Tiszás barátok, patkányok Kínában – megszólalt az Indexnek Áder János lánya
További Kultúr cikkek
Áder Orsolya néhány nap alatt a honi képzőművészeti szcéna homlokterébe került. A hírek arról szóltak, hogy a fiatal képzőművész diplomata-útlevéllel utazott több éven keresztül, jobbára Kínába, ahol karrierje beindult, továbbá néhány kiállításához közpénzek költése is társult. Művészetről kevesebb szó esett a médiazajban. Ellátogattunk a műtermébe.
Festői káosz a budai szuterénben
Ahogy a fiatal festőművész bevezetett a pasaréti ház szuterénjében berendezett stúdiójába, önkéntelenül kiszakadt belőlem a kérdés:
– Látta a Könyvelőt?
– Persze, a tavaly készült második részét is.
Nem kellett magyaráznom Áder Orsolyának, hogy a műterem bal sarkában felhalmozott temérdek, a hetven éve halott amerikai újító stílusában készült absztrakt expresszionista vászonra és táblaképre célzok. Ki ne emlékezne a Ben Affleck főszereplésével készült filmben felbukkanó jellegzetes Jackson Pollock-festményre, az 1946-ban készült Free Form című alkotásra.
De az már a régmúlt. Azóta egészen más stílusban festek, sőt ma már sok képem háromdimenziós
– mondja, és tényleg, a szemközti falon sajátos térbeli alakzatokkal, gúlákkal díszített festményeket látunk. Egyfajta művészi káosz – nagyanyám ezt pokoli rendetlenségnek mondta annak idején – lengi be a stúdiót, de az ember ilyennek képzeli el egy festőművész műtermét.
Miközben beszélgetünk a közelmúltban megjelent, róla szóló újságcikkekről, nem állom meg, hogy megkérdezzem: ha tényleg el akarta volna kerülni, hogy a volt köztársasági elnök édesapja miatt legyen belőle többszörösen címlapsztori, akkor nem lett volna egyszerűbb, ha kezdettől fogva megőrzi az inkognitóját, és valamilyen művésznéven szerepel. Erre így felel:
Én már 19 évesen Londonban is inkognitóban voltam, a Richmond Egyetem hallgatójaként. Senki sem tudta, hogy ki az apám. Egyébként azért jártam középiskolába Brüsszelben, mert akkor édesapám éppen európai parlamenti képviselő volt, és ott laktunk a belga fővárosban. Szóval, a Richmondon senkinek sem mondtam el, hogy az édesapám köztársasági elnök lett, mindez csak azután derült ki, hogy elmentünk a pápához.
A Richmondról a Vatikánba
Akkor is csak azért, mert roppant szigorú szabályok voltak az egyetemen, és ha egy hallgató kihagy legalább öt tanórát, akkor évet kell ismételnie. De azt elnézték neki, hogy audiencián volt a Vatikánban, így viszont kompromittálódott a „legendája”, vagyis a fedősztorija, hogy a kémtörténetekből ismert kifejezést használjuk.
„Csak a dékáni hivatalban mondtam el, az évfolyamtársaimat nem avattam be, de hát kicsi az egyetem, kitudódott a titkom. Ami így is egy évig a titkom volt, majd utána Kínában is titokban tartottam, direkt a Mulan alteregóval mentem ki. Itt van, rá van tetoválva a karomra, (mutatja), a Kisgöncöl csillagkép, az Ursa Minor pedig a vállamra, mivel a nevem, az Orsolya is azt jelenti latinul, hogy kis medve... (Ezt is mutatja) A Mulan alteregó azért jött nekem, mert ő igazi hős, szerintem mindenki ismeri az egyik legsikeresebb Disney-rajzfilm főszereplpőjét. Hétéves koromban odavoltam Mulan történetéért. Aztán később rájöttem, hogy Mulan történetének valóságalapja van, based on a true story, bocs, bizonyos dolgok angolul jobban jönnek a számra. Így nemcsak a kínaiaknak, de nekem is a hősömmé vált.”
A fiatal képzőművész azt magyarázza, hogy van bizonyos párhuzam Mulan és az ő története között, mert a rajzfilmhős is ki akart törni korábbi életéből, a burokból, ami körbevette. Továbbá Mulan is tehetős család sarja volt.
