Cameron Diaz megdug egy autót

A főszereplő és a barátnője fekszenek az ágyban.

"Mondj valami szexiset!"

"Nyúlj be a ruhám alá!"

"De hát tök meztelen vagy! Olyat mondj, ami értelmes is!"

Már a főcím előtt ezzel a párbeszéddel adja meg az alaphangot A jogász. És sajnos később sem lesz jobb. Pedig ezt a filmet Cormac McCarthy írta, a Véres délkörök és a Nem vénnek való vidék szerzője, a rendező meg Ridley Scott. A stáblistán szinte senki nincs, aki nem lenne nagyon híres, Michael Fassbender, Penélope Cruz, Cameron Diaz, Brad Pitt és Javier Bardem mellett még a kisebb, csak pár mondatos szerepekben is olyan sztárokat láthatunk, mint John Leguizamo, Goran Visnjic vagy Natalie Dormer. Ezek a sztárok lemondtak a szokásos gázsijukról, csak hogy ebben a filmben játszhassanak. Kár volt.

Fassbender játssza a jogászt, aki halálosan szerelmes és házasodni készül. Hogy mi fogta meg Laurában (Penélope Cruz) ennyire, nem derül ki, mert az a két-három beszélgetésük, ami a filmben van, annyira semmitmondó és üres, hogy ennyi erővel a bevásárlólistát is felolvashatnák egymásnak. A jogász sok pénzzel szeretne belevágni a házaséletbe, ezért úgy dönt, hogy beszáll egy húsz millió dolláros drogüzletbe. Hogy miért teszi ezt, a nő miatt, vagy adósságai vannak, esetleg luxusra vágyik, megint csak nem tudjuk meg.

Ahogy azt sem, hogy honnan, mennyi ideje ismeri azt a két férfit, Reinert és Westrayt (Bardem és Pitt), akikkel a nagy üzletre készül. Csak találgatni tudjuk, hogy a karót nyelt jogász és az excentrikus, szörnyű ingeket és frizurát viselő Reiner között milyen a kapcsolat. Úgy picsognak az érzelmi és a szexuális életükről, mint két kiskamasz, de amikor az üzletről van szó, tanácstalanul merednek egymásra. Westray egy fokkal értelmesebb, de hogy mi a francot keres ő a sztoriban, szintén homályban marad. Ahogy az is, hogy milyen kapcsolatban vannak a barátnőik egymással, bár lehet, hogy kizárólag azért mentek együtt uszodába, hogy be lehessen vágni a trailerbe, ahogy Cameron Diaz Penélope Crúzt simogatja. És így tovább, végig az egész filmben: csak a kérdéseink szaporodnak, pedig a nagy terv primitívebb már nem is lehetne.

Sokáig, legalább a film feléig azt hisszük, hogy velünk van a baj. Hogy nem figyeltünk eléggé, ezért zavaros az egész történet, ezért nem derült ki semmi annak ellenére, hogy a szereplők folyamatosan tépik a szájukat. Aztán rájövünk, hogy dehogy. A filmnek csak látszólag van sztorija, valójában minden jelenet arra szolgál, hogy a szereplők értekezhessenek kicsit a bűnről, a felejtésről, a megbocsátásról, a szerelemről, a halálról. Meg, hogy a rendező sportkocsikat, gepárdokat és gyémántokat mutogathasson.

Bármilyen furcsa is Cormac McCarthy eddigi munkáit ismerve, de A jogász leggyengébb pontja a forgatókönyv. Mintha a forgatókönyvíró (és a rendező) iránt érzett ájult tisztelet miatt senki nem mert volna szólni, hogy ennek semmi értelme, és ha már így összegyűltünk, nem próbálunk meg legalább valami kicsit is filmszerű dolgot összehozni? Ha máskor nem is, akkor mindenképpen szólni kellett volna, amikor ahhoz a jelenethez értek, amikor Cameron Diaz megdug egy autót. A bugyi nélkül a szélvédőn spárgázó (tornász volt) nő láttán a mozi egyik fele röhögőgörcsben fetrengett, a másik meg a klasszikus "És ezt így hogy?" kérdést ismételgette. Az sem segített, hogy Javier Bardem is megdöbbenve mesélte az autószexet Fassbendernek.

Az pedig, hogy a részben Mexikóban játszódó filmből, ami egy drogüzletről szól, az ég világon semmit nem tudunk meg arról a borzalomról, ami az országban zajlik (leszámítva két bemutatott lefejezési módszert), ezek után már nem meglepő. De mégsem igaz, hogy A jogász nem való senkinek. Plasztikai sebészeknek bátran ajánlható, mert ennyi ízlésesen botoxozott, jól konzervált negyvenes-ötvenes arcot már régen láttunk.

IMDb: 6

Rotten Tomatoes: 36%

Index: 10/4

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!