Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Cinematrix cikkek
A promóciós sajtóturnék úgy kellenek a színészeknek, mint üveges tótnak a hanyattesés. Nyűg ez, kín minden pillanata, az ötcsillagos szállodában felszolgált kávé hőmérséklete sem mindig megfelelő, és nem volt elég süppedős a szőnyeg sem, szóval a hátuk közepébe kívánják az összes ilyen eseményt. A Thor 2 londoni bemutatója kapcsán szervezett sajtónapon kicsit úgy érezte magát az ember, mint egy olyan buliban, ahol a díszvendégnek az első öt percben beszólnak, de a szerződése szerint csak a végén kapja meg a lóvét, így kénytelen maradni, és nagy morogva végigcsinálja a haknit.
Nem mondom, hogy valahol megértem Chris Hemsworth-öt, Natalie Portmant és Tom Hiddlestont, biztos iszonyú fárasztó lehet egész nap ugyanazokat a kérdéseket hallani, és frappáns, de hasonló válaszokat adni, közben mosolyogni, nem, nem vasból volt a kalapács, igen, az az én kockahasam, kurva sokat dolgoztam rajta. Chris Eccleston volt a színészek közül a leglelkesebb és persze ő a legtapasztaltabb is köztük, erre őt meg nagyon rövid pórázon fogták, és amikor egy retinens sajtós egy-egy nem Thor2-re vonatkozó kérdéssel próbálkozott, menten rászóltak, hogy ejnye már. Az ötödik résztvevő Kat Denningst csak biodíszletnek hozták el, ő pont azt csinálta, mint a filmben: mosolygott, a mellét düllesztette és igyekezett ötpercenként egy vicces beszólást elereszteni.
A sajtónapra a Dorchesterben került sor, ez egy igen puccos szálló London közepén, a Hyde park mellett. Rutinos rendezvényhelyszín, aznap, amikor a Thor 2 szereplői, a rendező és a Marvel atyaúristene, Kevin Feige mondott közepesen érdekes dolgokat a filmről, a szállodában volt még egy másik sajtókonferencia (Tom Hanks és Emma Thompson promótálta a Walt Disney életéről szóló Saving Mr. Banks című filmet) és egy arab olajmilliomos fiának esküvőjének is jutott hely. A vélhetően nászajándéknak szánt, aranyozott Bugatti Veyron láttán sírva fakadtam és nem a sárga irígységtől.
Amikor ilyen sajtóturnéra mennek a nagy blockbusterek, a promócióval foglalkozó cég kibérli egy szálloda emeletét, az újságírókat pedig kasztjuknak megfelelő csoportokba rendezik: tévések, nyomtatott sajtó, elektronikus sajtó a felosztás, és ezen belül is van rangsor: egy Guardian-újságíró kaphat öt percet egyedül Portmannel, de a Tiranai Harsona már nem. A legtöbbünknek marad a kerekasztal-interjú, amikor is egy bazinagy asztal mellé leültetnek szobánként legalább 8 újságírót, és így közösen kapunk 10-12 percet a sztárokkal.
Ilyenkor olyat kérdezni, ami elgondolkodtatja a színészt, és értelmes diskurzust indít el, nagyon nehéz, mert más érdekli a maláj újságírót és más a kínait, ráadásul iszonyú pofátlannak kell lenni, mert olyan nincs, hogy egy ilyen kerekasztal-bulin ne akadjon egy nyomorult stréber/élelmes törtető, aki mindenáron hat kérdést akar feltenni a színésznek - persze a többiek rovásra. A futószalag szerű interjúkat ritkán dobja fel egy-egy olyan sztori, amit nem hallottunk volna - Tom Hiddleston konkrétan ugyanazzal a hanghordozással és hangsúlyokkal mesélt egy vicces forgatási sztorit a mi kerekasztalunknál, mint az azt megelőző sajtókonferencián. Még a hatásszünetek is pont ott voltak, mint korábban.
Ez persze profizmus, mint ahogy az is, hogy a megfeszített program ellenére mindegyikük igyekezett kedves és megnyerő lenni. Chris Hemsworth a sajtókonferencián elhülyéskedett egy kiskölyökkel, aki Thornak beöltözve, gumikalapáccsal a kezében ült az első sorban, Natalie Portman pedig elbűvölő mosollyal válaszolt arra kérdésre is, hogy milyen kihívást jelentett számára Thor csajának eljátszása. A sajtókonferencián egyébként Chris Eccleston volt igazén elemében, arra a kérdésre, hogy miért vállalta el a film főgonoszának szerepét, egy szóval válaszolt: pénzért. Az arcát elnézve nem tudtam eldönteni, hogy ez most csak poén, vagy poénnak álcázott hóttkomoly beszólás, de mivel a filmben Sir Anthony Hopkins egy félszemű skandináv istent alakít, az utóbbira tippelek.
A profizmusra jellemző, hogy mindenki iszonyú udvariasan viselkedik, a Marvel-fejes Feige, aki 8,3 milliárd dollárt termelt a cégnek 13 év alatt, olyan szerény mosollyal ült a hosszú asztal végén, mintha egy forgatókönyvíró lenne, és nem Hollywood egyik legnagyobb hatalmú filmese. Kicsit pikánssá tette a napot az amikor a film költségvetéséről és a várható bevételekről volt szó: Hemsworth az első Thorért 500 000 dollárt kapott, ami hollywoodi mércével mérve aprópénz, de a Bosszúállók gázsijából sem fog telket venni a Holdon. Be is szólt a Marvelnek, és csak egy hónapokon át húzódó bérvitát követően írt alá a Bosszúállók 2-re és a Thor második részére. Na, ebből nem vehetett észre semmit az ember.
A színészek napja egyébként sokkal több szívással járt, mint a nyafogó sajtósoké. Ilyen szinten (a Disney-Marvel rendes évi százmillió dollár feletti összegbe kerülő blockbusterének a szintjén) nem lehet hibázni, nincs rossz, kedvetlen nap, bal lábbal kelés és pattanás az orrnyergen. Mindenki tökéletesre sminkelve, szépen felöltöztetve indul neki a napnak, ami, mint a kiadott programból kiderült, 9-kor kezdődött tévés miniinterjúkkal. Másfél óra elteltével mehettek pihenni egy félórát, utána jöttek a nyomtatott sajtó képviselői, ők 5-10 perceket kaptak a színészekkel akik ekkor már párosával ültek be eléjük. Megint másfél óra, és ebédszünet, aztán jön a kerekasztal-maraton, 5 csoportban összesen 50 sajtós, olyan kérdések, mint a "milyen érzés nagydarab viking istennek lenni?" és társai.
Ezt így végigcsinálni nem egyszerű egyik félnek sem. A végére teljesen zsong a fejed, fogalmad sincs, hogy akkor most Denningsnek van kutyája, vagy Portmannek, és Eccleston válaszolt-e végül arra a kérdésre, hogy Manchester-rajongó létére miért vállalt el egy Liverpool-szurkolókról szóló filmet. A hangulat viszont utánozhatatlan, hiába csinálja ezt az ember évek óta, csak ott ül vele szemben az a pali, aki James Hunt volt a Rushban, mellette pedig Luke Skywalker anyukája mosolyog.
A Thor: Sötét világ című filmet november 14-től játsszák a magyar mozik, az alkotókkal készült interjúinkat és a film kritikáját hamarosan olvashatják.
Rovataink a Facebookon