Három éven keresztül senki sem tudta Kínában, hogy kicsoda vagyok. Tényleg. Úgyanúgy a saját lábamra akartam állni, ahogy Mulan, azt akartam, hogy magamért fogadjanak el az emberek, és nem azért, mert az apám a köztársasági elnök. Mulan is titokban tartotta a személyazonosságát, és ő is saját jogon akart érvényesülni, ahogy én is, már-már betegesen
Milyen Áder János lányának lenni?
Ennél a pontnál kibukik belőlem a kérdés:
Nagyon sz.r dolog Áder János lányának lenni?
Hevesen tiltakozik: „Nem, nem, nagyon büszke vagyok arra, hogy ő az apám. Tiszás barátaim, merthogy jóformán az összes barátom a Tiszára szavazott, mind azt mondták, hogy pontosan tudják az apámról, hogy ha valaki soha nem lopott, akkor az ő.”
Aztán a róla szól cikkekről beszél.
Az szörnyű volt! Nem az a szöveg jött le, amit jóváhagytam, és borzalmas képeket raktak be rólam. Képzelje el, ha még ártani is akartak volna nekem!
Ettől függetlenül továbbra is érdekelne, hogy mikor és milyen körülmények között kapta meg a diplomata-útlevelet, ő kérte-e, vagy felajánlották, és nem érzi-e, hogy mindez valóban a különleges bánásmód része volt. Ez azért érdekli az embereket. Így felel:
A Covid idején nehezebbé vált az utazás. Ekkor már több kiállításomat is tervbe vették Kínában. Egy diplomata barátom javasolta, hogy kérjek diplomata-útlevelet, ami a köztársági elnök családjának amúgy is jár. Megfogadtam a tanácsát, és így sokkal egyszerűbben utazhattam. Egyébként biztonsági és protokoll szempontból, a világ minden más országában ez így természetes.
Az újságok azonban másról is írtak, közpénzekről kiállítása vagy külföldi útja megszervezésére. A 24.hu cikke a 2021-es kolozsvári és sanghaji, a 2023-as ugyancsak sanghaji, továbbá a 2024-es csungkingi tárlatainak finanszírozását említi, katalógus, szervezési szakszolgáltatás, szállítási és installációs költségek fedezése címén. Erre így felel:
Ennél durvábbat is állítottak. Azt írták, hogy a magyar állam az adófizetők pénzéből egyengette a karrieremet. Ebből egy szó sem igaz. Az elmúlt években 52 kiállításom volt három kontinensen, hét országban. Ebből húsz önálló, harminckettő másokkal közös. Egyetlen egyszer sem kaptam egy forint támogatást sem. Ezért is tettem közzé egy felhívást, amiben azt írtam, mindenkinek, aki bizonyítani tudja, hogy én a magyar államtól, annak bármely intézményétől, egy fillér támogatást is kaptam, egy festményemet ajándékozom. Közel egy hónapja tettem ezt az ajánlatot, azóta sem jelentkezett senki. Természetes, hogy megviselt az ügy, de legalább kaptam egy kis ingyenreklámot.
Ezek után logikus a kérdés, ami az egész magyar sajtót érdekelte: több haszna, vagy több kára származott abból, hogy a köztársasági elnök vagy most már exelnök lánya?
A válaszon eltöpreng.
Mondjuk azt, hogy fitfy-fifty. Nyilván azért nem rossz dolog a köztársasági elnök lányának lenni, diplomata-útlevéllel utazni, például, bár az csak 2021-ben lett nekem, aztán idén nyáron le is adtam. De hát hátránya is van, például az, hogy most két hét alatt négy kilót fogytam. Bele azért nem betegedtem, de megviseltek a hazug cikkek. Nem tudom elviselni a hazugságokat. Nem beszélve arról, hogy az egyik gazdasági lap egy olyan fotót közölt rólam, ami el van torzítva, direkt baromi rondának vagyok ábrázolva. El van photoshopolva a fejem. Plusz piros a fogam, tehát még rossz is volt a program.
Ekkor beszélgetünk kicsit az előképzettségéről, és kiderül, olyan, hogy előképzettség, nincs.
Business-marketing menedzserszakon végeztem Londonban, mondjuk annyi köze volt a művészethez, hogy fashion-business marketing, ez volt a major, vagyis a fő szak, tehát a divat is benne volt. Art design volt a minorom, vagyis a mellékszakom. Amúgy gyerekként csináltam grafikákat, és pólókat is terveztem.
