Drámai hazárdjáték dúl Hollywoodban

Steven Spielberg és George Lucas, a Hollywoodot működtető franchise-rendszer két egykori élharcosa egy kaliforniai egyetemen tartott előadáson azt mondta, hogy a jelenlegi stúdiórendszer fenntarthatatlan. A két rendező közös véleménye meglehetősen sötét jövőképet festett le a mozizásól, 50-150 dolláros jegyárakkal és csak pár évente bemutatásra kerülő, több százmillió dollárba kerülő filmekkel. Hogy aztán igazuk lesz-e, nem tudni, mindenesetre a mostani rendszer fenntarthatósága egyelőre nem forog veszélyben.

A blockbusterekben hívő hollywoodi mogulok az idei nyári bevételi listák böngészése után minden bizonnyal elégedetten dőltek hátra. Bármit is mondtak a kritikusok és a piaci elemzők, a nyári buktahalom (A magányos lovas, A Föld után, Turbo, R.I.P.D., Tűzgyűrű, Másnaposok 3) ellenére a bevételek jól alakultak, sőt, nagyon jól: Hollywood ismét rekordot döntött. Az már más lapra tartozik, hogy a rekordbevételhez nem az amerikai, hanem a világpiac kellett, de hát nem mindegy, hogy a kínai műkörömépítők vagy az amerikai gyári melósok pénze folyik be a pénztárakba?

Nagy kockázat, nagy bevétel

A jelenlegi rendszer, azaz a (több) százmilliós költségvetésből forgatott folytatások és adaptációk az amerikaiakat untatják ugyan, de a kínai, orosz, brit vagy éppen brazil mozinézőket nem. Hollywood az elmúlt húsz évben eljutott oda, hogy ha 200 milliót költ, akkor 400 milliót keres, így nem tudják és nem is akarják értelmezni azt a modellt, amiben 20 milliót kell költeni 40 milliós bevételhez.

Amire Spielbergék rámutattak, az az, hogy ha egy stúdió egy évben forgat öt 200 milliós filmet, és ezek közül négy elhasal a pénztáraknál, az bedöntheti még a legerősebb céget is. Idén két hónap alatt nyolc igen költséges bukást produkáltak az amerikai stúdiók, ami már-már közelít ahhoz a jóslathoz, amit a szakállas rendezőistenek tettek pár hónapja, de a bukás nem következett be. Vajon miért?

Azért, mert a növekvő jegyárak (2,5 százalékos növekedés), az egyre drágább 3D-s filmek és a nemzetközi piac nemhogy megmentette, de bőven nyereségessé tette a stúdiókat. A Tűzgyűrű, Guillermo del Toro szörnyfilmje az amerikai mozikban 100 millió dollár körül hozott, ami a 190 milliós gyártási költséget nézve meglehetősen nagy bukásnak számít. A világpiacon viszont már 305 milliónál tart, így a végeredmény pozitív, olyannyira, hogy a folytatást már meg is rendelték. A film ráadásul ezzel az év bevételi toplistájának tizedik helyén áll, ami azért nagyszerű hír, mert egy eredeti ötletről van szó (igaz, menten franchise lett is belőle), és ilyenből csak kettő került be a legjobb tízbe.

Nem mind arany

A nemzetközi piac azonban nem tekinthető az autós kártya Lola-T-jéhez hasonlóan mindent, mindig megmentő védőhálónak. A Másnaposok 3, A Föld után és a Tűzgyűrű jelentette az üdítő kivételt, de a Magányos lovast, a R.I.P.D.-t vagy a Turbót Japánban is pont úgy utálták, mint az USA-ban.

A lendület viszont pár évig még biztosan kitart, ez a mostani stúdiórendszerben nem is lehetne másként: ahhoz, hogy egy eredeti ötletből film legyen, átlagosan 4, de inkább 6 év szükségeltetik, így a nagy stúdiók (Universal, Paramount, Fox, Warner, Disney) 2015 végéig teljesen be vannak táblázva.

Jövő nyáron érkezik a Csodálatos Pókember 2, a Godzilla-remake, az új X-Men-film, az Így neveld a sárkányod 2, a Transformers 4, a Halálos iramban 7, a Majmok bolygója-remake folytatása, a Galaxis őrzői és A szürke ötven árnyalata, novemberben az Éhezők viadala 3, míg decemberben a Hobbit 3. 2015 is hasonlóan sűrű lesz, az év nagy filmjei között ott van a Bosszúállók 2, A függetlenség napja 2, A karib-tenger kalózai 5, a Terminator-reboot, a Star Wars 7, a Prometheus 2, a Mission: Impossible 5, a Warcraft-film, a Jurrasic Park-reboot, a Gru 3, a Batman & Superman, a 24. James Bond-film és az Éhezők viadala 4.

