekre lesznek érzékenyek. De a megosztottság és a társadalom polarizációja nő.
A választási küzdelem információs háborúvá fajul. Az információs háborúban nincs helye a diskurzusnak. Az infokráciában fegyverként vetik be az információkat.
A filozófus fontos gondolata, hogy a demokrácia lassú, hosszú lélegzetű és hosszadalmas, éppen emiatt az információk vírusszerű terjedése, az infodémia súlyosan károsítja a demokratikus folyamatokat. A filozófus szerint kezdetben az álhírek is információként, vírusszerűen kezdenek terjedni, és teljesen ellenállónak bizonyulnak az igazsággal szemben. Az érveket, a mélyebb összefüggéseket nem lehet rövid bejegyzések vagy mémek által közvetíteni. Azonban az információ olyan gyors, hogy elszáguld az összetettebb igazság mellett.
Han fontos megállapítása, hogy
a társadalmi párbeszéd, a diskurzus is információkra esik szét, ami a demokrácia válságához vezet. Jól informáltak vagyunk, de irányvesztettek.
A filozófus a Platón barlanghasonlatát felidézve állítja, hogy egy digitális barlang rabjai vagyunk, miközben szabadok akarunk lenni. Szembeállítja az igazságot az információ fogalmával, és azt állítja, hogy az információk mára rabságban tartanak minket, kihunyt az igazság fénye. „Az információk erős kábulata elmossa a lét körvonalait. Az igazság nem kábít. Az igazság információporrá esik szét, amelyet elfúj a digitális szél” – fogalmaz Han.
Han Infokrácia című kötetének kötelező olvasmánynak kellene lennie, mert kevés olyan filozófiai munka kapható a könyvesboltokban, ami ilyen közérthetően és tömören ragadná meg a kort, amiben élünk, mutatná be azokat a politikai és társadalmi folyamatokat, amelyeknek a részesei vagyunk. Most csupán kis ízelítőt tudtunk adni a kötet gondolataiból, reméljük, a Berlinben élő filozófus fejtegetéseinek rövid összefoglalása annyira gondolatébresztő volt, hogy nem várnak sokat a mű elolvasásával.
Byung-Chul Han: Infokrácia
Typotex Kiadó, 2024
Fordította: Csordás Gábor
87 oldal
(Borítókép: Byung-Chul Han Infokrácia című könyve. Fotó: Daragó Napsugár / Index)