Kiállítás a Villa 11-ben
Gyerekkori rajzait mutatja, érezhető bennük a feeling, és most már átszakadt a gát, ömlik belőle a szó.
Pár hónapja volt egy kiállításom itt a Villa 11 klubban, itt a szomszédban, a Torockó utcában, ott kollaboráltam Merő Péterrel, ő menő divattervező. Készítettem vele ruhákat, szerintem egész jól sikerültek. Adott nekem egy ruhát, én pedig ráfestettem. Ezeket a Budapest Central European Fashion Weeken mutatták be idén februárban.
Megkérdem, milyen módszerrel készíti ezeket a ruhákat, csepegtetőssel, mint Pollock?
Mindennel: csepegtetéssel, fújással, mindennel. Ez volt a záróruha a divatbemutatón, ami azért elég nagy szám, szerintem, egy fiatal művésznek.
Ekkor felvetem neki, ha mondjuk valamelyik lányom a kettő közül odament volna Merő Péterhez, hogy szeretné befesteni valamelyik modelljét, és arra kérné, hogy azt mutassák is be a Fashion Weeken, akkor ez a lányomnak is sikerült volna az ő szerény családi hátterével?
Csípőből válaszol:
Ez nem így történt, nem én mentem oda Péterhez. Nem is ismertük egymást, az akkori menedzsment csapatom, a The Art Sommelier, kötött össze minket, hogy dolgozzunk együtt. Egyébként az instagram profilomat is úgy építettük fel, hogy ez lett a címe: Find Mulan! Vagyis találd meg Mulant! Nem Áder Orsit.
Tehát ez így működik. Menjünk tovább. De még nem tudunk tovább menni:
Várjon! Olyan sikeresek lettek a közös ruháink, hogy az Audi, a nagy autós cég is használta promóciókhoz a nyáron! Egyébként eléggé rosszulesett, hogy a sikerből semmilyen szinten nem részesültem, az sem derült ki, hogy ez részben az én alkotásom is. Például a ruhát felhasználták az Audi reklámjában, amiről meg serm kérdeztek engem, csak utólag jutott a tudomásomra. Amit nem tartok túl korrektnek, őszintén szólva. De hát hol van manapság a korrektség?
Ide-oda kapkod, rámutat a sarokban heverő, messziről jó drágának tűnő profi lámpakészletre, amivel divatfotózásnál szoktak világítani. Kiderül, az egyik gyűjtőjétől kapta ajándékba, ha már itt van, fotós kollégám használja is, amikor róla készít felvételeket.
Aztán az is kiderül, hogy Áder Orsolya nem a festészettel, hanem ékszerkészítéssel kezdte művészeti pályáját.
Tizenkét évesen már jó pár ékszeremet eladtam. De még csak nem is az ékszerekkel kezdtem. Hétévesen hegedültem, aztán jött a zongora, majd az ének. És csak utána az ékszerek, majd a divattervezés, végül a festés, a Covid idején. Világéletemben a művészetek vonzottak, de hál' istennek, nem azt tanultam. Mert így most öt ember munkáját tudom elvégezni. Marketing, weboldal, photoshop, social média. Mindent én csinálok, a saját oldalamat is. De nem tudom utolérni magamat, ezért vannak fent ötéves fotóim. Szerencsére azért van egy kisebb csapatom Sanghajban, akire számíthatok a mindennapi életben, és ők képviselnek, amikor nem tartózkodom Kínában.
Klassz, de engem most jobban érdekelne, hogy Mulan miből él, például kik a gyűjtői. Jól ismerem a hazai műgyűjtői szcénát, a nevek hallatán le tudnám mérni, mennyiért mehetnek a képei meg az egyéb alkotásai. Csalódnom kell.
Nekem kínai gyűjtőim vannak. Illetve itthon is van egy-kettő, de nem vagyok biztos benne, hogy szeretnék, ha kiadnám őket. Idehaza direkt nem nyomulok. Ha jönnek, remek, de nem keresem őket. Én tök jól elvagyok külföldön. Ott olyan szinten elvagyok gyűjtőkkel, hogy például az egyik sanghaji étterem az én festményeimmel van tele.
Félkarnyi patkány, tenyérnyi csótány
Mulan nem kertel. Arról beszél, pontosan tudta, hogy a magyar műtárgypiacon soha nem fog megélni, de a kínai piac más dimenzió. És azt is sejtette, itthon mi várhat rá, ha kiderül az igazi neve.