Leghamarabb 2016 végére, 2017 elejére jósolják azt, hogy Hollywood a jelenlegi rendszertől eltérő terjesztési, értékesítési modellt választ majd, akár olyat, amilyet a független filmesek jelenleg is alkalmaznak. A kisebb filmeknek ugyanis nem sok esélyük van a multiplexekbe bekerülni.

A bevételeken Hollywood és a mozitulajdonosok úgy osztoznak meg, hogy az első két hétben a stúdióé a bevétel 80 százaléka, a következő kettőben hatvan, utána 50 százalékot visznek el. Mivel egy film a legtöbb pénzt az első két-három hétben keresi, a mozitulajdonosok nem fognak egy termet sem átadni egy olyan filmnek, amire harminc ember megy el, és még a rezsit sem termeli ki, ha ugyanott levetíthetnek egy Star Trek 2-t telt ház előtt, és a bevétel 20 százalékát zsebre tehetik. A független stúdiók így csak kisebb mozikban mutatják be filmjeiket, és inkább alternatív terjesztési csatornákra támaszkodnak.

Otthon nézzük

Az internet robbanásszerű terjedésének, a sávszélesség folyamatos növekedésének és az új streaming-technológiák elterjedésének köszönhetően a VOD, azaz Video On Demand szolgáltatások egyre népszerűbbek és kihasználtságuk folyamatosan nő. Az így bemutatott filmekért a stúdiók tulajdonképpen annyit kérnek, amennyit akarnak, de persze van egy lélektani határ (kb. 10 dollár, 2300 forint) aminél többet nem érdemes, mert nem fizetik ki.

Mivel az interneten elérhetővé tett tartalom számítógépen, médiaboxokon, táblagépeken és okostelefonokon is fogyasztható, a felhasználó maga dönti el, mikor nézi meg a filmet, nincs időhöz és helyhez kötve, ráadásul ezzel a gyártó kikerüli a mozis terjesztéssel járó költségeket, a kópiák legyártását (bár az egyre inkább elterjedő digitális mozigépekhez már nem tekercsek, hanem merevlemezek kellenek), és nem kell hatalmas, papírmaséból készül Vasemberek-figurákra és bazinagy plakátokra sem költeni.

Ha Hollywood is ezt az utat járja majd be, elég egy weboldalt működtetni vagy egy már működő szolgáltatással társulni (Amazon, Netflix, Hulu, Yahoo, iTunes, stb), és kész; az internetes reklámanyagok jóval olcsóbbak, mint a fizikálisan is előállítottak, tehát ezen is lehet spórolni súlyos milliókat. Azt persze ostobaság lenne feltételezni, hogy az internet a tévé fojtogatása után a mozit is megöli. Az internetes újságok sem nyírták még ki a nyomtatott sajtót, pedig mindenki ezt jósolta már 10 éve is, az e-könyvek megjelenésével nem állt földbe a könyvnyomtatás sem, és átlagosan még mindig 50 millió amerikai néz tévét egy hétköznap este.

Az interneten terjesztett tartalomnak továbbra is megvannak a hátulütői. Bármilyen gikszer következik be, annyi a filmnézésnek, egy szervertermi áramszünet után a laptopot üres tekintettel bámuló fogyasztó pedig nem tartozik a stúdiók vágyálmai közé. Ami pedig még ennél is jobban aggasztja a stúdiókat, az a kalózkodás. Amíg a digitális tartalmat el lehet lopni, azt el is fogják, így egy VOD-tárban bemutatni egy 250 millió dolláros filmet, majd azt remélni, hogy 10 dolláros áron azt minimum 25 millió felhasználó töltse le – és közben egyikük se jöjjön rá arra, hogy az aktuális titkosítási rendszert hogy lehet feltörni és torrenten terjeszteni a kontentot, badarság. Ezt a kockázatot pedig egyetlen stúdió sem hajlandó bevállalni.

Kinek szól?

Pedig lenne miért. A hollywoodi filmek előkészítésének egyik legfontosabb szakasza a célcsoport kiválasztása. A stúdiók a közönséget négy részre osztják, melyek mindegyike egy-egy jól elkülöníthető demográfiai csoportot jelöl. Az a film lesz igazán sikeres, amely mind a négy csoport érdeklődésére számíthat, a marketingrészleg nem tud és nem is akar mit kezdeni azokkal, amikre csak egyet lehet becsábítani. A négy csoport: középkorú nők, 24 év alatti nők, 12-24 közti férfiak és a középkorú férfiak. Ha mind a négy csoportot sikerül elérni, akkor beszélünk Bosszúállókról vagy Avatarról, és pont ez a rendszer legnagyobb hibája. Hollywood pontosan kiméri, milyen szegmensnek gyárt filmet, aztán a bemutató után megpróbálja megállapítani, vajon elérte-e a célcsoportot. A következő filmnél pedig előről kezdi az egészet.

