Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Hobbitnál is látványosabb Avatar 2 készül
További Cinematrix cikkek
James Cameron a West Austrailiannak adott interjújában jelentette be, hogy 2013 végén kezdi el forgatni a 2,78 milliárd dollárt termelő Avatar régóta várt folytatását. A 2015-ben mozikba kerülő Avatar 2 forgatókönyvet februárra szeretné befejezni.
"Végleges sztori akarok, hogy ne kelljen az utómunka fázisban is variálni a történeten, ahogy az első filmnél tettük. Ott nagyon sok jelenet ki lett végül vágva, és nem akarok még egyszer így járni" - nyilatkozta az 58 éves rendező, aki a Hobbit új-zélandi tesztvetítésein azonnal beleszeretett Peter Jackson új technológiájába, ami a szokásos, másodpercenkénti 24 képkocka helyett 48-at villant fel, ezért ő is ugyanezt szeretné használni az Avatar 2-ben. Cameron szerint erre az új, 3D vetítőrendszerre átállás idővel ugyanolyan természetes lesz majd a filmkészítésben, ahogy a zeneiparban a cd is kiszorította a bakelitet a vájtfülűek és a dj-k világába.
Korábban rengeteg infó kiszivárgott már az Avatár 2-ről, bár a hivatalos történetet Cameronon kívül senki sem ismeri. Elvileg a második és a harmadik rész is a víz alatt lakó na'vik világát mutatná be egy lazán összefüggő történetben, hogy a két blockbuster önálló alkotásként is megállja a helyét. Cameron és az új-zélandi Weta Digital speciális effektes cég már el is kezdte egy víz alatti motion capture-rendszer kidolgozását, amivel a Pandora bolygó óceánjaiban is lesznek lebegő hegyekhez hasonló, nézőket elszédítő tereptárgyak. A rendező szerint az Avatar 2 "őrült és hihetetlenül látványos világot" mutat majd be, ami legalább olyan jól fog teljesíteni a pénztáraknál, mint az első rész.
A na'vik királynőjét, Moatot játsszó CCH Pounder már 2010-ben elmondta, hogy a karaktere visszatér a folytatásban. "Az első részben felépítettünk egy világot, egy új környezetet és egy önálló nyelvet. A második részben már a sztorin lesz a hangsúly, az fő szál arról szól majd, hogy a na'vik és az emberek hogyan ismerkednek meg egymással" - nyilatkozta az 57 éves guyanai színésznő, aki azt is elspoilerezte: az Avatar 2 egyik fő kérdése az lesz, hogyan tudják irányítani a férfiak helyett a nők a na'vik törzsét.
Szintén 2010-ben jelentette be Cameron, hogy a folytatásban újra felbukkanna Sigourney Weaver karaktere, Dr. Grace Augustine-t is, akit Eywa segítségével hoznak vissza a klónozott na'vitestbe, ímert ezzel a fordulattal az új rész a Pandora óceánjai mellett a na'vik spirituális hitében is nyakig merülhetne. A Visual Effects Society két évvel ezelőtti díjátadóján az író-rendező arról is beszélt, hogy az Avatar 2 helyett inkább a Na'vi címet használná a folytatásnak, mert ott a főhős Jake (akit természetesen újra Sam Worthington alakítana) már nem avatár, azaz egy vaságyban fekvő, bedrótozott fejű ember pótteste, hanem igazi, négyméteres, kék na'vi.
A jelmezgyáros geek szubkultúra évek óta imádja az Avatart
James Cameron 2009-es látványsci-fijét évek óta mindig azzal támadják, hogy csak a Pocahontas és a Farkasokkal táncoló űrbe áthelyezett, silány verziója, ordítóan buta sztorival és cseppet sem burkolt környezetvédő propagandával (nekünk ettől függetlenül nagyon bejött, és csak ahhoz az élményhez tudtuk hasonlítani, amikor az ember először látja moziban a régi Star Wars-trilógiát).
A majdnem hárommillárd dollárt kaszáló film mégis sorra döntötte a bevételrekordokat, a cosplayerek, azaz a jelmezkészítő rajongók körében pedig legalább olyan népszerű dolog lett kék bőrű indiánnak beöltözni, mint óriásbaltát lengető, japán mangafigurának vagy dögös képregényhősnőnek. A na'vi-mánia és a Pandora bolygó őslakosainak jellegzetes minimálruhája egyébként már nemcsak a nyugati és japán geekfesztiválok sajátja: a Budapesten megrendezett Holdfényconon is felbukkan minden évben egy-két kékre festett indián.
Rovataink a Facebookon