Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMajdnem 200 millióval nyitott a Vasember
195,3 millió dollárosnemzetközi bevétellel debütált a hétvégén a 43 országban bemutatott Vasember 3, írja a Hollywood Reporter. Elképesztő összeg ez, ráadásul az észak-amerikai nyitóhétvége még nincs is beleszámolva, mert ott csak május 3-án lesz a premier.
A szuperhősfilmet forgalmazó Disney stúdió rendkívül elégedetten nyilatkozott az eredményről, összehasonlítva a tavalyi Bosszúállók című nyári kaszasikerrel, amely premier hétvégéje alatt 39 országban 185,1 millió dolláros jegybevételt hozott. "Az ember sohasem tudja előre, meg tud-e ismételni egy olyan sikert, mint a tavalyi, de a Marvel csapat ismét rendkívüli produkciót hozott létre" - jelentette ki Dave Hollis, a Disney forgalmazási főnöke.
Robert Downey Jr. harmadik Vasember-filmjétől Észak-Amerikában is sokat várnak: az előzetes adatok szerint itt akár 100 millió dollár is összejöhet az első hétvégén (a Bosszúállók tavaly a felfokozott várakozás miatt 207,4 millióval nyitott). Nekünk egyébként nagyon bejött a film: "A rendező új, de a Robert Downey Jr. macsó humora még mindig a régi. Scarlett Johanssont ugyan kispórolták a harmadik részből, de kapunk helyette egy paródiába hajlóan zseniális főgonoszt, sok hülye akciófilmes viccet és még egy gyereket is, aki meglepő módon egyáltalán nem idegesítő".
Rovataink a Facebookon