Már mozikban a Dől a moné, ami a béna magyar cím ellenére még lehet jó film. Nem csak azért, mert Alan Rickman játssza Lionel Shabandart, a kurátort, akit alkalmazottja (Colin Firth) egy hamis Monet-festménnyel próbál átverni, hanem azért is, mert a forgatókönyvet a Coen testvérek, Ethan és Joel írták. Ők pedig nem nagyon szoktak hibázni. Legyen szó rendezésről vagy írásról, szinte minden szórakoztató, ami kikerül a kezeik közül. Itt az öt legjobb húzásuk.
A Coen testvérek első filmje is szinte hibátlan. Adva van egy szerelmi háromszög, egy magánnyomozó, akit később bérgyilkossággal bíznak meg, egy csomó félreértés, csalás meg kegyetlenség. Igazából egyik szereplő sem szimpatikus, senkinek sem tudunk szívből szorítani, a film mégis végig feszültségben tartja a nézőt.
Bár viszonylag kevesen ismerik, a filmesek sokat merítettek a Véresen egyszerűből. Jó néhány olyan momentum van benne, ami később más filmekben is visszaköszön. Persze nem biztos, hogy innen lopták, lehet, hogy nekik is eszükbe jutott, csak később.
Gengszterfilm vagy még inkább gengszterfilm paródia, a testvérek kedvenc színészeivel, John Turturro-val, Steve Buscemi-vel, Gabriel Byrne-nel.
A szesztilalom idején játszódó történetben Byrne az ír és az olasz maffia között kavar, próbálja kijátszani őket egymás ellen, úgy, hogy közben a nő és a pénz is az övé legyen. Ebben a korai filmben a Coen testvérek még engedik nyeri a hősüket, később már sokkal keményebben bánnak a főszereplőikkel.
Több mint kétórás nyomasztás Cormac McCarthy, kortárs amerikai író regényéből. Tommy Lee Jones dörmögi el Javier Bardem pszichopatájának történetét, aki csak megy a sivatagban, követi a pénzzel teli táskát és közben pénzfeldobással dönt életről, halálról.
A Nem vénnek való vidék nem az a film, amit folyton újra szeretnénk nézni. Különben is elég egyszer látni, hogy sose felejtsük el. Lassú, tikkasztó, nyers, embertelen lidércnyomás, ami négy Oscart hozott a Coeneknek. Joel Coen szerint a díjeső éjszakája "csak egy őrült este volt, amit egyszer az életben mindenkinek át kellene élnie".
Jeff Bridges jutalomjátéka Töki, aki olyan jól el tudna lenni szívogatva, piálgatva, a haverokkal bowlingozva, ha békén hagynák. De nem hagyják és lepisálják a szőnyegét. Töki kénytelen felvenni a kesztyűt, mert ezt azért mégsem hagyhatja.
A nagy Lebowski tizenöt éve készült, azóta töretlen a kultusza. Amerikában minden évben külön fesztivállal ünneplik, ahol White Russian koktélokat iszogatnak (Töki kedvenc itala) és bowlingoznak két napon át. Azért ezt nem sok film mondhatja el magáról. Nem mintha Tökit vagy a haverjait meghatná, ha tudnának a rajongásról. "Szarjunk rá! Menjünk bowlingozni" - úgyis ez a reakciójuk mindenre.
A Fargo vicces, izgalmas, de végtelenül szomorú film is. A feleségét elraboltató autókereskedő története az emberek legrosszabb tulajdonságait sorakoztatja fel: a kapzsiságot, a kicsinyességet, a kegyetlenséget, a butaságot. Nem csoda, hogy a végén a rendőrnő, aki éppen erre a világra készül gyereket szülni, csak azt tudja kérdezgetni: "de miért? de miért"? A Fargo volt az első film, ami után már Hollywood is ünnepelte a testvéreket.
Az 1997-es Oscar-díjátadón ugyan a legjobb film díját Az angol beteg című, nagyívű, romantikus dráma nyerte, de legjobb női főszerepért (Frances McDormand, Joel Coen felesége) és a legjobb eredeti forgatókönyvért járó díj már ezé a kis költségvetésű filmé lett, megérdemelten. Ráadásul a legjobb rendezés díját is elhozták Cannes-ból.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon