195 millió forintot adtak a Bond-autóért

2013.09.10. 13:38

Jóval az előzetesen becsült ár alatt, 550 ezer fontért, azaz nagyjából 195 millió forintért kelt el egy londoni árverésen Nedves Nelli, azaz A kém, aki szeretett engem című Bond-filmben látható kétéltű Lotus Esprit. Roger Moore vicces tengeralattjárójáért 650 ezer és 950 ezer font (230-340 millió forint) közötti összeget várt az árverést szervező RM Auctions. Az online, élőben folyó licitálás százezer fontról indult. A működőképes Bond-autó egy Long Island-i raktár holmijaival együtt került kalapács alá, korábban egy pár vásárolta meg, még 1989-ben, egy árverésen.

A kém, aki szeretett engem-ben összesen hat Esprit-karosszériát használtak, de ezek közül csak egyet alakítottak át a víz alatti felvételekhez. Max Girardo, az aukciósház vezetője elmondta: sok híres filmes autót adtak már el, legutóbb három éve 2,9 millió fontért azt az Aston Martin DB5-öt, amelyben Sean Connery ült a Goldfingerben és a Tűzgolyóban.

Roger Moore Lotus Espritje