Ja, azt gyorsan szögezzük le, hogy amikor 2019-ben kimentem Kínába két magyar fiúval, még nem volt diplomata-útlevelem. Akkor szerencsét próbálni mentem ki Sanghajba, de hat hét után ott hagytam őket. Két opcióm volt: hazajövök szégyenszemre vagy maradok, és elkezdek melózni. A szüleim a mai napig nem tudják az összes részletet. Egy technoklubban ingyen dolgoztam, ingyen laktam. Ez egy kínai technoklub volt, nem európai, ezt azért mondom, mert ekkora volt a patkány (mutatja a fél karját) és ekkora a csótány (most meg a tenyerét mutatja). Hajszárítóval fűtöttem, amikor már hideg volt, fáztam.
Azokban a hónapokban Áder Orsolya nem úgy élt, ahogy egy köztársasági elnök lányáról elképzelné az ember. Diplomata-útlevele még nem volt, viszont akkor lett belőle dí dzséj, ahogy mondja, vagyis lemezlovas. Megtanult zenét szerkeszteni, keverni. További két hónap múlva talált egy cégnél marketingmenedzseri munkát. Két hétig egy barátnőjénél, egy olasz dí zséj-lánynál lakott, aztán felépítette magát.
Ekkor még nem festettem. Egy év után kezdtem úgy érezni, hogy hiányzik a kreativitás, ekkor full-time dí dzséj voltam, vagyis főállású lemezlovas.
Ekkor ütött be a Covid. A határokat lezárták. Ekkor kért kért diplomata-útlevelet. Három kiállítása volt Kínában, ha nincs ott személyesen, ezeket le kellett volna mondania.
Amíg nem volt diplomata-útlevelem – egyébként három testvérem van, egyiküknek sincs diplomata-útlevele, egyszerűen nem volt szükségük rá –, addig havonta el kellett hagynom Kínát, el kellett vonatoznom Sanghajból Hongkongba, meg vissza, mert ez a törvény. Borzasztó nehézkes lett volna diplomata-útlevél nélkül, márpedig akkor indultam be, 2022-ben, például akkor lett volna egy nagy kiállításom a Ningbo-múzeumban (magyaros átírással Ningpo a város, Sanghajtól délre, az öböl túlsó oldalán – a szerk.) A barátaim kérdezték is, hogyhogy eddig nem volt diplomata-útlevelem, merthogy az szerintük minden országban jár a köztársasági elnök lányának. Anno volt kínai menedzserem, neki nagyon sokat köszönhetek.
A művész mutat egy szép kiállítású könyvet, amiben szerepel.
Ezt a Pauker Collection adta ki, cserébe kaptak tőlem három festményt, a tulajdonos sajnos elhunyt a Covidban. Így jött ki a matek, nekem nem volt pénzem, hát bartereztünk.
Kínában korrektség, itthon csalódások
Átmegyünk a kis belső sötétszobába, ahol a földön érdekes villódzó tárgyak hevernek. Fluoreszkáló alkotások, átmenetek a szobor és a festmény között. Azt szimbolizálja, amit Áder Orsolya is hangsúlyoz: az ő stílusa experimental, azaz kísérletező, és a képzőművészet valamennyi ágába belekóstol. Aztán mutat egy fluoreszkáló anyaggal bekent tükröt, otthon is kiakasztanám.
Ez itt a sötétszobám. Igazából ezeknek köszönhetően indultam be Kínában, mert ezek annyira egyediek voltak a kínaiaknak, hogy folyamatosan jöttek felkérések kiállításra. Ja, a közpénzek. Itt van például a 2024-es csungkingi Három grácia kiállítás, amin személyesen ott sem voltam, két képemet állították ki, amelyek éppen egy csungkingi galériában voltak, és csak átvitték őket a város másik felébe.
Aztán arról beszél, hogy hány évet töltött Kínában.
Hét éve mentem ki, ennyi időt töltöttem kint on and off (már megint ez az angol... – a szerk.), de közben átmentem Floridába, mert ott is fel akartam építeni magam, de az nem igazán jött össze. Visszamentem Kínába, mert nekem Sanghaj a második otthonom. Ott elismernek, pedig nagyon szívesen élnék itthon, de Kínában tudok sikeres lenni. Abból élek, amit ott keresek. Nem értem, bennünk, magyarokban miért van ez az irigység, ez a kis rossz feeling. Kínában sehol nem bántak így velem, mint idehaza, a hazámban. De mindegy, ez van. Szeretnék itthon családot alapítani, bár mielőtt megkérdezné, nem vagyok férjnél.
