Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMinimálhorror verte agyon a blockbustereket
A nyár egyik nagy tanulsága, hogy nem minden blockbusternek szánt, nagy költségvetésű film váltja be a hozzá fűzött reményeket, a másik meg az, hogy egy klasszikus ijesztgetős horror sokkal érdekesebb Ryan Reynolds bamba fejénél és fahangjánál. A heti bemutatók sztárja a The Conjuring (A szellemidézés) című horrorfilm, ami 41,5 millió dollárt hozott a pénztárakban úgy, hogy mindössze 13 millióból készült. A filmben nincsenek nagy sztárok, bár Vera Farmiga és Patrick Wilson neve és arca legalább a tévénézőknek ismerős lehet (előbbi a Bates Motelben, utóbbi a Szellemdoktorban szerepelt).
A hét vesztese Ryan Reynolds, akinek pedig nagy szüksége lett volna legalább egy sikerre idén nyáron, hogy végre bebizonyíthassa, hogy valóban A-listás színész, és rá lehet bízni nagy sikerfilmeket. Na, ez az, ami nem jött össze: a több mint tíz éve készülő, hatvanszor átírt Men in Black-klón, az élőhalott rendőrökről szóló R.I.P.D. - Szellemzsaruk 130 milliós gyártási költségre 12 milliót keresett, ami a Universal legnagyobb buktája a Csatahajó óta. Reynolds másik filmje, a Turbók című animációs film szintén nem volt olcsó (135 millió dollár), a 21 milliós nyitóhétvége dettó csalódás.
Közepesen kezdett a nyugdíjas ügynökökről szóló Red2, igaz, ezt csak 80 millióból forgatták, így a 20 millió nem akkora tragédia, a gyártási költségeket a nemzetközi piaccal megtámogatva talán visszahozhatja a Bruce Willis, John Malkovich, Catherina Zeta-Jones, Mary-Louise Parker és Helen Mirren főszereplésével készült akcióvígjáték.
A hétvégi bevételi lista:
- The Conjuring - 41,5 millió dollár (összesen 41,5m)
- Gru 2 - 25 millió dollár (276m)
- Turbó - 21,5 millió dollár (21,5)
- Nagyfiúk 2 - 20 millió dollár (79,5m)
- Red 2 - 18,5 millió dollár
- Tűzgyűrű - 25,9 millió dollár (68,2m)
- R.I.P.D. - 12,7 millió dollár (12,7m)
Rovataink a Facebookon