Bár korábban arról volt szó, hogy február 23-án véget ér a Kultiplex búcsúfesztiválja, és 28-áig ki kell üríteni az épületet, egyelőre nem költözik se a szórakozóhely, se az innen adó Tilos rádió, egyszerűen azért, mert nincs hová.
A Magyar Hírlap idézi Horváth Csaba kulturális főpolgármester-helyettest, aki szerint a Gázgyár területén lévő egyik épület alkalmas lenne a Kultiplex befogadásra. "A Kultiplex által igényelt Gödör nem jöhet szóba, mert már megtelt, a Közraktárak épülete sem, mivel már átadtuk hasznosításra" - mondta Horváth Csaba a lapnak.
A gázgyári épületet már megnézték a Kultiplex illetékesei, de a fűtése nagyon drága lenne, ezért nem akarnak odaköltözni, írja a Magyar Hírlap.
A Kultiplex és a Tilos rádió egyelőre tehát marad az épületben, a részletekről csütörtökön tartanak sajtótájékoztatót. Úgy tudjuk, a jogi helyzetet az is bonyolítja, hogy bár az ingatlant a főváros, pontosabban a főváros tulajdonában lévő Budapest Film eladta a IX. kerületnek, a földhivatal valamiért elutasította az új tulajdonos bejegyzését.
A Budapest Rekonstrukció nevű szervezet kedden napközben akciót szervezett a szórakozóhely melletti parkba, kitisztítják, felújítják a területet, erről hamarosan az Indexen láthatnak videót.