Az olyan online szolgáltatók, mint a Netflix is más irányból közelítik meg a sugárzott tartalom - nézőközönség viszonyát. Nekik ugyanis teljesen mindegy, hogy ki nézi meg a filmeket, az 59 éves nagyfater vagy a 18 éves unoka, a lényeg, hogy fogyasszon, és ami még fontosabb, legalábbis a jövőt illetően: jelezzen vissza, hogy mennyire volt elégedett a kontenttel.

A cég 37,6 millió előfizetőjének mindegyikéről pontosan tudja, mit szeret nézni, milyen tartalom érdekli, így személyre szabott ajánlatokkal kereshetik meg őket. Míg Hollywood minden bemutató előtt halálra izgulja magát, hogy sikerült-e a targetálás, a Netfilx (és az összes online szolgáltató) előre tudja, hogy egy slasher horrorfilm hány előfizetőjüket fogja érdekelni. Ezzel hatalmas összegeket lehet megspórolni, nem kell átlagosan 100 millió dollárt költeni a reklámokra úgy, hogy cseppet sem biztos, hogy elérjük vele a célcsoportot, mert az önként és dalolva mondja meg nekünk, hogy mire kíváncsi.

Hollywood és a stúdiórendszer jövője attól függ, mennyire képesek rugalmasan kezelni a nézői elvárásokat. Míg jelenleg a megabüdzséjű filmek (100 millió dollár feletti) mellett évente nem sok közepes költségvetésű film (20-45 millió dollár) készül, a jövőben ez megváltozhat. Nem azért, mert Hollywood nem akar százmilliókat keresni egy-egy folytatáson vagy képregény-adaptáción, hanem azért, mert a megváltozott médiafogyasztási szokások miatt egyre több fronton kell helyt állniuk.

A filmiparra a legnagyobb veszélyt eddig is a tévé jelentette, a nézők a tévéképernyőről folyamatosan a streaming-szolgáltatók és az internetes tartalomfogyasztás felé fordulnak, és már nem feltétlenül akkor nézik a tartalmat, amikor azt a tévéadók szeretnék, hanem munkába menet vagy felvételről. Miért ne tehetnék ugyanezt a filmekkel is?

Merre tovább?

A fogyasztás mértéke is nőtt, nemcsak máskor nézzük a tartalmat, hanem egyre többet fogyasztunk belőle, viszont ezzel egyenes arányban lettünk igényesebbek is egyéni preferenciáinkra. Nagyobb változatosságot igénylünk, és ha ezt nem kapjuk meg a moziban, akkor a tévé felé fordulunk. Ezt Hollywood úgy akadályozhatja meg, hogy több pénzt fordít közepes költségvetésű zsánerfilmekre. Ismét lesznek politikai krimik, romantikus filmek és életrajzi drámák, nemcsak képregényadaptációk és folytatások kerülnek majd mozikba (vagy VOD-re).

Alternatív finanszírozási modellek léphetnek be a rendszerbe, olyanok, mint a The Butler című történelmi film esetében, aminek büdzséjét 41 producer közösen dobta össze. Elterjedhet a közösségi alapú filmkészítés is, a jelenlegi kickstarter-projektek (pl. Veronica Mars-film) sikere azt vetíti előre, hogy érdemes az internet népétől pénzt tarhálni egy alkotásra, amitől nem százmilliós bevételt várnak a készítők, csak azt, hogy valamennyit keressenek az ötleten. Ez persze azt is jelentené, hogy többet kell dolgozni, így egy évben a mostani 300-400 filmnél jóval több készülne.

Hollywood válaszút előtt áll, mint oly sokszor történelmében. A mostani helyzet viszont annyiban más, hogy a technikai fejlődés a fogyasztói szokásokat alapvetően alakítja át, és az a rendszer, ami korábban úgy-ahogy túlélhetett, most nem biztos, hogy még öt éven át fenntartható marad. A filmipart nem kell persze temetni, mert egy dologhoz nagyon értenek: pénzt csinálni. És biztos megtalálják a módját annak, ezt hogyan folytassák majd 2018 után is.

A sorozat első részét itt tudja olvasni, a másodikat pedig erre találja.