Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAlig készült el, már jön is az Óz folytatása
Éppen hogy csak a mozikba került, már készül is az Óz, a hatalmas folytatása. Nem is csoda. A stúdiókon nagy a nyomás, hogy a rövid távon gyors haszonszerzésre szánt, több részesre tervezett filmsorozat első része után rögtön belefogjanak a következő készítésébe, még mielőtt a nézők teljesen elfelejtkeznek a franchise-ról. Így van most ezzel a Disney is, és a legkisebb akadály a forgatókönyv – már meg is bíztak valakit a folytatás megírására.
A Variety értesülései szerint az a Mitchell Kapner írja a folytatást, aki már az első részen is dolgozott. A Sam Raimi rendezésében készülő film illeszkedik majd az 1939-es Óz, a nagy varázsló történetéhez, ami nehézségeket okozhat, ha a film egyszerre akar majd hű maradni az eredetihez és új, kalandos szálakat fűzni a történetbe anélkül, hogy fontos karakterektől kelljen megválniuk.
A Disney sikeres nyitóhétvégét vár az Óz, a hatalmastól, ami nagy valószínűséggel egyenes utat jelent a folytatáshoz. Szükségük is lesz rá, mert az állítólagosan 325 millió dolláros gyártási költség elég tetemes ahhoz, hogy csak úgy lenyeljék, ha a film bukna. A szakértők 80 milliós nyitóhétvégét várnak a filmtől, ami sikernek számítana, de ne feledjük, hogy a 250 milliós John Carternek hatvan millió dollárt jósoltak az első három napra, de csak 30 millióval nyitott.
Annak ellenére, hogy a rendezőt és a színészgárdát is szerződtette már a stúdió, a forgatás csúszhat, ha a színészeknek más munkája akad, mialatt a forgatókönyvre várnak. Ha minden jól alakul, a filmsorozat második része 2015-re várható.
Rovataink a Facebookon