Ingyen korcsolyázhatnak a hátrányos helyzetű gyerekek ma

2008.11.27. 11:43

Egy óriási jégszívvel hívja fel a figyelmet a szolidaritás és az összefogás fontosságára a Magyar Ökormenikus Segélyszervezet csütörtök délelőtt a Városligeti Műjégpályán. Ezen a napon több mint 30 intézményből érkeznek ide hátrányos helyzetű gyermekek, akik délután egyig ingyen korcsolyázhatnak, neves közéleti személyiségek társaságában. A szervezet hagyományos adventi adománygyűjtő akciója vasárnap kezdődik, ennek nyitánya a csütörtöki rendezvény. Kovács "Koko" István, Besenyei Péter, Keresztes Ildikó és Hűvösvölgyi Ildikó, valamint a segélyszervezet munkatársai délelőtt jelképesen megkezdik a műjégpálya mellett, az épület tövében elhelyezett jégszív felolvasztását. Az egy méter átmérőjű, 100 kilós alkotás azonban 15 méter vastag jégből készült, és néhány napba telik majd, mire teljesen elolvad. Az adománygyűjtő akció advent első vasárnapján kezdődik, és december 31-ig tart. Az ökomenikus segélyszervezet tavaly körülbelül 50 millió forintot gyűjtött össze; idén az EU intervenciós alapján keresztül is sok élelmiszercsomagra számítanak.