Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMStewart és Pattinson a legjobban kereső filmes szerelmespár
Az Alkonyat-kasszasikerekkel a hátuk mögött Kristen Stewart és Robert Pattinson filmjeinek bevétele volt a legnagyobb az utóbbi három évben a hollywoodi romantikus filmpárok közül.A Forbes magazin összeállítása szerint az Alkonyat-filmek bevétele Észak-Amerikában elérte az 1,17 milliárd dollárt. A romantikus filmes párok tízes toplistáját közlő lap a Stephenie Meyer regényei nyomán született filmsorozat sikerét a szokatlan történetnek és annak tulajdonította, hogy a hatalmas rajongótáborral rendelkező két színész a való életben is egymásba szeretett. Kapcsolatuk viharainak: szétválásuknak, majd ismételt összemelegedésüknek a pletykalapok jóvoltából a nézők is tanúi lehettek.
A toplista második helyét Channing Tatum és Rachel McAdams foglalta el, akik a Fogadom című románcban játszottak együtt. A film az Egyesült Államok és Kanada jegypénztárainál 125 millió dollárt keresett, a nemzetközi piacon pedig további 71 millió dollárt.A dobogó harmadik fokára Jennifer Aniston és Adam Sandler állhatott a Forbes szerint: Kellékfeleség című produkciójuk Észak-Amerikában 103 millió dollárt hozott, ami a nemzetközi forgalmazással csaknem a duplájára nőtt.
Pattinson és Tatum egyébként kétszer is szerepel a listán. Pattinson Vizet az elefántnak című vígjátéka, amelyben Reese Witherspoon volt a partnere, 59 millió dollárral került a 10. helyre. Tatum pedig Amanda Seyfried oldalán csábította a közönséget a Kedves John! című filmre, amely végül 80 millió dolláros kasszával zárt az észak-amerikai mozikban.
Rovataink a Facebookon