Kaland, játék, tömegsír

2000.05.30. 14:34
Darvasi László Szerezni egy nőt című háborúsnovellás kötete egy ellen-fantasy, amelyben mindenki ember szeretne lenni, és a nők élnek vagy nem, és vonatkon kellene olvasni.
Darvasi László Szerezni egy nőt című háborúsnovellás kötetét a vonaton kellene olvasni - részben: kellett volna, amikor még bőrcipőért és alkoholért jártunk át Szabadkára - amikor egyik pillanatról a másikra egy felhőre, házikóra, jegenyék alatt futó családi autóra, netán a töltés aljából az arcunkba hajított kőre vetődhet a pillantás. Meg most az is eszembe juthatna, amikor egyszer a postavonaton összetalálkozott két ausztriai vendégkőműves, meg egy vajdasági kft-tulajdonos - előbbieknél több karton Red Bull, utóbbinál waptelefon - és arról dumáltak, hogy 'bombázás', de mégsem jut most eszembe, mert látszólag nem ide tartozik.

A háborús novellákról Angelday polimorf honlapjáról szereztem az első infókat, ahol a hallgatag próféta éppen Elene Snee filmrendezőnőt karolta, amint az beszarik a felette eltépő bombázóraj okozta félelmében.

Jó darabon megyek befele ebbe a világba, amelynek alapvető tájékozódási pontjai egy tömegsír, egy Milenka Carica néven futó (, de) féllábú űrlény, ami egy összeesküvés, de inkább anyagszerűvé sűrűsödött téveszme, és a diktatúrákkal behelyettesíthető országhatárok, Amelynek szereplői a nők, akiket szerezni kellene.

Aztán, amikor kifelé jövök, már beugrik, hogy olyan ez, mint a Tolkien nevű közismert író által létrehozott szociofajelméleti mesevilág ellenpontja, egy erőszak- vagy háborúelméleti mesevilág, törpék és orkok helyett Partizán Jézussal, Oxford őrnagy úrral, Siposka Sipossal, amiben már mindenki szeretne ember lenni, és amit egy magyar pszichózis - megfelelő mértékű bennünkkavargással - tök jól be tud járni.

Nem az a cél persze, mint a kaland, játék, kockázat füzetekben, hogy ti. leütni az idős varázslót és elvenni a láda aranyat, hanem szerezni egy nőt - ha már a hasonlatként emlegetett narratíva megvalósulását túléltük. Aztán végül nem is sikerül mindig, mert csak azért él, hogy megkeresse az aranyfogát és újra meghaljon. A nő.

Támpontok

Nő: usq. 16
Erőszak: 8p
Érzékiség: 8p
Légy: 1 db
Izgalom: 5p
Lelőtt kutya: 1 db