Áder Orsolya három hónapja van itthon, ahogy ő mondja, igazából a család miatt, mert az nagyon hiányzott neki Kínában. Úgy volt, hogy rögtön visszamegy, de aztán úgy döntött, marad.
Következmények és mellékhatások
De ha már ennyire sokat beszél Kínáról, megkérdem: Kínában megszedte magát, ha már akkora az ottani piac?
Hááát, egy művésznek egyvalamije biztosan van, és az a szabadság, tehát a magam ura vagyok. Én ezért küzdök. Hogy megszedtem-e magam? Nézze, ez bizonytalan, mint a kutya vacsorája. Hol van bevétel, hol nincs. Attól függ, megveszik-e a képeimet. Most, ha végeztünk, átdobom magát a szerkesztőségébe a domb túlsó oldalára a használt Mini Morrisommal. Azt a legnagyobb projektemnek, egy új étterem megbízásának köszönhetően tudtam megengedni magamnak. A mai napig hihetetlenül jó érzés, hogy az alkotásaimból sikerült ezt előteremteni. Aztán sokáig semmi. Volt, hogy kölcsön kellett kérnem a szüleimtől, mert nem volt egy vasam sem. Nézze meg ezeket a vásznakat, egy nagyobb vászon harmincezer forint, ezek drágák, és akkor még a festékekről nem is beszéltem. Csak egy festmény alapanyagköltsége több mint százezer forint. Most, hogy nincs menedzserem, nagyon nehéz, tényleg mindent én csinálok jelen pillanatban, a weboldaltól kedve mindent.
Javaslom, tegyünk körsétát festői pályafutásának állomásain. Merthogy ebben az irányított káoszban, ami a műtermet uralja, szemmel láthatóan minden korszak jelen van.
A legelső képem már nincs meg, de ezek itt, az első korszakomból vannak. Ezeken még tényleg tetten érhető Pollock hatása. De a mostaniak sokkal jobban tetszenek, ezek jobbára már többdimenziósak. Ezekben szerintem benne vannak az univerzum energiái. Tényleg. Nézze: ez hat éve készült, ez egy éve. Azért látható a fejlődés, nem?
Bólintok, de azért inkább a régit fogadnám el, az univerzum energiái ide vagy oda. Aztán megint visszakanyarodunk oda, ami a rögeszméjének tűnik:
Nekem kevés barátom van itthon, a művészvilágból sem ismerek sok embert, pedig szeretnék ide tartozni, de újra meg újra csalódások érnek. Amivel odakint nem kell szembesülnöm. Marad a család.
Ha már művészet: Áder Orsolyát a Hollóházi Porcelánmanufaktúra is felkérte, hogy készítse el néhány készletük, kávéscsészéjük dizájnját. Ezek figuratív alkotások. De divatdizájnerként is működik, ahogy ezt már jeleztük. Ahogy mondja, a lényeg a kreativitás.
Mióta megjelentek ezek a bizonyos cikkek, Merő Péter levett engem a közös kreációnk posztjáról az Instagramján, a bántó szavak nyomására. Illetve vissza is mondott az Audi egy ujabb közös promóciós munkát. Szóval, ez lett a hatása – többek között ezeknek a cikkeknek.
Szóba kerül még Kína, meg az, hogy Mulan/Orsi valamennyire tud kínaiul.
Képzelje, még a 2 százalékos Csingtao sört sem bírják a kínaiak, egyszer egy fogadáson ketten ültek mellettem, megittak két Csingtaót, és kisvártatva mindketten a vállamon szundítottak. Nekem kellett hazavinnem őket, mert nem tudtak lábra állni. Na, mindegy, sokáig úgy terveztem, hogy Magyarországon képzelem el az életem, de annyi negatív impulzus ért a közelmúltban... Nem tudom... Lehet, hogy a Közel-Kelet felé veszem az irányt. Vagy vissza Kínába. A művészeti sikereimet lényegében Kínának köszönhetem.
Hát így sodródik Kína és Magyarország, az óriási piac és a család vonzásának Szküllája és Kharübdisze között Áder Orsolya, vagy ahogy a nagyvilágban ismerik: Mulan.
(Borítókép: Áder Orsolya pasaréti műtermében. Fotó: Papajcsik Péter / Index)