Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMJames Cameron szerint a 3D néha csak parasztvakítás
Miután 2,8 milliárd dollárt termelt a Fox-nak az Avatarral, James Cameron nyugodtan visszavonulhatott Új-Zélandra, hogy birtoka nyugalmában, az árnyas fák alatt üldögélve ötleteljen a mozitörténelem legnagyobb bevételét hozó film két folytatásán. Éveken át békén hagyták, jó munkához idő kell, gondolván, és Cameron örömmel vette, hogy nem kell hollywoodi partikon bohóckodnia, hanem azzal foglalkozhat, amihez igazán ért. A két Avatar-folytatás előkészítése egyébként már gőzerővel folyik, a forgatást még idén elkezdik.
Ez nem azt jelenti, hogy nem foglalkozik az álomgyárral, sőt, nagyon is képben van. Egy Mexico City-ben rendezett technológiai fórumon nyilatkozva azt mondta, hogy elnézve a Vasembert és az Acélembert, a 3D-t tökéletesen feleslegesenk tartja mindkét esetben, és eleve: Hollywood mostanában túl sokszor indokolatlanul használja a technológiát.
"Egy dolog 3D-ben forgatni, és egy másik a 3D-re felkonvertálni valamit. Az Avatar teljesen átírta a régi szabályokat, de ennek nem az lett az eredménye, amit vártam. A rendezők kezéből kicsúszott az irányítás és a pénzéhes stúdiók amit csak tudnak, felkonvertálnak 3D-re, ha kell, ha nem. A nem ilyen technológiával forgatott filmekhez a konverzió nem tesz hozzá semmit, nincs meg az a mélysége a kepnek, mit a natív 3D-nek. Ha elköltesz 150 millió dollárt a trükkökre, mint mondjuk az Acélember vagy a Vasember esetében, a film nagyon jól fog kinézni. A 3D-s konverzió ebben az esetben csak parasztvakítás."
A rendező feltett szándéka, hogy a két Avatar-folytatással emelje a első filmmel eleve magasra tett lécet. A karakterek fejlődésére helyezi majd a hangsúlyt és tovább boncolgatja a traszhumán fejlődést, azaz az emberből valami mássá váló lényekre koncentrál. A konferencián azt is elárulta, hogy régóta tervezett Battle Angel című filmtervével 2017-ben kezd el foglalkozni, akkor, amikor az Avatar 3 utómunkálatait csinálja.
Rovataink a Facebookon