Ilyen, amikor csoda történik a 41-es villamoson

„Elég sokáig tart az út, ez az egyik előnye, hogy hosszú villamosvonalról van szó. Úgy dolgoztam, hogy tanítás előtt is próbáltam rá időt szakítani, aztán délután, és ha sikerült, akkor pedig még este is fordítottam. Nagyjából reggelre, tanítás előtt már a fejemben volt, hogy miként alakulnak a mondatok, a villamoson pedig akadt 20-25 perc, így kihasználtam. Sajnos nem Moleskine füzetekbe, mint Proust, hanem kis füzetekbe írtam a 41-es villamoson” – fogalmazott Jancsó Júlia, amikor arról az egyenesen csodának tűnő esetről kérdeztük, amikor Az eltűnt idő nyomában című művet a 41-es villamoson is fordította.

Érdemes hozzátennünk, hogy sokan – mi mindannyian – csupán túlélni próbálunk a tömegközlekedési eszközökön, eszünkbe sem jutna a világ irodalmának egyik legfontosabb remekművét fordítani két megálló között. 

Jancsó Júlia a magyar kultúra több évtizedes irodalmi adósságát törlesztette azzal, hogy lefordította Marcel Proust klasszikusát, hiszen Gyergyai Albert csak az első három kötetig jutott. Jancsó Júlia végül nem csupán a maradék négyet, hanem mind a hét kötetet lefordította magyar nyelvre.

Proust, idő, szabadalom

De miért ilyen jelentős, fontos Az eltűnt idő nyomában? Röviden azért, mert a modern irodalom kiindulópontja, de ahogy Jancsó Júlia elmondta, ebben a műben jelenik meg az idősíkok egymásba mosódásának szabadalma. 

Szokás emlegetni még az első kötet kezdőmondatát, ami a fordítók kedvenc vitatémája. A klasszikus regénynél tudtuk, hogy ki beszél, hol és mikor. Itt nem tudjuk, csak azt, hogy van egy egyes szám első személyű elbeszélőnk, aki az ébredezés folyamatát írja le, már ez önmagában változást jelentett. Az emberszemlélete is teljesen újszerű, nem rögzített személyiségeket ábrázol, hanem folyamatosan változásban lévőket, és az ő saját vagy az elbeszélő nézőpontja is ugyanígy folyamatosan változik. Azt lehet mondani, hogy a mélylélektan megfigyelései jelennek meg nála, noha nem ismerte Freud tanait

– mondta Jancsó Júlia, hozzátéve, hogy Marcel Proust körül valóságos kultusz alakult ki a világhírű regény megjelenése óta eltelt évszázadban. 

A műfordító elárulta, milyen sok csillagnak kellett együtt állnia ahhoz, hogy egyáltalán nekiveselkedjen Az eltűnt idő nyomában című remekmű fordításának. „Biztos, hogy nem anyagi okokból” – jegyezte meg a beszélgetés egy pontján, hozzátéve, hogy ha egy francia fordító megtudná, hogy milyen díjazás mellett dolgozott, akkor azonnali gyorssegélyt küldene számára. 

Az adósság törlesztése

Jancsó Júlia értelemszerűen nem a mesés meggazdagodás lehetőségét tartotta szem előtt, amikor a világirodalom egyik legfényesebb csillagának fordítása mellett döntött. Gimnazistaként a kiváló franciatanár Bihari Emőke tanította, majd az utolsó évben Szávai Nándorhoz, a Kossuth-díjas irodalomtörténészhez járt előkészítőre. Ő vetette fel először, hogy mi lenne, ha a művet Jancsó Júlia fordítaná le teljes egészében.

„Először nem tudtam komolyan venni, de aztán tényleg elkezdtem fordítani. Szávai Nándor fiához, Szávai Jánoshoz – aki szintén kiváló fordító és irodalomtörténész – írtam a szakdolgozatomat Proustból, ekkor már komolyabban beleástam magam az életműbe, és magába szippantott a regény. Azt gondoltam, hogy megpróbálom. Újraolvastam mind a hét kötetet, készítettem próbafordításokat, de nem lett volna az egészből semmi, ha nem akkor születik meg az Atlantisz Könyvkiadó, ahol Miklós Tamás igazgató, illetve az akkori kuratórium fantáziát látott ebben, illetve egy nagy irodalmi adósságnak a törlesztését, az ő bizalmuknak köszönhető, hogy elkezdhettem valóban fordítani” – mondta Jancsó Júlia, aki szerint ahogyan Gyergyai Albert fordítását, az övét is kritizálhatná bárki, de ennél sokkal fontosabb, amit maga Marcel Proust is ír a mű hetedik kötetében. 

Minden olvasó önmagát olvassa a könyvben. Tehát amikor elégedetlenkedünk, akkor lehet, hogy magunkkal is elégedetlenek vagyunk, nem csak a fordítással, de nagyon-nagyon személyiségfüggő is, hogy szeretjük-e a fordítást, vagy sem

– mondta Jancsó Júlia.

A beszélgetésből az is kiderül,

• hogyan olvassuk Az eltűnt idő nyomábant, 
• tényleg csodabogár volt-e Proust,
• hogyan változott a magyar nyelv az elmúlt száz évben,
• miért hat még mindig frissnek az eredeti francia szöveg,
• mi lehet Nádas Péter problémája a Gyergyai Albert-féle fordítással,
• mit olvassunk akkor, ha befejeztük mind a hét kötetet. 

Aki lemaradt volna az arútluK előző részéről, vagy újra meghallgatná a beszélgetést, az ide kattintva megteheti.

(Borítókép: Jancsó Júlia. Fotó: Papajcsik Péter / Index)