Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMEz már nem is film
További Cinematrix cikkek
Nem vártam David Lynch-bonyolultságú sztorit vagy filmes kikacsintásokban tobzódó Tarantino-dialógusokat a fingós viccek pápájától, Adam Sandlertől, csak azt, hogy röhöghessek pár poénon. A Nagyfiúk 2-nek viszont még az első részt is sikerült alulmúlnia tahóságban. Ez már nem is film, hanem öncélú seggmutogatások, mellrázások, hányások és tökönrúgások végtelenített lánca, összefüggéstelen sztorival és béna vicceket szóró sztárokkal.
A Nagyfiúk három évvel ezelőtt minimális befektetéssel 271 millió dollárt kaszált, így nem meglepő, hogy a vígjátékok Uwe Bollja összekalapozta a pénzt a folytatásra. A sztorival nem sokat szarozott: írt pár új jelenetet, amiben Salma Hayek gigamelleket, ő maga meg pucér segget villanthat és leporolta korábbi filmjei medencébe pisálós és gatyába fosós jeleneteit. Aztán hozzácsapta jellemfejlődésnek, hogy csak az lehet igazi férfi, aki két másodpercen belül képes böfögni, tüsszenteni és durrantani az esti szexhez készülődő asszony előtt.
Az első részben ugye a régi, gimis kosáredző halála utáni nagy egymásra találás és közös nosztalgiázás volt az ürügy mindehhez. Most viszont még ilyen látszattörténete sincs a filmek, egyszerűen csak jönnek egymás után az unatkozó kisvárosi családapák unalmas, alpári viccei. Ezek után nem csoda, hogy a fingós-hányós filmek másik nagy fejedelme, Rob Schneider már nem is vállalta be a Nagyfiúk 2-t.
Adam Sandler is érezhette, hogy a traktorkerékben pörgés meg a minden filmjében elmondott „Kislányom, ne merészelj felnőni, mert a fiúk ugyanazt akarják majd tőled, amit én anyádtól"-monológ kevés lesz ide. Így aztán az eleve széteső történetet, amiben a kocsimosó csajokat bámuló Steve Buscemitől kezdve a durrogtató nagymamáig mindenkinek jut öt perc, megfejelte egy 80-as éveket idéző retróbulival. Csakhogy az első részben hanyagolt Chris Rock is beöltözhessen üvenghangon sipákoló Prince-nek.
Nehéz eldönteni, hogy Adam Sandler hagyományos prosztóvígjátéknak vagy épp ellenkezőleg, az Idiokráciához hasonló társadalomkritikának szánta-e ezt a filmet. Utóbbi verzió azért gyanús, mert a 20 éve ugyanazt a hülye arcot vágó sztár sokszor kiszól a nézőnek: „Ilyen dögös csajt a magamfajta lúzer csak a hollywoodi filmekben tud felszedni". És ki hallott még olyan amerikai blockbusterről, ahol a szokásos „Valósítsd meg az álmaidat, fogadd el a másságot, a család a legfontosabb, de sose felejtsd el a barátaidat!" helyett azt sulykolják a fejekbe, hogy „Szarj le mindent, szuper dolog 50 évesen semmire sem vinni és egész nap a verandán sörözni"?
Persze a kapitalizmus fogyasztózombjai elé tartott görbe tükör rögtön összetörik, amikor Adam Sandler látványosan azon röhög, hogy a csokifagyis gépet bütykölő büfés messziről pont olyan, mint aki épp teleszarja a tölcséreket. Reménykedjünk, hogy soha nem készül el a Nagyfiúk 3.
IMDb: 4,6 pont
Rotten Tomatoes: 6%
Index-ítélet: 3/10
Rovataink a Facebookon